Hazai közönség előtt először lépett pályára ebben az évben a magyar bajnok a Bajnokok Ligája 12. fordulójában.

Több okból is önbizalommal felvértezve érkezett a dán GOG Veszprémbe. Hétvégén a nagy rivális Aalborg 32-25-ös legyőzésével elhódították a dán kupát. A két csapat őszi mérkőzésén hat góllal nyertek Momir Ilics csapata ellen, továbbá a tavalyi kiírásban Veszprémből is győztesként távoztak, így aztán bőven volt miért revansot venni.

Gasper Marguc kisebb bokasérülés miatt kihagyta a mai találkozót. Ez a mérkőzés ezúttal nem a dánok elképzelése szerint zajlott. Az első perctől kezdve egy kisebb megingástól eltekintve a Veszprém akarata érvényesült, 7-7-ig tartotta a lépést a dán együttes. Vailupau kiválóan helyettesítette Margucot, a belarusz szélső hét lövésből öt gólt szerzett, rajta kívül Yahia jelentette a legnagyobb problémát a dánoknak. Megnyugtató hatgólos veszprémi előnyről indult a második félidő. 22-15-nél jött egy veszprémi rövidzárlat, 5-0-s rohanást mutatott be a GOG, de ezt követően sikerült visszaszerezni az irányítást, többek között az új dán kapus Mike Jensennek köszönhetően, aki 11 védése mellett kétszer is bevette Tobis Thulin kapuját, növelve ezzel az Aréna decibeljét. 26-20 után már csak a győzelem különbsége volt a kérdés, a Veszprém háromgólos sikerrel folytatta szereplését. Yehia ElDeraa megszerezte 200. gólját Veszprém mezben.

Telekom Veszprém – GOG 34-31

Ld: Yahia (6) Remili (6) ill. Mensing (10)

fotó: Telekom Veszprém

 

 

Megosztás