Szilágy Viktor, a német rekordbajnok THW Kiel ügyvezetője azt tanácsolja, hogy a szövetség gondolja át a német válogatott részvételét a januári világbajnokságon.
A koronavírus miatt így is borult a versenynaptár, ehhez jönnek még az állandó halasztások, mérkőzések lemondása. Szilágyi Viktor szerint eljön az idő, amikor el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e Németországnak részt vennie az egyiptomi világbajnokságon. Legalábbis egy vitát megérdemelne a téma szerinte.
A német válogatott mérkőzését követően öt Bundesliga-mérkőzést kellett lemondani, és további halasztások várhatóak a hétvégén is. A zsúfolt versenynaptár miatt egyre nehezebb a mérkőzéseknek új időpontot találni.
“Látni kell, hogy mennyi mérkőzés van a ligában és az nemzetközi kupákban, ebből mennyit mondanak le, illetve halasztanak el. Meg kell nézni, hogy mely csapatokat érinti ez leginkább.”
Szilágyi nem hiszi, hogy az egyiptomi VB-t zökkenőmentesen meg lehet rendezni.
A soron következő kézilabdás világesemény a VB lesz, amelyet január 14 és 31. között rendeznek Egyiptomban. Most először a 24 csapat helyett 32-en vesznek részt az eseményen. Valószínű, hogy “buborék” rendszerben kerül majd lejátszásra a világ legnagyobb válogatott seregszemléje.
Borítókép: dpa, Frank Molter, archív
2240 megtekintés.