A tegnap megjelent írásomra rengetegen reagáltak, többek között az érintettek is megkerestek, amelyet hasznosnak gondolok, hiszen értékeken alapuló vita előrelendítheti a honi kézilabdázást. Ma kaptam egy levelet, amelyet név nélkül szeretnénk megosztani veletek. Egy volt NEKA-kézilabdázó számolt be a tapasztalatairól, és megmondom őszintén a megdöbbenéstől egy jó ideig csak magam elé tudtam bámulni. A levelet a volt akadémista hozzájárulásával tesszük közzé, és arra bátorítunk mindenkit, hogy jelentkezzen, ha ő maga is találkozott hasonló esetekkel. Nem kell név, elérhetőség, csak a tapasztalatokra vagyunk kíváncsiak.

„Tisztelt Sellei Zoltán!

Reflektálva a napokban megjelent cikkére:

Első sorban nagy örömmel tölt el, hogy van olyan kézilabdában jártas és tapasztalt szakember/edző az országban, aki amellett, hogy látja az utánpótlás-nevelés hibáit, nyíltan meg is fogalmazza azt. Másrészről pedig hálás vagyok, hogy a cikkben ír arról, amit sem a jelenlegi akadémisták, sem mi az ’egykori’ Neka játékosok nem tehettünk szóvá.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia struktúráját tekintve mindig is egy manufaktúrára emlékeztetett.

A kiválasztók során több százan próbálhattuk ki magunkat Balatonbogláron. A nagyszerű igéretek és a fényűzés könnyedén elcsavarja a sportágat egyébként is tisztelő és szerető gyerekek fejét, az óriási költségvetés és a folyamatosan épülő infrastruktúra a laikus, gyermeküknek legjobbat akaró szülők számára pedig a biztonsággal válik egyenlővé.

Válogatottak leszünk! Külföldi csapatok fognak keresni minket! Bundesliga! Bajnokok Ligája! El is hittük mi ezt szépen, végül is 14-15 évesen ez az álom. Amikor azt mondják, hogy ők ezt biztosítják, mi elhisszük. A legvégén persze annak örülhettünk, ha a 4 évet (gimnázium) sikerült ott ’túlélnünk’.

Első évemben azt gondoltam, hogy a túlélés egy erős megfogalmazás, de ez valóban arról szólt. 9. évfolyam végén az osztályomból legalább 10 embert szórtak ki, köztük egy rendkívül ügyes fiatal irányítót, mondván ’alacsony vagy, belőled nem lesz kézilabdázó’. A srác ma a magyar első osztályban játszik. A tömérdek mennyiségű edzés mellett tized rangú figyelmet kapott a prevenció és a rekreáció. Kondi és termi edzés, ahogy a nagy könyvben megírták, kb. 50 évvel ez előtt.

Természetesen ebből adódott az, hogy a sérült állomány közel 2 csapatra való játékost tudott szolgáltatni a szezon bármely napján, ezt a csoportot én is erősítettem 9 hónapig, hiszen a keresztszalag sérülések, mint az influenza terjedt az akadémián. Kiváló gyógytornászokkal volt (és a mai napig van) felvértezve az akadémia, de ekkora kapacitással ők sem rendelkeztek. Hiába a sok munka, visszatérés a szezon vége előtt, nem tartottak ránk igényt. Selejt, van azon a poszton úgy is 4 másik mentalitással lettek jó néhányan szélnek eresztve.

Társaimmal rengeteg olyan dolgot tapasztaltunk meg a rendszer hibájából adódóan, ami a cikkben említett kiégéshez vezetett. Több ígéretes kézilabdás vagy sérülésből kifolyólag vagy az önbizalom teljes megsemmisítése okán nem kerül ki abból a gépezetből, amit a kézilabda sportág magyarországi felemelése címén hoztak létre.

Köszönöm, hogy időt szakított erre a levélre. Célom az volt, hogy egy másik belső perspektívát tárjak a cikk írója elé, mint egykori játékosa eme ’kiváló’ komplexumnak.

 

Tisztelettel:

egy korábbi akadémista”

 

Elgondolkodtató és szomorú. A cél, nem a sárdobálás, hanem egy rendszer jobbá tétele. Ha bárkinek van tapasztalata, bármilyen szinten, akkor nyugodtan írjon.

 

 

29785 megtekintés.

Megosztás