Harmadik fordulót rendezték a női kézilabda NB I-ben, ahol meglepetésekben és szoros mérkőzésekben ismét nem volt hiány.
MTK Budapest – DVSC SCHAEFFLER : 30-38 (10-18)
A múlt héten mindkét csapat vereséget szenvedett. Először került be a Debrecen bajnoki keretébe az előző héten igazolt Jessica Ryde. A vendég együttes nagyon jól kezdett, érdemes kiemelni Sercien-Ugolin teljesítményét, aki szűk 15 perc alatt négy gólt szerzett, így a 18. percben már 11-3-ra vezetett a DVSC, Catherine Gabriel pedig már kilenc védésnél tartott. A hazai együttes védelme ezután feljavult, illetve támadásban is pontosabb befejezések jöttek. A 28. percben Bujdosó-Gerháth Fanni második góljával öt gólra zárkózott az MTK (10-15), ez követően viszont két hazai kiállítás következett. Előbb büntetőből Töpfner Alexandra talált be, majd Gabriel üres kapus góljával alakult ki a félidei eredmény (10-18).
A második játékrészt is sokkal jobban kezdte a vendég együttes, az első tíz percet 10-4-re nyerték meg. Mindkét oldalon többet cseréltek az edzők, a hazaiaknál Tóth Anna Ágnes szerezte meg első bajnoki góljait, míg a túloldalon Jessica Ryde és Juhász Kata is pályára lépett. A végeredmény 30-38 lett. A Debrecen ezzel második győzelmét aratta az idei szezonban. A hazai oldalon Kekezovity kilenc gólt lőtt, míg Dávid-Azari Fruzsina és Bujdosó-Gergáth Fanni 5-5 alkalommal talált be. A vendégeknél Sercien-Ugolin és Vámos Míra 6-6, Töpfner Alexandra 5 gólt szerzett, Gabriel 13 védést mutatott be (50%).
Alba Fehérvár – Motherson Mosonmagyaróvár : 32-29 (19-17)
A hazai együttes előbb a Vácot győzte le hat góllal, majd a Budaörs ellen szenvedett 24-22-es vereséget. A vendégek előbb a Győr ellen 11, majd az FTC ellen hat gólos vereséget szenvedtek. A mérkőzés elején a támadójáték dominált, az első 15 percben egyik kapus sem védett (12-10). A folytatásban a tavaly még Óvár színeiben védő Hadfi Gréta védéseinek köszönhetően négy góllal is ellépett a hazai együttes; 19-15 után két vendég gól következett, így a félidőben 19-17 volt az eredmény. A 38. percben Schatzl Natalie harmadik góljával egy gólra zárkózott a Mosonmagyaróvár, majd Utasi Linda és Hadfi Gréta vezérletével újra ellépett a Fehérvár. Az 54. percben Tolnai Laura találatával már hét gól volt a különbség, majd a vendég együttes felzárkózott három gólra, de a Fehérvár második hazai meccsén is győzelmet aratott (32-29). Hadfi Gréta 12 védéssel zárt, ebből nyolcat a második játékrész első 20 percében mutatott be, amikor a Fehérvár meglógott az ellenfelétől. A legeredményesebb játékos Smbatian Tamara volt, aki nyolc találatot jegyzett.
Vasas – Esztergom KC : 33-35 (18-20)
Pörgős és izgalmas első játékrészt láthattak a Fáy utcába kilátogató nézők, hiszen az első húsz percben fej-fej mellett haladtak a felek, majd egy 4-0-ás sorozattal az Elek Gábor vezette Esztergom tudott előnyhöz jutni (14-10). Habár lehetősége volt a hazaiaknak a félidei döntetlenhez, a szünetre mégis kétgólos előnnyel vonulhatott az Esztergom. A második játékrész álomszerűen kezdődött a vendégek számára, hiszen 6-1-es sorozatukkal magabiztos előnyre tettek szert (19-26), de hajrára három találatra tudott zárkózni a Vasas gárdája. Mi több az utolsó két percbe lépve már csak egy volt a különbség a két alakulat között (33-34), de Szucsánszki Zita tizennyolc másodperccel a vége előtt betalált, amivel 33-35-ös győzelmet arattak az esztergomiak. Szilovics Fanni, Nagy Nóra és Farkas Johanna is egyaránt öt gólig jutott, míg a másik oldalon Kovács Anett és Hajtai Vanessza hatszor volt eredményes.
Szombathelyi KKA – Kisvárda KC : 30-21 (14-10)
Ugyan beragadt a kezdésnél az SZKKA (0-3), de Bo Rudgaard vezetőedző időkérése rendezte a sorokat, majd a félidő feléhez érve már a vezetés is náluk volt Kazai Anita találatával (7-6). A szünetre pedig négy gólra tudta növelni előnyét a hazai alakulat a szabolcsiakkal szemben. A folytatásban sem csappant a lendület, s a 42. percben már tízet számolhatott a hazai közönség a vendégekre, ekkor Djurdina Malovic volt eredményes (22-12). Továbbiakban már nyolcnál közelebb nem tudott kerülni a Kisvárda, amivel második vereségét is elszenvedte a csapat, ráadásul mindkétszer az újonc együttesek bizonyultak jobbnak. Mindenképp ki kell emelni Pődör Rebekát, aki 13 gólt szerzett, valamint a kapuban de Almeida Mendest, hiszen 13 védést mutatott be. Ezzel a győzelemmel a Szombathely továbbra is veretlen, csak úgy mint a szintén újonc Esztergom.
Vác – Moyra Budaörs : 25-28 (12-14)
Budakalászon fogadták a váciak Buday Dánieléket az árvíz helyzetre való tekintettel, negyedóra játékot követően pedig 6-3-ra vezettek a budaörsiekkel szemben. A folytatásban 10-8-as eredményről, 10-12-re tudott fordítani a vendég alakulat, ezt a különbséget pedig a szünetig meg is őrizték. A fordulást követően három góllal is vezetett a Debreczeni-Klivinyi Kinga vezette együttes (14-17), de az utolsó negyedórába lépve újra döntetlen állást olvashattunk az eredményjelzőn (20-20). Majd következett egy újabb 4-0-ás sorozat a budaörsiektől, amire a Vácnak már nem volt válasza, így három gólos vereséget szenvedtek “hazai” pályán, így továbbra is két ponttal állnak a bajnokságban. Ami a Budaörsöt illeti, második győzelmüket szerezték az idei pontvadászatban, amivel a tabella első felében tudhatják magukat. Az összecsapáson Csíkos Luca és Csernyánszki Liliána és 7-7 gólt jegyzett, míg Debreczeni Klivinyi és Szöllősi-Schatzl Nadine egyaránt hatszor volt eredményes.
- Kiemelt fotó: szombathelyikezilabda.hu
Vélemény, hozzászólás?