Biztossá vált, hogy két holland válogatott, Dione Housheer és Bo van Wetering jövő nyártól zöld-fehérben szerepel majd. A két sportoló Dániából teszi majd át a székhelyét jövő nyáron Győrbe.

Ahogy a szezon mérkőzései követik egymást, úgy zajlanak sorban a győri klubvezetés tárgyalásai Európa-szerte.

“Ulrik Kirkely Győrbe szerződésekor felvázoltunk egy rövid, illetve egy középtávú stratégiát, amelyet tettek követtek. Örömteli, hogy ma újabb két bejelentést tehetek, hiszen ez is mutatja, hogy miként a csapat a pályán és az edzéseken igyekszik a legjobban végezni a dolgát, úgy igyekszik a menedzsment is minden tőle telhetőt megtenni a sikeres szereplésért a háttérben. A mostani bejelentések után sem állunk meg, folytatjuk a munkát. Zajlanak tárgyalásaink házon belül a szerződéshosszabbításokról, illetve kapcsolatban vagyunk további játékosokkal is, azaz a közeljövőben várhatóak még bejelentések” – kezdte értékelését Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

Mára biztossá vált, hogy a holland válogatott balkezes jobbátlövője, Dione Housheer 3 évre Győrbe igazol.

„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy 2024 nyarán csatlakozhatok a Győri Audi ETO KC-hoz. Fiatal korom óta egy álom volt számomra, hogy itt játszhassak. Hat évnyi dániai tartózkodás után úgy éreztem, hogy készen állok arra, hogy megtegyem a következő lépést a karrieremben, és tagja legyek a világ egyik legjobb csapatának. Hosszú évek óta követem az ETO-t, többször játszhattam ellenük az otthonukban is. Éppen ezért nincs bennem semmi kétség a döntés kapcsán, hiszen Győrben pályára lépni minden alkalommal egy különleges élmény volt. A kézilabda szeretete hihetetlen mértékű ott, és fantasztikus hangulat van a meccseken az arénában is. A klub nagyratörő céljai, ambíciói tökéletesen megegyeznek az enyémekkel, úgy érzem felkészült vagyok arra, hogy minden tudásommal segítsem a csapatot a célok elérésében jövő nyártól. A Bajnokok Ligája megnyerése a legnagyobb álom számomra. Készen állok és motivált vagyok 2024 nyarától bármit megtenni azért, hogy ezt a célt a csapattársakkal közösen valóra váltsuk majd. Izgatott vagyok az új kaland miatt, és azért, hogy az ETO-család részese lehetek majd, de addig is a fókusz azon lesz, hogy jelenlegi csapatom, az Odense csapatát segítsem legjobb tudásommal a céljaink eléréséért” – nyilatkozta Dione Housheer.

Szélső poszton is új játékos csatlakozik 2024 nyarán a Győri Audi ETO KC csapatához. A holland Bo van Wetering szintén Odense-ből érkezik és szintén hároméves kontraktust írt alá Győrben.

„Büszke vagyok, és nagyon örülök, hogy a Győri Audi ETO KC játékosa lehetek nyártól. Egy kitűnő csapat van Győrben, a klub pedig hihetetlen jól szervezett. Az elmúlt években igazán közelről tapasztalhattam meg többször is milyen ellenük játszani, megtapasztaltam a hihetetlen hangulatot a csarnokban. Pontosan ezért várom már nagyon, hogy az ETO-család része legyek magam is. Sokat köszönhetek az Odense csapatának, amiért örökké hálás leszek nekik, de úgy érzem eljött az ideje, hogy tovább lépjek a karrieremben. Ebben a szezonban csapattársaimmal közösen mindenemmel el azon leszek, hogy az Odense sikeres legyen. De nyártól már a zöld-fehér színekért fogok majd küzdeni” -mondta Bo van Wetering.

forrás: gyorietokc.hu
fotó: handball-world.news

14765 megtekintés.

Megosztás