Hosszabbításos thrillert követően Svédország jutott az olimpiai elődöntőbe, a magyar csapat fantasztikus teljesítményt nyújtott, és egy megállító faultra volt a legjobb négytől.
Nehéz helyzetben van a cikkíró is, amikor egy ilyen drámai mérkőzés krónikáját kell megírnia. Talán kezdjük az összegzéssel: a lányok fantasztikus teljesítményt nyújtottak ma, egy szó sem érheti a ház elejét.
A fránya utolsó másodpercek döntöttek ismét, mint már olyan sokszor ezen az olimpián: Nina Koppang 59:55-nél felugrott, és átlövésből betalált, amellyel hosszabbításra mentette a mérkőzést az előzetesen jóval esélyesebbnek számító északiaknak. Ebből a gólból már nem sikerült felállnia a csapatnak, és a 2×5 perces hosszabbítást sajnos négy góllal elveszítettük.
Az első hatvan percből nagyon sok dolgot ki lehet emelni, a négygólos hátrány ledolgozását az első félidőben, Klujber Katrin ellenállhatatlan játékát (10 gól + 1 a hosszabbításban), Vámos teljesítményét, góljait és utolsó perces találatát, amely akár mindent eldönthetett volna, Győri-Lukács Viktória pihenő nélküli robotolását (4 gól), Böde-Bíró 13 védését, köztük az egy hétméterest.
59 percig és 54 másodpercig úgy tűnt, hogy mindez elég is lehet egy 16 éve nem látott teljesítmény, az olimpiai elődöntő eléréséhez. Sajnos azonban ekkor egyetlen védelmi kihagyás és egy klasszis megmozdulás elég volt hozzá, hogy a svéd csapat kiharcolja a döntetlent, majd következett a hosszabbítás.
Az a hosszabbítás, amelyre sajnos ez a csapat nem volt sem fejben, sem fizikailag készen, ezért azonban nem lehet őket okolni. Az északiak mind rutinban, mind játéktudásban, mind a kispad hosszában előttünk járnak, ez nem vonható kétségbe. Ekkor már nem is maradt esélyünk, a 2×5 percet egy négygólos rohanással kezdte az ellenfél, amelyre nem volt magyar válasz. Ez el is döntött mindent, a magyar női válogatott pedig a hatodik helyen zárta az olimpiát.
Magyarország – Svédország 32-36 h.u. (15-16, 29-29)
Női olimpiai torna, negyeddöntő
Gólszerzők: Klujber 11 (5), Vámos 6, Kuczora 4, Győri-Lukács 4, Szöllősi-Schatzl 3, Simon 3, Füzi-Tóvizi 1 ill. Koppang 7, Hagman 6 (1), Blohm 6, Hansson 6, Roberts 5, Carlson 2, Löfqvist 1, Axner 1, Thorleifsdottir 1, Lindqvist 1
Kapusok: Böde-Bíró 13/49 (27%, 1 hétméteres) ill. Bundsen 22/52 (42%), Eriksson 0/2
A Handballexpert szerkesztői nevében köszönjük az élményt a lányoknak, a fiúknak, Golovin Vlagyimirnak, Chema Rodrígueznek és a teljes stábnak! Gratulálunk a teljesítményhez, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
Fotó: ihf.info
Vélemény, hozzászólás?