img-0

Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Magabiztosan nyert a Ferencváros Mosonmagyaróváron

A női kézilabda bajnokság második fordulójában a Mosonmagyaróvár, hazai környezetben az UFM Arénában fogadta a Ferencváros csapatát. A bajnoki címvédő gyakorlatilag végig vezetve, magabiztosan gyűjtötte be a két pontot.

Míg a hazai oldalon minden kulcsjátékos Gyurka János vezetőedző rendelkezésére állhatott, úgy a fővárosiaknál a mostani három kimaradó Janurik Kinga, Bordás Réka és Szöllősi-Zácsik Szandra volt. Ott volt viszont a keretben az idei kiírásban először Böde-Bíró Blanka és Papp Dorka is.

Az első félidő két vendég góllal kezdődött, először Klujber majd Kanor is átlövésből talált a kapuba. Utóbbi gyors kiállítása után Stranigg büntetőből szépített. A következő percek a remek átlövés gólokról és egyéni megoldásokból született találatokról szólt. Mindkét oldalon szellős védekezés mellett, akadtak elől látványos befejezések. A kilencedik percben érkezett a találkozó első hazai időkérése 4-7-es állásnál.

A mérkőzés szempontjából lényeges mozzanat következett a 11. percben. A támadásban és védekezésben is remeklő Orlane Kanor megkapta a második két perces kiállítását is.

Az emberhátrányba kerülő MKC támadásainál ebben az időszakban némiképp akadozott a gépezet, a Fradi fokozatosan kezdett ellépni ellenfelétől, hat gólosra növelve a vendég előnyt (6-12). Ivancok góljai jelentették az egyetlen megoldást, aki parádés gólokkal és büntetők kiharcolásával vetette észre magát. Állandósulni látszott a hat gólos különbség a 21. percre, a játék képe alapjaiban nem változott, nagy iramot és sok gólt láthattak a nézők (10-16). Érkeztek a cserék mindkét oldalon és 23. percben érkezett az első FTC időkérés is. A játékrész hajrájában feljavult a Mosonmagyaróvár védekezése és Martins a kapuban is hozzá tudott tenni több védést, viszont már nem sikerült a hátrányból jelentősen faragni.

A félidőben : 13-18

Fordulás után Bíró kezdett a kapuban, ettől függetlenül hazai büntető góllal indult a játék. Tóth Gabriella három góljával megkezdte a felzárkózást a Móvár (17-20). A kapuban pedig továbbra is remekelt Martins. A Fradi a 44. perc környékére megtalálta a saját ritmusát és gyorsan ismét közé tett hármat (18-24).

Mindkét oldalon jelentkezett a fáradtság és ezzel együtt jöttek a hibák is, sok volt az elszórt labda minkét alakulatnál. A második félidőre rendkívül hullámzóvá váló játékot, Allan Heine második időkérése törte meg a 47. percben. Érkeztek a cserék és fordultunk az utolsó tíz percre. Eredményesnek bizonyultak a zöld-fehér tréner utasításai, a Fradi ugyanis Bölk duplája révén ismét hattal vezetett (20-26). Ismét két hazai gól következett, majd Gyurka János rendelte magához a csapatát mínusz négynél.

Továbbra is rengeteg hiba jellemezte a játékot és a védelmek sem tudták már a korábbi szintet hozni. A küzdelem és a szív került előtérbe a fáradó mezőnyben. Érkeztek is a cserék ismét mindkét csapatnál.

Az utolsó öt percre fordulva a Ferencváros Lekic góljainak köszönhetően ismét visszaállította a hat gólos különbséget (22-28). Egy-egy kihagyott ziccer mindkét oldalon és a mérkőzés végleg eldőlni látszott. Két perccel a vége előtt a hazai mester még azért kikérte utolsó idejét, ám a hátralévő percekben nem változott jelentősen a különbség.

Végeredmény : 23-29

Legjobb gólszerzők: Tóth Gabriella 8, Stranigg 6, Ivancok 4 , illetve Klujber-Lekic 6-6, Kanor 4 gól

A forduló tegnapi játéknapján : Győri Audi ETO – Békéscsaba 37-26

A hétvégén a fővárosiak Érden fogadják a Bajnokok Ligája második fordulójában a Podravka csapatát. Majd a következő bajnoki fordulóban a Népligetben látja vendégül a Békéscsabát. Az MKC a következő fordulóban az Alba Fehérvár vendége lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük