Két magyar klasszis érkezik a siófoki klubhoz.
Két kiváló játékos csatlakozik a jövő évben Bent Dahl együtteséhez, ahol jól láthatóan erősödik a magyar mag, hiszen honi játékosokkal erősített a csapat. Mindkét játékos a pénzügyi problémák miatt újjáalakuló Érdet hagyta ott a Siófok kedvéért. Tóth 2014-ben debütált a magyar válogatottban, azóta 94-szer szerepelt a nemzeti csapatban. Kiss pedig 2018-ban keltette fel először az akkori szövetségi kapitány, Kim Rasmussen figyelmét. Bent Dahl, a Siófok KC vezetőedzője a következőképpen értékelte a fejleményeket:
Nagyon örülök, hogy két fiatal, tehetséges játékost tudtunk szerződtetni. Mindketten a magyar válogatott keretéhez tartoznak, úgy gondolom, hogy rengeteg potenciál van bennük. Hosszú távon is meghatározó szereplői lesznek a magyar női kézilabdának. Gabriella egy kemény játékos, egyedülálló lövőtechnikával rendelkezik. Fiatal kora ellenére igazi vezértípus. Sokoldalú, aki tökéletesen illeszkedni fog ahhoz a stílushoz, amit képviselni szeretnénk. Nikolett személyében az egyik legtehetségesebb magyar jobbátlövőt sikerült megszereznünk. Jól lő távolról és védekezésben is remek teljesítményre képes. Mindkét játékos rendkívül ambiciózus és motivált, úgy érzem, hogy sokat fognak tudni fejlődni a következő években és nagy értékei lesznek a Siófok KC-nak.”
Forrás: Siófok KC
Kép: Utánpótlássport
3349 megtekintés.