A Telekom Veszprém csapata ezentúl nem Hummelben, hanem a magyar 2Rule márkában fog ezentúl pályára lépni, adta hírül a klub a honlapján.

Az eddig sportszergyártó céggel lejárt a szerződés, a Hummel három évig öltöztette a veszprém kéziseket. A klub márkát váltott: ezentúl a 2Rule-t fognak hordani Telekom Veszprém játékosai és edzői.

„2020. július 1-től a Magyar Sportmárka Zrt. által forgalmazott 2Rule márkájú felszereléseket fogják hordani játékosaink. A 2018-ban alapult sportszermárka több elsőosztályú magyar futballcsapatot, és kézilabdacsapatot is szponzorál, azonban a Telekom Veszprém lehet az első csapat, aki Európa-szerte hírét viheti a 2Rule-nak” –  áll a klub honlapján.

Az Index szerint 2Rule szárnyalni kezdett tavaly; több mint félmilliárdos forgalom mellett már húszmillió feletti nyereséget termelt a cég a korábbi veszteséges év után. A hazai sportmárkát külföldön gyártják, tavaly átlagosan nyolc embert foglalkoztattak.

A márka már a magyar labdarúgásban is egyre népszerűbb: tavaly júliusban a 12 csapatos NB I. negyede – Felcsút, Diósgyőr, Haladás – választotta magának felszerelésként. 

Te mit gondolsz? Jó választás a 2Rule?

Forrás és képek: https://telekomveszprem.hu/hu/article/sportszergyarto-valtas-a-telekom-veszpremnel_5492

2275 megtekintés.

Megosztás