Nehéz bármit mondani a magyar női kézilabda-válogatott szereplésére, mert egyszerűen értékelhetetlenek a látottak.
NEM, nem arról van szó, hogy bárkit bántanék, mindig leírom, és ezzel most sem maradok adós: aki felhúzza magára a válogatott mezt, és megpróbál tenni a hazájáért, azt nem szabad bántani. Az, hogy értékelhetetlen, az nem kritika, hanem TÉNY.
Én magam úgy voltam vele, hogy nem vártam győzelmet az egyébként jóval esélytelenebbnek kikiáltott német válogatott ellen. A horvátok elleni vereség szíven ütött, bevallom, és hiába a szerbek elleni nagy arányú győzelem, látni lehetett, hogy valami nincs rendben a válogatottnál.
Valami soha sincs rendben. Itt volt nekünk Kim Rasmussen, akit messiásként vártunk, és bár a szerencse sem volt mellette, kijelenthetjük, hogy csalódás volt a magyar válogatott szereplése az irányítása alatt. Ettől független én azt állítom, hogy hagyni kellett volna dolgozni, mert legalább elképzelés volt, ha eredmény nem is.
És most itt vagyunk, 2020-ban, egy eleve furcsa EB-n, és olyan a magyar ember, hogy reménykedik. Tény, hogy a Győr nemzetközi sikere és egyeduralma sok szurkolót kényelmesebbé tesz, de úgy vannak vele sokan, hogy a Győrben is vannak magyar játékosok, ráadásul a Ferencváros átigazoláspolitikájának köszönhetően a válogatott gerince hétről hétre együtt készül, mivel négy játékoson kívül mindig magyar lesz.
Az MKSZ nem kért Rasmussenből, aki esetében kihasználtak egy fegyelmi eljárást, és a válogatott szempontjából legfontosabb időszakban Elek Gábor és Danyi Gábor vette át a stafétabotot. Akkoriban is azt mondtam, és még most is úgy gondolom, hogy abban a szituációban az ő kinevezésük egy logikus és racionális döntés volt, mivel a keret nagy része az ő kezük alatt dolgozik, ismerik az NBI-et és a nemzetközi mezőnyt is, mi bajunk lehet?
Abban talán megegyezhetünk, hogy a magyar válogatott legerősebb kerete nagyjából megegyezik azzal a kerettel, amelyiket az EB-n láthattunk. Lehet és kell is egy-két poszton vitatkozni, de úgy nagyjából a keret rendben van. Ezzel nincs gond, tehát ennyi van a válogatottban?
NEM. Ezt egészen biztosan megcáfolnám, ugyanis az a helyzet áll fent, hogy ha mindent megtesznek az edzők taktika és felkészültség téren, és úgy meccselnek, ahogy nagyjából NBII-ben illik, akkor a szimpla “mezei” szurkoló is csak annyit tud mondani: Ebben ennyi volt, ennyit tudnak a lányok, itt van a helyünk a nemzetközi kézilabdázás színterén.
Így lenne? Nem hiszem. A magyar válogatott tagjai nagy része a BL induló Győrben vagy Ferencvárosban pattogtatja a labdát, a többiek is NBI-es játékosok, a fiatalok pedig kis túlzással végig verték a fél világot. IGEN, tudom, hogy van különbség felnőtt és utánpótlás között, bár ezt pl Reistad esetében nem látni. Ott valahol sikerült tökéletesen megoldani a beépítést, nem látszik, hogy kilógna a világ legerősebb válogatottjából.
Fotelből könnyű, és okoskodni és kritizálni mindenki tud, ezzel mindig egyetértettem, és a legtöbb esetben tartom is magam ehhez a közhelyhez. Éppen ezért, vagy ennek ellenére írom le, hogy az, amit Danyi Gábor és Elek Gábor a válogatott élén edzősködés néven csinál, az egészen érthetetlen számomra. Nem arról van szó, hogy kritizálni vagy fikázni szeretnék bárkit is, eddig védtem őket, de ma dühödten álltan fel a kanapéról minden egyes időkérésnél. Az egy perces verbális ámokfutások ugyanis kiverték nálam a biztosítékot.
Nem arról van szó, hogy én olyan jó edző lennék, nem arról van szó, hogy én jobban értek ehhez, hanem arról van szó, hogy ilyen sok általános közhelyet még soha az életemben nem hallottam. Mindezt egy olyan válogatott élén, amely esetében még a nagyon más véleménnyel bíró ismerőseimmel is megegyeztünk, hogy a minimum célnak az 5-8. hely elérése kell, hogy legyen. Elég volt a “tizenhvalahanyadik” helyezésekből, ha kijön a lépés, ez a válogatott igenis ott lehet a topcsapatok között. Rég tévedtem ekkorát, és a mérkőzéseket elnézve sem értem, hogy hogy sikerülhetett ennyire félre valami.
Tegyük fel, hogy nincs diplomám a sportágban, és soha életemben nem edzősödtem sehol. Mint fotelszurkoló sem érteném a következőket:
- Az időkérések. Mindenkit megnyugtatok, ha ezt a TF-en egy gyakorlati vizsgán így adták volna elő a szövetségi kapitányok, akkor nem lenne diplomájuk. NEM. Ilyen időkérés viccen kívül NBII-ben sincs. Azt, hogy be kell lőni a ziccereket, meg vissza kell futni, az nem lehet egy válogatott szakvezetőinek az összes mondanivalója, ugyanis ez nagyjából a minimum. Hogyan kellene belőni a ziccereket, mit csináljanak másképp a lányok, mi a hiba a visszarendeződésben, hogy lehetne azon javítani, hova kellene lőni a kapusnak, melyik taktikai játékelemmel lehetne még több esély a gólszerzésre? A gyengélkedő játékosokat biztatni, akinek meg szükséges, annak nem ártana egy célzott, nem is annyira burkolt megfeddés. A magyar játékosok poroszos nevelési rendszerben szocializálódtak a sportba. Elég csak az elavult testnevelési órákra gondolni, vagy hogy az edzők hogyan kezdenek foglalkozni a gyerekekkel. A sportban (is) három fő vezetési stílus létezik. A demokratikus, az autokratikus és az úgynevezett Laissez-faire. Teljesen homogén vezetési stílus nem nagyon van, ezek mindig vegyesek, és az határozza meg a vezetési stílust, hogy melyik a legjellemzőbb a fent felsoroltakból. A magyar edzői vezetési stílus inkább autokratikus, az északi, vagy nyugati inkább a demokratikus és Laissez-faire keveréke. Az én személyes véleményem, hogy még egy válogatottban is belefér az, hogy az edző felemeli a hangját, számon kér, és persze az pedig kötelesség, hogy egyértelmű utasításokat adjon. Ha a két szövetségi kapitány visszanézi az időkéréseket, szerintem elszégyellik magukat. Mert bizony tudnak ők jobbat is, a “nyugi, jó lesz” meg “szedd össze magad” teljesen idegen szerintem.
- Számomra úgy tűnik a két Gábor viselkedése (és biztosan nem ez az igazság persze), mintha csak olyan kötelező rendezvény lenne ez az EB, amire meghívták őket, és ott kell lenniük. Ha nem így van, az azért baj, mert nem látszik, hogy nem így lenne, ha meg így van, az meg eleve baj. Mint amikor a feleséged nyüstöl, hogy menjetek el valami vendégségbe, de neked semmi kedved hozzá, mert eleve játszik a kedvenc focicsapatod, utána meg James Bond-maraton van a tévében, de mivel szereted őt, ezért elmész. DE: nem mindig tudsz vidám arcot vágni, és leplezni azt, hogy nem szívesen vagy ott. Pont ezt érzem. Mintha nem 100%-on égnének, mintha mindegy lenne, mi történik a válogatottal. Olyan időkéréseket produkálnak, amelyet nem hogy tényleg NBII-ben lennének szürrealisztikusak, hanem bármely random ember a kézilabdás fórumokról vagy egy volt kézilabdás szülő is különbet mondott volna.
- Terv. Azt látom minden válogatottnál, még a csoportból kiesett szerbeknél is azt tapasztaltam, hogy van az edzőknek tervük. Kidolgozott, átgondolt terv, ami ha nem sikerül, akkor van “B” és esetleg “C” terv is. Őszintén, ti érzitek ezt a magyar válogatottnál? Nyilván van, de sem a reagálás effektivitása, sem a time-ing, sem az eredeti terv nem üti meg azon szakvezetők szintjét, akik egy nemzet válogatottját vezetik. Számomra érthetetlen, hogy miért nem alkalmazunk többféle védekezést, ha egyszer az egyik nem eléggé effektív. Legalább megpróbálni egy 5:1-et vagy bármit, aztán ha nem sikerült, hát ez van, de MEGPRÓBÁLTUK! Ha egyszer valamiért áttörhetetlen egy – többek között holland – hatos fal, akkor miért nem próbálunk meg 7:6 ellen támadni? Ha nem jön össze, nem buktunk semmit, de legalább megpróbáltuk. Gyors szélsők vannak a cseréhez, a kapusaink is tudnak futni, egy felkészült csapatnak nem lehet gond elővenni. Nincsenek klasszis beállók? Igen, ez lehet, de zárásokkal, helyezkedéssel is lehet segíteni, legalább egy kicsit elbizonytalanítani az ellenfelet!
“Tudomásul kell vennünk, jelenleg itt tartunk” – nyilatkozta Danyi Gábor a mérkőzés után. Na, azt már nem! Ez a válogatott nem ennyit tud, nem azt mondom, hogy irreális célkitűzéseket kell a lányok elé rakni, de hogy a csapat nem egy bizonytalan, ötlettelen játékoshalmaz, abban biztos vagyok. Sok kritika éri a két szövetségi kapitányt? Igen, átestek a szurkolók a ló túloldalára, vannak olyanok, akiknek mindegy, hogy 20 góllal nyerünk, a szövetségi kapitány mindig hülye. Ha a csapat nyer, a játékosok nyertek, ha a csapat kikap, akkor az edző a hibás. Ez alap, ezt tudtuk. Aki ilyen posztot vállal, annak vállalnia kell a kritikát. Főleg abban az esetben, hogy nem úgy tűnik, hogy topon lennének. Még egyszer: ha a magyar válogatott szövetségi kapitányain látnánk, hogy mindent megtesznek a csapat sikeréért, akkor a vereségek sem lennének ennyire fájóak. Nem azt mondom, hogy nem tesznek a csapatért, nyilván tesznek, de ez egyszerűen nem jön vissza, nem látszik a lányokon. Ötlettelen, szervezetlen, akaratgyenge válogatottat látunk sajnos. Tisztelet a kivételnek.
“Tudomásul kell vennünk, jelenleg itt tartunk”. Vajon a horvát lányoknak mondták, hogy tudomásul kell venniük, hogy ott tartanak, ahol? A görög válogatottnak szóltak vajon, hogy esélytelenek? És még sorolhatnánk. Hogy lehet ilyet mondani egyáltalán? Mintha a felelősséget áthárítanák a játékosokra, és ez még abban az esetben sem lenne elegáns, ha valóban úgy tűnne, hogy ők mindent megtettek. Nem tettek, legalábbis nem tűnt olyannak a meccselés, a lányok mentális állapota, hogy az tudatos felkészülésre hasonlított volna.
Én nagyon tisztelem Elek Gábort és Danyi Gábort is, még ha ez nem is annyira jön át a fentebbi írásban, de abban biztos vagyok, hogy valamit sürgősen ki kell találni, mert hamarosan komoly feladatok előtt a válogatott, kapitánycserére pedig nincs nagyon lehetőség. Önkritika, analizálás, felkészülés, terv, felszabadult, görcs nélküli játék. Ha ezután kikapunk a horvátoktól, németektől, Vanuatutól, nem fog senkit sem érdekelni.
Szeretjük ugyanis a sportágat, szeretjük a lányokat, akiket véletlenül sem szeretnék kritizálni. Hogy ki játszik, mit játszik, milyen a felállás, az a szövetségi kapitányok kompetenciája.
Továbbra is hajrá, magyarok, és hajrá, csajok, és hajrá, Gáborok is!
Ui.: A horvátok 17-17-re állnak a világ egyik, ha nem a legjobb csapata ellen… Hogy kikapnak a végén? Lehet. A mentalitásukat látva ez megbocsátható? Abszolút.
Related posts:
Pokolból a mennybe, sziporkázva nyert a magyar válogatott
A feladat: vért inni, többet mint a szerbek. És persze felkészülni a 7:6 ellen. Preanalízis
A Danyi-Elek páros vezeti tovább a női válogatottat
Női válogatott: kisebb kerettel készülnek a szövetségi kapitányok
A Danyi-Elek páros marad az Olimpiáig? – Sajtóhír
Az esélyesek nyugalmatlanságával – A magyar válogatott elemzése a horvátok ellen. Kérdések, válaszok, érdekességek
