A balkan-handball.com készített mélyinterjút a macedón klub legendájával, a csapat sorsáról és az ezzel kapcsolatos érzéseiről. Az alábbiakban ezen cikk fordítása, summázata olvasható.

Különleges történet a miénk. Amikor nyolc hónapja Szkopje és az ország lázban égett, miután újra hazahoztátok a robotkart Kölnből, mind bíztunk benne, hogy elkerülhető a klub lélegeztető gépre kerülése. Egy óriás szűnik meg a szemünk láttára, a következő évekre garantálható a középszerűség. Az aranygeneráció utolsó tagjával beszélgettünk, aki könnybe lábadt szemekkel válaszolt kérdéseinkre. Timur Dibirov 2013-ban igazolt Szkopjéba, érkezésével elhitték az emberek, hogy Szergej Szamszonyenko nem viccelt azzal kapcsolatban, hogy világszintű csapatot akar építeni a macedón fővárosban. A balszélső hitetlenkedését fejezte ki a történtekről.

Timur, a Bajnokok Ligája csoportkör utolsó fordulójában a Montpellier érkezik Szkopjéba. Hogy telnek most a mindennapok?

Az utóbbi idők eredményei annak a következményei, hogy nem tudunk normálisan összerakni egy edzést. Sokan elhagyták a klubot, akiket tisztelnünk kell, mert amíg itt voltak, mindent megtettek a Vardarért. Most viszont nincs elég játékosunk a minőségi edzéshez. Már az elmúlt 4-5 hónapban is nagyon nehéz volt felkészülni, és használható taktikát kidolgozni. Heti két-három normális edzés nem elég semmire, ez hatalmas probléma. A tavalyi szezonban legalább egy stabil sorunk volt, de most elég, ha Kalarash gyomorrontást kap, vagy Gorbok kisebb sérülést szed össze, és Cupic meg én tudunk a helyükre állni. Skube mindent megtesz, de ő se tudja bejátszani az egész pályát. Ha az emberek látják milyen állapotok vannak, talán megértik a helyzetünket. Megyünk tovább, talán lesz egy jó napunk, mint a Motor ellen, a Montpellierrel amúgy is szeretek játszani.

Kit szeretnél ellenfélnek a nyolcaddöntőben?

Nem a lehetséges ellenfelek miatt, de megpróbáljuk megszerezni az ötödik helyet a csoportban. Tudjuk mi a realitás, de nem félünk senkitől. Ki lehet kapni, de félelemmel játszani soha. Átmentünk tűzön és vízen, felértünk a csúcsra, de akkor is tiszteltünk mindenkit. Ha a világ legjobbja vagy, és kétszer megnyered a Bajnokok Ligáját, akkor is tisztelned kell minden ellenfelet. Amikor baj van, akkor is meg kell próbálni mindent.

Más a légkör a csapatban, mint egy éve? Az anyagi problémák akkor is jelentkeztek.

Megpróbálom elmagyarázni mi a különbség. Tavaly erősebb keretünk volt, némi rotációt megengedhettünk magunknak. Nagy célokkal vágtunk neki az új szezonnak, vártuk, hogy a helyzet stabilizálódjon, ahogy már többször sikerült megoldást találni az elmúlt években, de a végtelenségig így nem lehet csinálni.

Pedig egy éve példátlan csodát tettetek…

Amikor a második szezonban is ugyanazokkal a problémákkal küzdünk természetesen az érzés se ugyanaz. Túl sokáig vártunk, elégettünk rengeteg energiát, mindent megtettünk, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Ez a tűz már nincs, már senki nem hiszi el, hogy normalizálódni fog a helyzet. Mindannyiunknak családja van, terveink az életben. Ki lehet tartani fél évig, akár egy teljes szezonon át, de amikor a második évad sem hoz változást az kemény dolog. Nem gyerekek vagyunk, felelősséggel tartozunk a családunk iránt. Mindent megteszünk, de a pszichológiai előny elveszett.

Gondoltad volna júniusban, a kölni visszatérés utáni eufóriában, hogy idén februárban erről fogunk beszélni?

Egyáltalán nem. Azt hittük, ha megnyerjük a Bajnokok Ligáját, azzal megmenthetjük a klubot. Az üzletemberek és politikusok megígérték, hogy nem hagynak el minket, és támogatnak tovább. A szurkolóink kitartanak mellettünk, segítenek, de ők nem tudják egyedül megmenteni a klubot. Megértem azt is, hogyha három év alatt kétszer elhoztuk a robotkart, és anyagi nehézségek vannak, vissza kell venni a célokból, és a költségekből. Csökkenhetnek a fizetések is, de nem lehet lecsökkenteni nullára… Azt mondták, hogy segítenek, de végül nem adtak pénzt. Most Szergej abban a helyzetben van, hogy olyan ígéreteket próbál teljesíteni, amiket nem ő tett. Tavaly csak azért nem hátrált ki a csapat mögül, mert megígérték, hogy segítenek. Megmondta nekünk: „srácok nem tudom tovább finanszírozni a klubot”. Köln után az állam megígérte, hogy kisegíti…

Nem kérdés, hogy Szergej Szamszonyenko a szkopjei aranykor letéteményese, de a médiában a hősből és mecénásból gazember lett, aki nem beszél egyenesen. Te jól ismered, mit gondolsz valójában?

Pontos helyzetleírást adott, ahogy mondtam. Hét évig befektette a pénzét, és a legjobbat hozta ki a klubból. Tavaly aztán a szemünkbe nézett és elmondta: „srácok, már nem tudok mit tenni. Mindent kifizetek, amivel tartozom nektek, de nem bírom tovább folytatni”. Ezek után értük el a bravúrt a Szeged elleni negyeddöntőben. Csak köszönettel tartozok neki, mindazért, amit tett az itt dolgozó száz emberért, játékosokért, edzőkért, és egyéb alkalmazottakért az elmúlt években. Ekkor kezdtünk el csapatokat keresni. Aztán Köln után Szergejnek és nekünk is azt mondták, hogy minden egy hónap után megoldódik, azt mondták: harmadik Bajnokok Ligája címet akarunk. Itt maradtunk, és most ő mások ígéretét próbálja teljesíteni. Tudja, hogy családunk van, és tisztelettel viszonyult hozzánk, és a legutóbbi megbeszélésen azt mondta: „Mind tudjuk mit ígértek nekünk. Becsaptak minket, de mindent kifizetek, ami a szerződésben van. Nem tudom mikor, de mindent megpróbálok, és a szezon végére senkinek nem maradok adósa”.

Ez a találkozó mostanában volt?

Néhány hete. Sokan őt támadják, de hányszor kell megszereznie ugyanazt az állami támogatást? Akkor is mennie kell utána, amikor ilyen eredményeket érünk el? Mi játékosok mind tiszteljük őt, de a karrierünk nem függhet politikai játszmáktól. Nincsenek meg a feltételek a minőségi munkához. Harcolunk, ahogy tudunk. Akik ismerik a kézilabdát, azok megértik, hogy mi történik velünk. A motiváció és a megfelelő körülmények elengedhetetlenek a profi sportban.

Az sem jellemző a Vardar Szkopjéra, hogy egy évadon belül a harmadik edző irányítja. Pisonerot Koksarov, őt Alusovski váltotta idény közben.

Ezen sincs mit csodálkozni. Amikor az eredmények jönnek, akkor minden rendben van. Pisoneronak nem volt olyan csapata, mint Raulnak vagy Parrondónak. Koksarov is olyan helyzetbe került, hogy Cupicnak és nekem kellett belső poszton játszanunk. Mindenki tudta, hogy mi lesz a vége ennek, de ha egy edző elveszít öt meccset tíz gólos különbséggel, akkor normális, ha magára vállalja a felelősséget. Amikor egy klub stabil minden más, megfelelő a játékosok összetétele, taktikát tudunk kidolgozni. A keddi edzés előtt Gorbok és Kalarash megbetegedett. Nem tudtunk mit tenni, hát fociztunk egyet. Így nem lehet kézilabdázni. Volt, hogy kapusoknak kellett edzésen beállnia mezőnyben, vagy utánpótlás játékosok védekeztek, hogy tudjunk gyakorolni. Ez a probléma a szezon legeleje óta fennáll, és egyre rosszabb a helyzet.

Minden okod megvan a távozásra. Mi a következő lépés?

Nehéz beszélni erről. Nem tudjuk létezik e a klub tovább. Megvizsgáljuk a lehetőségeket, az ajánlatokat más kluboktól. Nem ez az, amit akarunk, de így kell lennie. Bebizonyítottuk, hogy nem a pénz az első számunkra, ezt évek óta megmutatjuk, de senki nem kifogásolhatja, ha ezek után eligazolunk. A családjaink tőlünk függnek. Szeretjük a klubot, de így nem lehet dolgozni. A múlt szezonban sikerült, de így nem mehet az élet. Nekem is olyan csapatban kell játszanom, ami ambiciózus.

Szeretted volna a Vardarban befejezetni a pályafutásod?

Persze, mindenki azt hitte, hogy így lesz. Ha a klub olyan marad, mint volt, ennek nem is lenne akadálya. Egy sportkarrier maximum 15-20 évig tart. Ebből kell megalapozni a későbbi életünket.

Mennyi ideig játszol még?

Amennyit a szervezetem lehetővé tesz. Jó kondícióban vagyok, de úgy gondolom kettő, maximum három évet. Szeretnék még olyan csapatba kerülni, aminek nagy céljai vannak,

884 gólt szereztél a Bajnokok Ligájában, amivel negyedik helyen állsz az örök-ranglistán. Van e ambíciód elérni az ezres álomhatárt?

Szeretnék még játszani a Bajnokok Ligájában, de ezek az egyéni statisztikák jelentéktelenek számomra. Egy klub neve, hagyományai nagyon fontosak számomra, függetlenül attól, hogy adott évben milyen eredményt ér el. A lényeg a története, és amit a sportban képvisel. Barcelona, Kiel, Veszprém, Szeged, Kielce, Flensburg, Lőwen… ezek mindig nagy nevek lesznek, mindenki ilyen klubokban akar játszani. Azt hittem megtettünk mindent ebben a hét évben, hogy a Vardar Szkopje is ebbe a sorba emelkedjen. De se az állam, se az üzleti szféra nem tesz érte, hogy továbbra is Macedónia büszkesége maradjon. Látható, hogy milyen szeretet veszi körül a klubot, ezért nem gondoltam volna, hogy ebbe a helyzetbe kerülünk. Ez a klub pótolhatja Sterbiket, Cindricet, Karacicot, Stoilovot és Dibirovot… bárkit pótolhat, de léteznie kell. Nem értem, hogy hagyhatják eltűnni.

G.

11 megtekintés.

Megosztás