Norvégia sokat forgatva is könnyedén nyerte meg a mérkőzést.
Golovin Vlagyimir a találkozó előtt elmondta, hogy míg a tavalyi Európa-bajnokságon nagyjából 20-25 percig sikerült meccsben maradni a norvégokkal, a cél, hogy most sokkal tovább, akár a teljes játékidő során legyen lőtávolban a magyar együttes. A csapat pedig szerencsére ehhez a célhoz igazodva kezdte a találkozót, támadásban az első periódusban kifejezetten jó formát mutattak a mieink, Debreczeni-Klivinyi Kinga régi önmagát idéző módon játszott, igazi vezére volt az együttesnek, de Kuczora Csenge is kivette a részét a szervezésből. 8-11-nél úgy tűnt, elléphetnek a norvégok, ám innen még szépen visszadolgozta magát a magyar együttes, sőt 15-14-nél még egy rövid ideig a vezetést is sikerült átvenni. A szünetben csak kettővel, 17-19-re vezettek a norvégok.
A második félidő elején ellépett a norvég együttes, innen pedig már nem sikerült érdemben visszazárkózni. Egy ideig négy-öt, majd inkább hat-nyolc gól körül mozgott a különbség, végül utóbbihoz kerültünk közelebb. A védekezés a találkozó egésze során nem működött, a norvégok végig fájóan könnyűen szerezték a gólokat. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy támadásban voltak biztató jelek: Albek Anna, Juhász Gréta, iletve a második félidőben Kuczora Csenge is szép átlövésgólokkal vette ki a részét az össztermésből.
A hátsó még nagyon sok sebből vérzett, de a támadójáték bizonyos elemeire lehet építeni. Folytatás vasárnap a Svájc ellen vereséget szenvedő Ausztria otthonában.
Magyarország-Norvégia: 31-38 (17-19)
Kiemelt kép: Sportal.hu
4278 megtekintés.