Az első magyar bajnokiján, a Budaörs ellen hét gólt jegyző, majd a szombati BL találkozón négy lőtt gólig jutó orosz bal kezes klasszist, Valeriia Maslovát kérdeztük az érdi mérkőzés után.
-Gratulálok a győzelemhez, hogyan értékeled az első Bajnokok Ligája meccsedet?
-Először is nagyon szépen köszönöm. Nagyon elégedett vagyok a mai mérkőzéssel, ez a 31-22 egy nagyon jó eredmény. Az gondolom, az első félidő nem úgy alakult ahogyan terveztük, de a második félidőben szintet tudtunk lépni védekezésben. Jó döntéseket hoztunk a vonalon és ez nagyban hozzájárult a végeredményhez, amitől boldog vagyok.
-Megszerezted az első góljaidat, mind a bajnoki, mind pedig a BL meccsen. Hogy érzed most magad a csapatnál, illetve hogy tetszik Budapest?
-Igen sikerült megszereznem az első góljaimat, ami nagyon jó, nagyon izgatott voltam ezek miatt. Nagyon tetszik Budapest, a város mérete egy kicsit hasonlít a szülővárosoméra, Rostov Donra. Ezért egy kicsit komfortosabban is érzem magam, a város hangulata nagyon jó. Azt kell mondanom, hogy kezdek hozzászokni az itt tartózkodáshoz, de még egy kis idő kell, hiszem egy számomra teljesen új országról beszélünk. A csapatba a beilleszkedésem is nagyon jól halad, a lányok nagyon befogadóak.
-A szurkolók mindig különleges hangulatot varázsolnak a meccseken, ahogy az a main is tapasztalhattuk. Mi a véleményed erről? Hogyan hat ez rád a meccsen?
-A hangulat az nagyon-nagyon jó. Ez a fajta hangulat az, amiben igazán szeretek játszani. A csarnok tele van és ez fantasztikus. A hangulat amit a szurkolók teremtenek az egész meccs alatt feldob és motivál. Ez az amit felbecsülhetetlennek tartok a kézilabdában.
-Mik a jövőbeni terveid, céljaid egyénileg és a csapattal?
-Az egyéni céljaimról annyit tudok elmondani, hogy továbbra is magas ambícióim , elvárásaim vannak magammal szemben. A Bajnokok ligájában sosem tudhatjuk mit hoz a jövő, de megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, magunkért, a szurkolóként, a klubért. Természetesen meg akarjuk szerezni a címet minden fronton, de nagyon hosszú a szezon. Lépésről-lépésre, meccsről-meccsre haladunk és mindig a soron következő összecsapásra koncentrálunk.
Fotók : FTC kézilabda
Vélemény, hozzászólás?