A magyar férfi U18-as kézilabda-válogatott ma 19:30-kor Szerbia ellen lépett pályára. A hétfői eredmények után biztossá vált, hogy magyar siker esetén a mieink biztosan bejutnak az elődöntőbe. A magyar együttes tegnap 25-20-ra győzött Németország ellen, Szerbia pedig döntetlent játszott Dániával. Ma Dánia 26-24-re nyert Németország ellen, ezzel pedig biztossá vált, hogy a magyar csapat nem végez a középdöntős csoport utolsó, negyedik helyén.
A magyar válogatott szerezte az első két gólt, Vincze Péter után Fazekas Máté talált be. A hetedik percben 3-3 volt az állás, ezt követően újra elléptünk két góllal. A 12. perc elején, 7-6-nál, kettős emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült nagyobb előnyt kialakítani. A 16. percben időt kért Gulyás István (8-8). A támadások során több hiba is becsúszott, az egyik szerb kontra végén pedig előnybe került az ellenfél. Gyors egyenlítés után az ellenfél szépen lassan növelte az előnyét, fél perccel a félidő vége előtt hárommal is vezettek. Az első játékrészt Apró Botond nem is apró gólja zárta (16-18).
Az első félidőről röviden: Balogh Ádám Kristóf három alkalommal hárított, a szerb kapusok összesen mutattak be ennyi védést. Apró Botond és Cenic Ognjen 4-4 gólt szerzett, Drasko Djordjen 9 alkalommal talált be, ezek közül három büntetőből volt. Emberfogásos védekezéssel is próbálta megakadályozni a magyar együttes Drasko remek teljesítményét, de nem igazán sikerült megtalálni az ellenszert.
16-19 után három gólt szerezve kiegyenlítettek a magyarok, de a vezetést nem sikerült átvenni. Bő 20 perccel a vége előtt Vincze Péter piros lapot kapott. 21-23-nál Gulyás István kihasználta második időkérését, ami rendkívül jól sült el, hiszen Fazekas Máté hetedik góljával már mi vezettünk (24-23). 25-25 után sikerült négy találattal ellépni. Négy perccel a vége előtt a szerbek kihasználták az utolsó időkérésüket (34-30). Ezt követően Mészáros Máté eldöntötte a mérkőzést. A találkozó végeredménye 36-33 lett.
A magyarok legjobbjának Kocsis Boldizsárt választották, ő hat lövésből öt gólt szerzett. Rajta kívül Apró Botond is öt gólt szerzett, a legeredményesebb magyar játékos Fazekas Máté volt hét találattal. Drasko Djordje 18 kísérletből 17 gólt szerzett, ezek közül öt volt büntetőből. Balogh Ádám Kristóf 8, Várady-Szabó László pedig két védést mutatott be. A szerb kapusok összesen 9 alkalommal hárítottak.
A magyar válogatott bejutott az elődöntőbe! Csütörtökön Dánia ellen játszunk 19:30-kor, az a találkozó a csoportelsőségről fog dönteni.
A mérkőzéseinket a Sport 1 közvetíti.
Kiemelt kép forrása: nso.hu
A magyar férfi ifjúsági (U 18) válogatott kerete:
Kapusok: Balogh Ádám (Pick Szeged), Várady-Szabó László (BFKA-Veszprém)
Jobbszélsők: Kovács Boldizsár (FTC), Kucsera Máté (Pick Szeged)
Jobbátlövők: Racskó Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Sikler Kristóf Barnabás (NEKA)
Irányítók: Apró Botond (BFKA-Veszprém), Eklemovic Márkó (MOL-Tatabánya KC), Fülöp Péter (FTC)
Beállók: Mészáros Máté (Pick Szeged), Németh Bulcsú Botond (Pick Szeged), Szökrényes László (BFKA-Veszprém)
Balátlövők: Fazekas Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szabó Levente Zsolt (BFKA-Balatonfüred), Vincze Péter (Pick Szeged)
Balszélsők: Gáncs-Pető Máté (BFKA-Veszprém), Hoffmann Balázs (BFKA-Veszprém)
Forrás: mksz.hu
Vélemény, hozzászólás?