Site icon Handballexpert

“Tudomásul kell vennünk, jelenleg itt tartunk”. NEM, nem vesszük! Véleménycikk

Nehéz bármit mondani a magyar női kézilabda-válogatott szereplésére, mert egyszerűen értékelhetetlenek a látottak. 

NEM, nem arról van szó, hogy bárkit bántanék, mindig leírom, és ezzel most sem maradok adós: aki felhúzza magára a válogatott mezt, és megpróbál tenni a hazájáért, azt nem szabad bántani. Az, hogy értékelhetetlen, az nem kritika, hanem TÉNY. 

Én magam úgy voltam vele, hogy nem vártam győzelmet az egyébként jóval esélytelenebbnek kikiáltott német válogatott ellen. A horvátok elleni vereség szíven ütött, bevallom, és hiába a szerbek elleni nagy arányú győzelem, látni lehetett, hogy valami nincs rendben a válogatottnál. 

Valami soha sincs rendben. Itt volt nekünk Kim Rasmussen, akit messiásként vártunk, és bár a szerencse sem volt mellette, kijelenthetjük, hogy csalódás volt a magyar válogatott szereplése az irányítása alatt. Ettől független én azt állítom, hogy hagyni kellett volna dolgozni, mert legalább elképzelés volt, ha eredmény nem is.

És most itt vagyunk, 2020-ban, egy eleve furcsa EB-n, és olyan a magyar ember, hogy reménykedik. Tény, hogy a Győr nemzetközi sikere és egyeduralma sok szurkolót kényelmesebbé tesz, de úgy vannak vele sokan, hogy a Győrben is vannak magyar játékosok, ráadásul a Ferencváros átigazoláspolitikájának köszönhetően a válogatott gerince hétről hétre együtt készül, mivel négy játékoson kívül mindig magyar lesz.

Az MKSZ nem kért Rasmussenből, aki esetében kihasználtak egy fegyelmi eljárást, és a válogatott szempontjából legfontosabb időszakban Elek Gábor és Danyi Gábor vette át a stafétabotot. Akkoriban is azt mondtam, és még most is úgy gondolom, hogy abban a szituációban az ő kinevezésük egy logikus és racionális döntés volt, mivel a keret nagy része az ő kezük alatt dolgozik, ismerik az NBI-et és a nemzetközi mezőnyt is, mi bajunk lehet?

Abban talán megegyezhetünk, hogy a magyar válogatott legerősebb kerete nagyjából megegyezik azzal a kerettel, amelyiket az EB-n láthattunk. Lehet és kell is egy-két poszton vitatkozni, de úgy nagyjából a keret rendben van. Ezzel nincs gond, tehát ennyi van a válogatottban? 

NEM. Ezt egészen biztosan megcáfolnám, ugyanis az a helyzet áll fent, hogy ha mindent megtesznek az edzők taktika és felkészültség téren, és úgy meccselnek, ahogy nagyjából NBII-ben illik, akkor a szimpla “mezei” szurkoló is csak annyit tud mondani: Ebben ennyi volt, ennyit tudnak a lányok, itt van a helyünk a nemzetközi kézilabdázás színterén. 

Így lenne? Nem hiszem. A magyar válogatott tagjai nagy része a BL induló Győrben vagy Ferencvárosban pattogtatja a labdát, a többiek is NBI-es játékosok, a fiatalok pedig kis túlzással végig verték a fél világot. IGEN, tudom, hogy van különbség felnőtt és utánpótlás között, bár ezt pl Reistad esetében nem látni. Ott valahol sikerült tökéletesen megoldani a beépítést, nem látszik, hogy kilógna a világ legerősebb válogatottjából. 

Fotelből könnyű, és okoskodni és kritizálni mindenki tud, ezzel mindig egyetértettem, és a legtöbb esetben tartom is magam ehhez a közhelyhez. Éppen ezért, vagy ennek ellenére írom le, hogy az, amit Danyi Gábor és Elek Gábor a válogatott élén edzősködés néven csinál, az egészen érthetetlen számomra. Nem arról van szó, hogy kritizálni vagy fikázni szeretnék bárkit is, eddig védtem őket, de ma dühödten álltan fel a kanapéról minden egyes időkérésnél. Az egy perces verbális ámokfutások ugyanis kiverték nálam a biztosítékot. 

Nem arról van szó, hogy én olyan jó edző lennék, nem arról van szó, hogy én jobban értek ehhez, hanem arról van szó, hogy ilyen sok általános közhelyet még soha az életemben nem hallottam. Mindezt egy olyan válogatott élén, amely esetében még a nagyon más véleménnyel bíró ismerőseimmel is megegyeztünk, hogy a minimum célnak az 5-8. hely elérése kell, hogy legyen. Elég volt a “tizenhvalahanyadik” helyezésekből, ha kijön a lépés, ez a válogatott igenis ott lehet a topcsapatok között. Rég tévedtem ekkorát, és a mérkőzéseket elnézve sem értem, hogy hogy sikerülhetett ennyire félre valami. 

Tegyük fel, hogy nincs diplomám a sportágban, és soha életemben nem edzősödtem sehol. Mint fotelszurkoló sem érteném a következőket:

“Tudomásul kell vennünk, jelenleg itt tartunk” – nyilatkozta Danyi Gábor a mérkőzés után. Na, azt már nem! Ez a válogatott nem ennyit tud, nem azt mondom, hogy irreális célkitűzéseket kell a lányok elé rakni, de hogy a csapat nem egy bizonytalan, ötlettelen játékoshalmaz, abban biztos vagyok. Sok kritika éri a két szövetségi kapitányt? Igen, átestek a szurkolók a ló túloldalára, vannak olyanok, akiknek mindegy, hogy 20 góllal nyerünk, a szövetségi kapitány mindig hülye. Ha a csapat nyer, a játékosok nyertek, ha a csapat kikap, akkor az edző a hibás. Ez alap, ezt tudtuk. Aki ilyen posztot vállal, annak vállalnia kell a kritikát. Főleg abban az esetben, hogy nem úgy tűnik, hogy topon lennének. Még egyszer: ha a magyar válogatott szövetségi kapitányain látnánk, hogy mindent megtesznek a csapat sikeréért, akkor a vereségek sem lennének ennyire fájóak. Nem azt mondom, hogy nem tesznek a csapatért, nyilván tesznek, de ez egyszerűen nem jön vissza, nem látszik a lányokon. Ötlettelen, szervezetlen, akaratgyenge válogatottat látunk sajnos. Tisztelet a kivételnek. 

“Tudomásul kell vennünk, jelenleg itt tartunk”. Vajon a horvát lányoknak mondták, hogy tudomásul kell venniük, hogy ott tartanak, ahol? A görög válogatottnak szóltak vajon, hogy esélytelenek? És még sorolhatnánk. Hogy lehet ilyet mondani egyáltalán? Mintha a felelősséget áthárítanák a játékosokra, és ez még abban az esetben sem lenne elegáns, ha valóban úgy tűnne, hogy ők mindent megtettek. Nem tettek, legalábbis nem tűnt olyannak a meccselés, a lányok mentális állapota, hogy az tudatos felkészülésre hasonlított volna. 

Én nagyon tisztelem Elek Gábort és Danyi Gábort is, még ha ez nem is annyira jön át a fentebbi írásban, de abban biztos vagyok, hogy valamit sürgősen ki kell találni, mert hamarosan komoly feladatok előtt a válogatott, kapitánycserére pedig nincs nagyon lehetőség. Önkritika, analizálás, felkészülés, terv, felszabadult, görcs nélküli játék. Ha ezután kikapunk a horvátoktól, németektől, Vanuatutól, nem fog senkit sem érdekelni. 

Szeretjük ugyanis a sportágat, szeretjük a lányokat, akiket véletlenül sem szeretnék kritizálni. Hogy ki játszik, mit játszik, milyen a felállás, az a szövetségi kapitányok kompetenciája. 

Továbbra is hajrá, magyarok, és hajrá, csajok, és hajrá, Gáborok is!

Ui.: A horvátok 17-17-re állnak a világ egyik, ha nem a legjobb csapata ellen… Hogy kikapnak a végén? Lehet. A mentalitásukat látva ez megbocsátható? Abszolút.

15192 megtekintés.

Megosztás
Exit mobile version