Soron következő interjúnkban, Termány Ritát, a magyar kézilabda egyik fiatal tehetségét ismerhetjük meg, egy kicsit közelebbről. Nehéz időszakon van túl, ám most, ismét nagy kihívás elé néz, Érden bizonyíthat, hogy neki is helye van a „legnagyobbak között”. Miként élte meg a nehéz időszakot? Milyen reményekkel vágott neki az idei bajnokságnak? Cikkünkből, mindezekre választ kaptok!

70164399_2204074146550142_2454932774440665088_nTermány Rita, fiatal kora ellenére, több klubot is megjárt, és a korosztályos válogatottban is szerepet kapott. Többek között, játszott Siófokon, kétszer volt a Dunaújváros játékosa, a legnagyobb sikereit, mégis azt MTK-Budapest játékosaként érte el. Az MTK-nál lett felnőtt válogatott, valamint az NBI egyik legjobb góllövője. A tavalyi évben, rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie. Idén viszont, ismét nagy kihívás vár rá, mert az Érd csapatában kell megmutatnia rátermettségét. Miként élte meg ezt a nehéz időszakot? Milyen reményekkel vágott neki az idei bajnokságnak?

Handballexpert:Úgy tudom, a tavalyi évben, elég sok nehézséggel kellett szembenézned, (sérülések, betegség), először is, arra lennék kíváncsi, hogy vagy most?

Termány Rita: Köszönöm most már jól vagyok, egészséges! Sok minden összejött az elmúlt pár évben, de sikerült rendbe jönnöm. Egy év alatt két műtetem volt az ujjammal és az arcüregemmel. Bevállaltam minden műtétet, kezelést, diétát, étrendet annak érdekében, hogy minél hamarabb azzal tudjak foglalkozni, amit a világon a legjobban szeretek! Hozzá szeretném tenni, hogy családom sokat segített nekem és köszönöm nekik! Boldog vagyok végre! (mosolyog)

Handballexpert:Milyen érzésekkel távoztál az MTK-tól? 

Termány Rita: Furcsa érzések keringtek bennem. Szerettem nagyon együtt dolgozni a lányokkal és persze a Vovával. Sokat köszönhetek nekik és a mai napig hálás vagyok az MTK-nak.

69987285_2407700819553542_5429589834744201216_n

Handballexpert:Miért érezted úgy, hogy váltanod kell? És miért éppen az Érd csapata mellett döntöttél?

Termány Rita: Vannak a sportolóknak céljai, és nekem az egyik álmom az volt, hogy itt dolgozhassanak. Mindig is tetszett ez a csapat és kíváncsi voltam milyen lehet ide tartozni és játszani. Elmondani nem tudom mennyire jó érzés, hogy elértem ezt és, hogy az érdi klub is lát bennem fantáziát.

HandballexpertHogy fogadtak az új klubodban, sikerült már beilleszkedned?

Termány Rita: Nagyon aranyosak voltak a lányok és segítőkészek. A nyári alapozásnál, szó szerint mindent újra kellett tanulnom, minden klubnál mások persze a követelmények, de próbálok minél hamarabb olyan alap tagja lenni a csapatnak, mint akár MTK-ban voltam. Hosszú az út, de állok elébe!

Handballexpert: Milyen célokat tűztél ki magad elé az új idényben?

69507971_899336220438848_6132980532935393280_nTermány Rita: Sokat nem beszélnék erről, mert kitűztem egy jó párat,de megtartanám magamnak. Annyit mondhatok, hogy mindent megteszek, hogy a klubomba hozzak egy átlag játékot, és szeretnek visszajutni a válogatottba!

Handballexpert: Végül szeretném, ha arról is mesélnél nekünk egy picit, hogy mivel töltötted a nyarat?

Termány Rita: A családommal, a gyönyörű húgaimmal és persze barátokkal. Nagy élmény volt, amikor barátnőimmel egy hetet Görögországban nyaraltunk! Kevés az egy hónap szünet, de próbálom mindig úgy alakítani, hogy mindenkire jusson idő!

 

Képek forrása: Érd és MTK honlapja, valamint Termány Rita

1855 megtekintés.

Megosztás