Egy sornyi profi játékost össze tudott drótozni a vendég Szeged az ősi rivális elleni, idegenbeli, zártkapus alapszakasz-mérkőzésre. Ők többé-kevésbé végig is játszották a találkozót, de azért a keretbe került utánpótlás-játékosok mindegyike (Bajusz, Tóth, Rea, Szilágyi) pályára került, ahogy a veszprémi oldalon is szerepelt két ifijátékos, Dörnyei és Lukács személyében.

Az első félidő első felében a helyzetek kialakításában felvette a kesztyűt a kék mezes csapat, de ziccerek és hétméteresek sorát puskázták el, így viszonylag hamar tetemes veszprémi vezetés alakult ki. Ezt követően azonban a bakonyiak voltak képtelenek a hálóba találni, így minimális előnnyel várhatták a folytatást. Corralesnek és Alilovicsnak gyakorlatilag csak a koncentrációt kellett fenntartani az első harminc percben, ahhoz, hogy rengeteg védéssel tudják zárni a játékrészt.

A második félidőben nem lógott a levegőben a szegedi fordítás, a Veszprém magabiztosan kézben tartotta a találkozót, az ezer sebből vérző Szeged pedig tisztességesen tartotta magát a lefújásig.

Érdekességek azért akadtak bőven a találkozón, elég csak a hét a hat elleni szegedi játékra, vagy a Veszprémtől látható 5 a 6 elleni, klasszikus emberhátrányos támadásépítésre utalni.

A két csapatnak hamarosan beindul a nagyüzem, kezdődik a küzdelem a trófeákért a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. A következő két hónap teljesítménye határozza meg a szezon végkimenetelét.

A mérkőzés embere: Rodrigo Corrales

kép: Telekom Veszprém Handball Team

1494 megtekintés.

Megosztás