A franciák hosszabbításban, a norvégok simán jutottak a szombati döntőbe a női tornán.
Hosszabbításos drámát hozott a délutáni találkozó, míg este a norvég válogatott esélyeshez méltón rendezte le a dánokat, ezzel kialakult az előzetesen is várt párosítás. A dán-svéd bronzmérkőzést szombaton 10 órakor, a döntőt pedig 15 órakor rendezik.
Svédország-Franciaország 28-31 (hosszabbítás után) (12-10, 25-25)
Nagy kérdés volt, hogy Svédországnak a mieink elleni döntetlen után mennyi ereje maradhat a házigazda Franciaország elleni elődöntőben. Persze hamar választ kaphattunk, mégpedig azt, hogy a svédek komolyan gondolják a továbbjutást, a meccs elején rögtön 7-4-re húztak el. A franciák az egész első félidőben szenvedtek, nem volt meg a támadásaik megfelelő ritmusa, rengeteg volt a technikai hiba.
A második félidőben sem változott igazán a játék képe, a svédek szépen fejezték be az akcióiakt, a franciák pedig továbbra is rengeteget hibáztak. A félidő közepén úgy tűnt, a svédek akár el is dönthetik a meccset, de a franciák nagyot harcoltak, döntetlenre mentették a találkozót, a hosszabbításból ezúttal a franciák jöttek ki jobban. Hozzá kell tenni, a svéd meccselés több ponton is nagyon érdekes volt. Ha a gólszerzőket nézzük, Hagman hat találattal zárt, Horacek pedig nyolccal, s ő egyenlített a rendes játékidő végén. A két kapus összesen 18 védéssel zárt, de idővel elfogytak ezek a hárítások, a franciáknál összejött 20 védés, Sako pedig a végén fontosakat hárított.
Gólszerzők: Hagman 6 (1), Roberts 5, Blohm 4, Thorleifsdottir 4 (1), Axner 3, Lindqvist 2, Koppang 1, Hansson 1, Carlsson 1, Löfqvist 1 ill. Horacek 8 (3), Nze Minko 7, Nocandy 4, Toublanc 3 (2), Valentini 3, Flippes 3, Kanor 1, Granier 1, Grandveau 1
Kapusok: Bundsen 16/43 (37%), Eriksson 2/5 (40%, 2 hétméteres) ill. Glauser 12/33 (36%, 1 hétméteres), Sako 8/15 (53%, 3 héméteres)
Norvégia – Dánia 25-21 (11-8)
Jóval egyértelműbb volt az esti találkozó, ahol a norvégok voltak az esélyesek, és ennek megfelelően kezdték is a mérkőzést, náluk volt az irányítás a kezdő sípszótól, és 4-1-re el is léptek Oftedal betörés góljával. A dánok zárkóztak, és az első félidőben még többször ki tudtak egyenlíteni, de a félidő végére ismét kialakult a háromgólos differencia (11-8). A fordulás után tovább nyílt az olló, a legnagyobb különbséget az 50. percben jegyezhettük fel, amikor Aardahl szerzett üre kapus gólt (21-14). A dánok még ebből is megpróbáltak visszakapaszkodni, de igazi lőtávolba már nem értek, az 58. percben Hansen gólja 23-20-as állást jelentett, de ekkor már maradt több idő, a végeredményt Sanna Solberg-Isaksen állította be (25-21).
Gólszerzők: Brattset 4, Aardahl 3, Breistöl 3, Reistad 3, Skogrand 2 (1), Mörk 2 (1), Herrem 2, Solberg-Isaksen 2, Rushfeldt 2, Oftedal 1, Jacobsen 1 ill. Jörgensen 4 (1), Aaberg 3, Iversen 3, Elver 2, Hansen 2, Tranborg 2, Friis 2, Heindahl 1, Vinter Burgaard 1, Höjlund 1
Kapusok: Solberg 1/5 (20%, 1 hétméteres), Lunde 10/27 (37%) ill. Toft 2/4 (50%, 1 hétméteres), Reinhardt 8/28 (29%, 1 hétméteres)
Kiemelt kép: IHF (ihf.info)
Vélemény, hozzászólás?