Tovább folytatjuk sorozatunkat, amely a női NBI-es bajnoksággal foglalkozik. Ezúttal a középmezőnyt vettük górcső alá.
A bajnokság végeredménye:
DKKA NKFT (9.hely, 20 pont)
A korábbi Bajnokok Ligája győztes dunaújvárosaik láttak már szebb napokat is. Csapatuk csak a kilencedik helyen végzett, mindössze 20 pontot szereztek.
A bajnokságot nem úgy indították, ahogy szerették volna. Szeptemberben csak a Békéscsabát tudták legyőzni idegenben. Mérkőzést csak október legvégén tudtak nyerni, igaz ezt követte meg három győzelem az év végéig, így magabiztosan várhatták az új esztendőt. Ám nem úgy indult az új év sem úgy, ahogy eltervezték, két egy gólos vétséget szenvedtek kiélezett csatában előbb a Debrecen, majd a Mosonmagyaróvár ellen. Január és február a hullámvasút időszaka volt. Érden kaptak ki öt góllal, majd hazai pályán verték a Vácot 6 góllal, és a Békéscsabát is sikerült legyőzniük két góllal. Márciusban egy nagyon fontos mérkőzésen tudták megverni a Kisvárdát 31-28-ra, ahol már a mérkőzés derekán 7 góllal is vezettek az újvárosiak. A bajnokságban utolsó győzelmüket a Mosonmagyaróvár ellen gyűjtöttek be, hazai pályán 23-20 arányban. A bajnokság végére azonban elfáradt a csapat, így zsinórban négy vereséggel zárták az idei szezont.
A Dunaújváros leginkább hazai pályán volt veszélyes ellenfeleire hiszen, hatszor is nyerni tudtak saját közönség előtt.
Házi gólkirálynő: Szekerczés Luca, 183 góllal. Ezzel a góllövőlista második helyén végzett
Kisvárda Master Good SE (8. hely, 24 pont)
Ha hihetünk a statisztikának, akkor Kisvárda teljesített a leghullámzóbban, hiszen a megszerezhető 52 pontból két pont híján a felét gyűjtötték be. Támadásban és védekezésben szinte ugyanúgy teljesítettek, 660 lőtt gól és 670 kapott találat áll a csapat neve mellett.
A Kisvárda számára minden úgy kezdődött, ahogy azt ők szerették volna. Öt fordulót követően három győzelmet és kettő döntetlen számolhattak. Ezután egy kisebb visszaesést tapasztalhattunk a csapat háza táján, az év végéig már csak Békéscsabán tudtak nyerni egy drámai végjátékban ahol két másodperccel a vége előtt dobták a győztes gólt.
Az új évet győzelemmel indították hazai pályán az újonc Eger ellen 11 góllal. Ezt három vereség és egy döntetlen követte. Ebből a három vereségből egy a Győr ellen volt, ahol igencsak megizzasztották a BL győztest, hiszen csak 30-28 arányban kaptak ki úgy, hogy gyakorlatilag 42. percig a Kisvárda vezetett. A következő három mérkőzésen nem igazán jött ki számukra a lépés: csak egy szerény egy gólos győzelemre futotta a Budaörs otthonában. Április végén a topcsapatokkal játszottak, ahol meglepetésre sikerült legyőzniük idegenben 7 góllal az Érd csapatát. Majd két hétre rá ugyan ilyen meglepetésre csak döntetlenre futotta az ilyenkor már biztos kieső Eger ellen. A szezont egy hazai MTK elleni győztes meccsel zárták.
Összeségében a Kisvárdai csapat hozta az elmúlt évek eredményeit.
Házi gólkirálynő: Radojevic Tamara, 126 góllal. Ezzel a góllövőlista 14. helyén végzett
Alba Fehérvár KC (7. hely, 28 pont)
A 2005-ös EHF-Kupa győztese az idei szezonban a hetedik helyet szerezte meg. Náluk is elmondható az, hogy hol jobban, illetve hol gyengébben teljesítettek a szezonban. Hazai pályán csak az első négy helyezettől szenvedett vereséget. Az első három forduló nem úgy alakult, ahogy tervezték, igaz kétszer is a két BL résztvevőtől szenvedtek vereséget. E mellett még remiztek a Kisvárda ellen. Első győzelmüket az újonc Eger ellen szerezték meg. Jó formájukat egészen az év végig tudták tartani. Csak az Érd és a Dunaújvárostól szenvedtek vereséget hat győzelem mellett. Ezek közül kiemelendő a Mosonmagyaróvár elleni 8 gólos és a Budaörs elleni 10 gólos siker. Az új év nagyon rosszul kezdődött, a Siófok otthonában szenvedtek súlyos 17 gólos vereséget (41-24). Február végéig csak a Békéscsabát tudták legyőzni, igaz a viharsarkiak ellen nyolc góllal bizonyultak jobbnak. Márciusban ismét nyerni tudtak két mérkőzést és kiélezett csatában maradtak alul a Mosonmagyaróvár otthonában. Áprilisban két riválisukat is két vállra tudták fektetni: Debrecenben egy közönségszórakoztató mérkőzésen nyertek 38-32-re, majd otthon győzték le a Dunaújvárost 27-23 arányban. Az utolsó három forduló nem úgy sikerült, ahogy tervezték: két 10 gólos vereség mellett csak Békéscsabán tudott nyerni a csapat.
Házi gólkirálynő: Alexandra Nascimento, 175 góllal. Ezzel a góllövőlista harmadik helyén végzett
DVSC Schaeffler (6. hely, 29 pont)
A szeszélyes csapat: jellemezhetnénk így is a debrecenieket. A bajnokságot is ennek megfelelően indították. Az első öt fordulóban csak egy győzelemre futotta a Békéscsaba ellen, igaz ezt magabiztosan nyerték meg (37-25). Ezen kívül volt még és egy döntetlenjük a Kisvárda ellen (27-27). Mind a kettő pontszerzést saját közönség előtt érték el. Október közepén magukra talált a csapat, zsinórban három mérkőzést nyertek az Eger (32-25) az MTK (28-22) és a Mosonmagyaróvár ellen (28-18). A 2018-as évet győzelemmel zárták a Budaörs (32-22) ellen.
Az új év első hónapjában kétszer győztek: a Dunaújváros ellen egy góllal és magabiztosan a Vác ellen hazai közönség előtt, 12 góllal. Februárban jött a szezon egyik legnagyobb meglepetése a Debrecen Békéscsabán kapott ki 31-28 arányban. Ez azonban mintha összerázta volna a gárdát. Egészen a szezon végéig ha vereséget is szenvedtek, mindig négy gólon belül maradtak. Ez alól kivétel a Fehérvár elleni mérkőzésen hazai pályán, itt 38-32 arányú vereséget szenvedett a csapat. Érdemes kiemelni hogy ezen a mérkőzésen a debreceni Kovács Anna 15-ször talált be. A szezon utolsó hónapjában négy pontot gyűjtöttek csak Vácott szenvedtek vereséget egy izgalmas mérkőzésen, 35-34 arányban
Házi gólkirálynő: Kovács Anna ,126 gól. Ezzel a góllövőlista 13-dik helyén végzett
Írta: Moldovány Miklós
Fotó: Dunaújváros online
1346 megtekintés.