A Veszprém az előző szezonhoz hasonlóan idén is Németországban kezdte meg a BL-szereplést. Tavaly a Magdeburg volt az ellenfél, a bakonyiak akkor 33-28-ra nyertek. A mai találkozón is magyar siker született, a Veszprém 32-31-re nyert.
Füchse Berlin – Veszprém
A nyár folyamán a két csapat egy felkészülési mérkőzésen találkozott, akkor a magyar együttes 41-32-es győzelmet aratott Halléban. A német együttes augusztus végén 32-30-ra győzött a Magdeburg ellen, ezzel megnyerte német Szuperkupa döntőjét, majd a bajnokságban 41-35-ös győzelemmel kezdett. A Veszprém egyetlen tétmeccsén 42-28-ra nyert a Dabas ellen.
Gasper Marguc sérülés miatt nem volt bevethető a mai meccsen, így Végh Bálint került be a meccskeretbe. Xavi Pascual először irányítja a Veszprémet BL-mérkőzésen. Az előző szezonhoz képest a Veszprém kezdőjében már azonnal láthattuk a spanyol edző újításait. A védelem tengelyében Fabregas és Grahovac kezdett, míg támadásban Cindric irányított, Remili pedig jobbátlövőként kapott lehetőséget.
Mindkét csapat megpróbálta gyorsan befejezni a támadásait a találkozó elején, az első védését Corrales mutatta be 1-1-es állásnál. Cindric első gólja után Corrales már a harmadik védését mutatta be a 7. percben (3-4). Remili támadásban és védekezésben is hibázott több alkalommal, emiatt a 11. percben érkezett a helyére Sandell. A találkozó első kiállítását Fabregas kapta, a Berlin gyorsan szerzett két gólt, Gidsel 4. találatával 7-5-re vezetett a német együttes.
A 14. percben Xavi Pascual kénytelen volt időt kérni, hiszen a német együttes 5-0-as sorozatot produkált. A mérkőzés kezdetéhez képest mind a négy belső poszton változtatott a spanyol edző. Sikerült megállítani a német csapat remek sorozatát. Sajnos beálló pozícióból több ziccer is kimaradt, hiszen Fabregas 3 lövésből 1 gólt lőtt, míg a csereként érkező Pechmalbec kihagyta első lövését. A Veszprém játékos eladott labdáit kegyetlenül kihasználta a Berlin, többször is könnyedén lőtték a góljaikat (9-14). Remili és Fabregas is visszajött, majd az imént említett két játékos összjátékából született a 10. veszprémi gól. Remili elleni szabálytalanság után videózás következett, majd Lukas Herburger kapott két perces kiállítást. A 28. percben Fabregas egyenlíthetett volna, viszont Dejan Milosavljev bravúrral hárított. Ami késik, nem múlik: a kipattanó visszakerült a bakonyiakhoz, majd Casado egyenlített. A félidőben 16-16 állt az eredményjelzőn.
Az első játékrészben sok felállást kipróbált a magyar együttes, a hazaiaknál viszont szűkebb volt a rotáció. A német együttesnél Mathias Gidsel és Lasse Andersson voltak a kulcsemberek, ketten együtt 9 gólt szereztek a 16 hazai találatból. Míg a Veszprém csapatában egyik játék sem talált be háromnál többször. Milosavljev 7, míg Corrales 6 védését mutatott be az első játékrészben vagyis egyik oldalon sem volt kiemelkedő kapusteljesítmény.
A második játékrész elejét is a Veszprém kezdte jobban, Eldeera második találatával először vezetett három góllal a magyar együttes (17-20). A veszprémi védekezés sokkal jobban működött, illetve Corrales is bemutatott néhány bravúrt. Érdemes kiemelni, hogy Ligetvári Patrik remek teljesítményt nyújtott a védelemben. A második félidő első 15 percében Remili öt alkalommal is betalált. 25-22-es veszprémi vezetésnél Wiede szerzett gyors gólt, majd Pechmalbec szerzete meg első találatát, ezután viszont kiállították, mivel Gidsel ellen szabálytalankodott.
Veszprémi időkérés után egy gólra zárkózott a Füchse Berlin, majd Remili lőtt sorozatban két gólt. 26-28 után több technikai hibát is vétett a német együttes, a bakonyiak ezeket azonnal kihasználták, ezzel nagyon közel kerültek a győzelemhez. 28-32 után három német gól született, de Corrales védése azt jelentette, hogy 32-31-re nyert a Veszprém.
A második félidőben Remili és Corrales voltak a bakonyiak húzóemberei, előbbi 30 perc alatt 9 gólt lőtt, utóbbi 11 alkalommal védett.
A magyar együttes vasárnap a Balatonfüred vendégeként lép pályára, majd csütürtökön hazai pályán fogadja a PSG együttesét.
Forrás: Peka Roland/ Veszprém Handball Club
Vélemény, hozzászólás?