A dániai bravúrgyőzelem után újabb nehéz kiruccanás várt a koronavírus miatt megtizedelt ferencvárosi lányokra. Elek Gábor tanítványai a CSM Bukaresthez látogattak zárt kapus mérkőzésre, ezúttal is több ifjúsági játékossal kiegészülve.

Érdekesség hogy a románok klasszisa Cristina Neugau koronavírus tesztje, október 3.-án pozitív eredménnyel zárult. A klasszis balátlövő gyorsan meggyógyult és már a mérkőzés elején pályára is lépett. Kiválóan kezdtek a zöld-fehérek hét perc után három góllal vezettek Szucsánszkiék.

Az első játékrészben végig szorosan alakult a találkozó, a szünetre a románok kétgólos előnyt szereztek. A folytatásban a magyar csapat hősiesen küzdött elsősorban a fizikailag erősebb ellenféllel, de a fáradtsággal is fel kellett venni a versenyt. Sajnos egy tíz perces gólszünet eldöntötte a találkozó végkimenetelét. A mérkőzés végére alakult ki csak a két együttes között a legnagyobb különbség.

Az egy kezdőcsapatnyi játékosát nélkülöző Ferencváros minden tőle telhetőt megtett az esélyesebb román csapat vendégeként. Ha nem jön közbe semmi, akkor a Fradi szombaton a Ljubljanát látja vendégül a Bajnokok Ligájában.

 

CSM Bukarest – Ferencváros 25-19

 

Fotó: nso

1445 megtekintés.

Megosztás