Hat gólos vereséget szenvedett a MOL-Pick Szeged a Bajnokok Ligája A-csoportjának negyedik fordulójában.
Bár a héten már a negyedik BL-fordulót rendezték, az ismert körülmények miatt a szegediek számára ez még csak a második játéknap volt, a Kielce után ezúttal is idegenben. Több mint egy hónap alatt mindössze a második alkalommal léphettek pályára Miklerék, edzeni is csak korlátozottan tudtak a pozitív vírustesztek okozta karantén miatt.
Az előjelek tehát nem voltak túl jók, a szegedi szurkolók mégis kiéhezve várták, hogy a hosszú szünet után újra láthassák kedvenceiket. Mivel a klub az utóbbi hetekben inkább csak csepegteti az információkat, ismét homály fedte az utazó keret összetételét, egészen a mai napig. Végül Pastor mester 8 felnőtt és 5 junior játékossal utazott el Portoba, a kielcei kerethez képest Gaber sérülés, és Radivojevic vélelmezhetően pozitív teszt miatt maradt ki, cserébe újból bevethetővé vált a nyári felkészülés során kidőlt Sostaric.
A mérkőzés sajnos csak 2-2-es állásig volt szoros, a portugálok ezután jelezték, hogy nem kívánnak a Kielce hibájába esni, és lebecsülni az ezer sebből vérző magyar csapatot, és egy 4-0-ás rohammal 6-2-re elhúztak. A szegedi kapuban Alilovic mindent megtett, a védekezés sem volt rossz, Källman és Rosta játszott hármasban, míg a fiatal Fekete Dánielnek kettesben szavazott bizalmat Pastor. Elöl Canellas ott folytatta, ahol Lengyelországban abbahagyta, és az első félidő 10 szegedi góljából hetet vállalt. Sajnos a többiek nem nagyon tudtak felnőni mellé, elsősorban talán Zsitnyikovtól vártunk volna többet, de ember legyen a talpán, akire az elmúlt hetek megpróbáltatásai élsportolóként nincsenek hatással. Örömteli mozzanat volt még Kecskés Dániel első gólja a BL-ben, egy kipattanó ügyes visszaszerzése után, végül 15-10-es hazai vezetéssel zárult az első játékrész.
A második félidőben Pastor mester a lehetőségekhez mérten megpróbálta forgatni a csapatot, és újat húzni, a kapuban Mikler váltotta Alilovicot, aki remekül védett, míg elöl a hét a hat elleni játék került elő: sajnos ennek az eredménye több üres kapus portugál gól lett. A hazai kapuban eközben Mitrevski félelmetes teljesítményt nyújtott, ami nem tett jót az amúgy is bizonytalan szegedi támadójátéknak. Ezt a játékrészt a Pick Sostaric 3, Rosta és Stranovsky 2-2, valamint Zsitnyikov és a fiatal Tóth József 1-1 góljával zárta, míg a portugálok 10 gólt tudtak szerezni, így a végeredmény hat gólos, magabiztos hazai győzelem lett, 25-19-es eredménnyel.
Pozitívumként talán azt lehet kiemelni, hogy egy meccsel közelebb kerültünk ahhoz, hogy ismét teljes kerettel játszhasson a Pick, valamint azt, hogy a fiatalok számára mindenképp remek tapasztalatot jelent, hogy igazi játéklehetőséget kapnak a BL-ben. Kecskés és Tóth első BL-gólját szerezte, Rea a végén olyan gólpasszt adott Rostának, hogy egy pillanatra azt hihettük, Bombacot látjuk a pályán, míg Fekete Dániel védekezésben tette le a névjegyét, de Bajus Brunó is játéklehetőséget kapott az utolsó percekben. Folytatás a jövő héten Bresztben, ahol a realista énünk azt mondatja velünk, hogy nagyjából hasonló forgatókönyvre lehet számítani.
Kép: pickhandball.hu
1585 megtekintés.