img-0

Handballexpert

Minden, ami kézilabda

img-1

Hibátlan maradt a Fradi Norvégiában is

A női Bajnokok Ligája idei sorozatának harmadik fordulójában az eddig veretlen Ferencváros csapata, az előző szezon Európa Liga győztesénél, a Storhamarnál vendégszerepelt Norvégiában. Habár simán indult, végül egy nehéz mérkőzést tudott megnyerni Kanor és Malestein remek teljesítményeinek köszönhetően a Fradi.

A norvég együttes köztudottan sokat futó, nagyon küzdős csapat. Az, hogy hazai környezetben mennyire is kell őket komolyan venni, jól mutatja, hogy az első fordulóban a Metz-el szemben otthon tudták tartani az egyik pontot.

Nem utazott a csapattal a születésnapját ünneplő Böde-Bíró Blanka, a sérült Szöllősi-Zácsik Szandra és Papp Dorka sem. Viszont nem volt ott a kezdőben a kisebb megbetegedéssel bajlódó Andrea Lekics sem.



A mérkőzést a zöld fehér vendégek egyből egy Dmitrieva góllal indították, majd mindkét oldalon kiváló védekezéseket láthattunk. A hatodik percben Angela Malestein gólja után már 0-3 állt az eredményjelzőn, amire Kanor és Klujber is gyorsan „rápakolt” egyet-egyet (0-5). Az első hazai találatig majdnem tíz percet kellett várni, ekkor Hogseth volt eredményes. A válasz nem maradt el, Kanor újabb találata után érkezhetett az első norvég időkérés. A 15. percre hat gólosra duzzadt a Fradi előnye, az elől és hátul is remekelő Orlane Kanor találatával 2-8 állt az eredményjelzőn.

A félidő felénél továbbra is jól működött a Fradi védelme, a Storhamar pedig a hét a hat elleni játékkal sem találta a megoldást. Kanor pedig 6/6-os mutatóval egyértelműen a mezőny legjobbja volt az első 20 perc alapján. Állandósulni látszott a hat gólos különbség, így Kenneth Gabrielsen kikérte a második idejét is (5-11).

Az utolsó öt percre fordulva tovább őrizte megszerzett előnyét a Ferencváros. A játékrész hajrájára Allan Heine is magához rendelte a csapatát, hiszen elől akadozni kezdett a játék. A Storhamar egy 5-1-es szakasszal megkezdte a felzárkózást (11-13). Cvijic góljával viszont vendég góllal zárult az első 30 perc.

A félidőben : 11-14

A második félidőben Janurik érkezett Glauser helyére a magyar kapuba. Ettől függetlenül hazai büntetővel és Rivas-Toft góllal indult a játékrész, amire a túloldalon Klujber tudott válaszolni. Hét perc elteltével egy gólra zárkózott a Storhamar, de érkezett gyors egymásutánban előbb Dmitrieva, majd Márton válasza, gól formájában (14-17).

A következő időszakban mindkét csapat több hibát is vétett támadásban, ettől függetlenül maradt a három gólos különbség a két együttes között a 44. percre (15-18). Nem is várt tovább a harmadik időkérésére a norvég mester. Ám hiába a megbeszélt játék, a kihagyott norvég helyzet után ismét Márton volt eredményes. Ebben az időszakban kilenc perc alatt mindössze egy Storhamar gól született. Kristin Venn törte meg a gólcsendet, találatával ismét három volt közte (16-19).

Ismét következett a vendéglátók részéről a hét a hat elleni játék, de ahogy a korábbiakban, most sem volt igazán hatékony. Sőt, az újabb kihagyott helyzet után Kanor büntetőt és két perces kiállítást harcolt ki a másik oldalon. A megítélt hetesből pedig Malestein hidegvérű gólja után ötre növelte az előnyt (16-21).

Az utolsó öt percre négy gólos vendég előnnyel fordultak a csapatok. A mérkőzés egészére jellemző technikai hibákból mindkét oldalon jutott erre az időszakra is. A kulcsfontosságú helyzetekben viszont a Ferencváros volt a pontosabb és higgadtabb, így hat gólos győzelmet ünnepelhettek a lefújás után.

Végeredmény : 21-27

Legjobb góllövők : Venn 6, Obaidli-Rivas-Toft és Enkerud 3-3 , illetve Malestein 7, Kanor 6 gól

A következő fordulóban a Storhamar Ljubjanába látogat, a Fradi pedig Érden fogadja a Bistrita csapatát október első hétvégéjén.

Kiemelt kép : FTC kézilabda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük