Ma délután 16:00-kor lépett Szlovéniában pályára a Ferencváros, a Bajnokok Ligája 9. fordulójában.

Jó hír volt a Fradi szurkolói számára, hogy jó pár heét után ismét nevezték Márton Grétát a keretbe.

A mérkőzést jól kezdte a magyar csapat, az 5. percre 4:0-val vezettek. Ekkor jött egy időkérés szlovén részről, és ez meg is hozta az eredményt, felébredt a Ljubjana.
Janurik nagyszerűen védett, Melastein is hozta a már-már szokásosnak mondható nagyszerű formáját, és a védekezés is renbe volt, azonban a hazai időkérés után elkezdett akadozni a támadójáték, az átlövések nem ültek, Bölk-nél is csökkent a hatékonyság, Háfra Noémi ugyan az első lövéséből betalált, de utána, nem sikerült újabb gólt szereznie. Klujber Katrin játékából is hiányzik a gól, egyelőre, jó jel azonban, hogy próbálkozások vannak.
Mindezek hatására, a Krim a gyenge kezdést követően, folyamatosan zárkózott a csapatra, egyenlített majd a vezetést is át tudták venni a 20. percben.

Ezt a pillanatot „várta” Schatzl, aki megrázta magát és gyorsan 2 gólt is szerzett, amivel 13:13-ra tudott egyenlíteni a magyar csapat.

A második félidőben sikerült átvenni a vezetést egy gyors góllal, a második percben: 14:15, és ezt az előnyt Emily Bölk meg is tudta duplázni.
A következő percek is jól alakultak, szép csendben el tudott lépni a csapat, Háfra is beköszönt 2-vel, de Bölk és Malestein vitték ekkor a prímet, ők ketten a 37. percben már 12 találatnál jártak.  16:20.
Negyed órával a vége előtt a Fradi 19:24-es megnyugtató előnnyel állt, amit egy szlovén 7 m-es faragot 4 gólra.
Az egész második félidőre jellemző volt, hogy feljavult a magyar csapat támadó játéka, és ez meg is látszott az eredményen.

Az utolsó 10 percre nyugodt 6 gólos előnnyel fordult a csapat, Háfra szépen összeszedte magát, Janurik továbbra is remekül védett, és itt már lehetett érezni, ez a meccs zsebben van.

A 28. gólt megkapta Márton Gréta, aki így visszatérése után, megszerezte első gólját.  Következett egy szlovén időkérés, de már a hazai csapat tagjain is látszott, nem nagyon hisznek abban, hogy le lehet dolgozni a  7 gólos hátrányt 7 perc alatt.

A maradék pár percet már nyugodtan hozta le a Ferencváros, a szoros első félidő után, egy kellemesen laza második következett, így a Fradi haza hozta a két pontot.

Végeredmény: 26:32

Kép forrás: EHf.com

 

1257 megtekintés.

Megosztás