Megint remek találkozókat láttunk a BL-ben, jövünk a legfontosabb részletekkel.
Aalborg – Magdeburg 33-33 (17-13)
A szerdai nap legnagyobb rangadóját a dán és a német bajnok vívta, akik a júniusi kölni elődöntő után találkoztak újból. Mindkét csapat elszenvedett már egy nem várt vereséget, az Aalborg a második fordulóban Zágrábban szaladt bele egy súlyosabb pofonba, míg a Magdeburg Szegeden hagyott fájó pontokat. Ilyen előzmények után mindkét félnek fontos volt a találkozó abból a szempontból, hogy ki zárkózhat közelebb a csoport élén álló Bárcához, végül azonban a pontosztozkodás miatt senki nem lehet igazán elégedett.
Az első félidő inkább a házigazdák számára alakult jobban, úgy tűnt, hogy a sok sérülttel küzdő Magdeburg továbbra is keresi a jó formáját, és ezen a találkozón sem lesz esélye a győzelemre, mivel a játékrész végén egy 4-0-ás rohammal 17-13-ra elhúztak a dánok. A fordulást követően a különbség nem is csökkent, sőt, Barthold góljával a 40. percben már öt volt közte. A Magdeburg ekkor kezdett éledezni, és hét perc alatt hármat sikerült ledolgozni a hátrányból (47. perc Kristjansson 27-25), majd Persson és Magnusson góljaival az 53. percre sikerült is kiegyenlíteni. Innentől kezdve rendre egygólos Aalborg vezetés, majd német egyenlítés következett egészen a végéig. Zehnder 40 másodperccel a lefújás előtt hétméteresből egalizált utoljára, a dánok pedig egy időkérést követően támadhattak a győzelemért, de nem sikerült nagy helyzetet kidolgozni, Hoxer távoli lövését pedig könnyedén védte Portner, ezzel kialakult a döntetlen eredmény.
Gólszerzők: Nilsson 7, Wiesmach 7, Vlah 6, Barthold 4, Thurin 3, Hald 2, Möller 2, Hoxer 1, Björnsen 1 ill. Kristjansson 7, Magnusson 6, Musche 5, Lagergren 4, Persson 3, Zehnder 3, Zechel 1, Saugstrup 1, O’Sullivan 1, Bergendahl 1, Portner 1
Kapusok: Norsten 7/38 (18%) ill. Portner 10/34 (29%), Hernandez 1/10 (10%)
Kolstad – Zágráb 29-25 (13-13)
A B-csoportban a Kolstad hazai pályán igyekezett első pontjait megszerezni, számukra igencsak fontos volt, hogy megverjék az Aalborg ellen tükörsima győzelmet arató horvát bajnokot, ugyanis ebben a csoportban a közvetlen riválisok elleni hazai győzelmek nélkül nagyon nehéz lesz továbbjutni. Bergerudék ennek megfelelően be is kezdtek, és felépítettek egy ötgólos előnyt (13-8), amelyet azonban a horvátok a félidő végéig ledolgoztak Dibirov vezérletével (13-13). A második játékrész elején egyszer át is tudták venni a vezetést a vendégek, de a Kolstad visszavette az irányítást, és bár többnyire csak egy-két góllal, de náluk volt az előny. A kevés gólos találkozón az 53. percben Gudjonsson góljával kialakult három gólos különbség már egészen megnyugtatónak tűnt, és ezt nem is tudta már ledolgozni a Zágráb, így végül Oskarsson és Lyse góljaival kialakult a 29-25-ös végeredmény, ezzel a rendkívül szorosan alakuló B-csoportban nincs már győzelem nélkül állló csapat.
Gólszerzők: Gudjonsson 11, Sondena 4, Lyse 4, Sagosen 3, Jeppsson 3, Oskarsson 2, Aalberg 1, Gullerud 1 ill. Klarica 8, Dibirov 6, Bialiauski 3, Kavcic 3, Trivkovcic 2, Srna 1, Glavas 1, Mandic 1
Kapusok: Bergerud 11/35 (31%) ill. Mandic 11/33 (33%), Grbavac 3/8 (38%)
Industria Kielce – Barca 28-32 (13-17)
A Veszprém mérkőzésével egyidőben a B-csoportban a veretlen címvédő a felemásan kezdő, számos sérült hiányával küzdő lengyel ezüstérmeshez látogatott. A találkozó egyértelmű esélyesei Ortegáék voltak, és ezt a papírformát igyekeztek is mihamarabb igazolni. A vezetés végig náluk volt, az első félidőből Melvyn Richardson gólerős játéka (6) és Emil Nielsen védései emelendőek ki, a fordulásra így 17-13-as vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A lengyelek a kapuban továbbra is komoly gondokkal küzdenek, a három kapus együttesen 16%-os hatékonyságot tudott csak felmutatni (6 védés), többek között emiatt három gólnál közelebb ezután nem is tudtak már kerülni. A 49. percben Olejniczak góljával még 22-25-re zárkóztak, ezután azonban Arino góljával és Aleix Gomez hétméteresével ismét öt lett közte, amit már tartott is végig a Barca – Moryto és Dani Dujshebaev góljai a végén már csak szépségtapaszt jelentettek, a végeredmény négygólos Barca-győzelem, amellyel a katalánok továbbra is az egyetlen 100%-os csapat a B-csoportban.
Gólszerzők: Olejniczak 6, Nahi 5, Moryto 4, D. Dujshebaev 4, Kounkoud 3, Karalek 3, Monar 2, Karacic 1 ill. Richardson 8, Gomez 6, Cikusa 6, N’Guessan 3, Frade 3, Arino 2, Rodriguez Moreno 2, Janc 1, Makuc 1
Kapusok: Mestric 6/27 (22%), Walach 0/5, Cordalija 0/5 ill. Nielsen 13/40 (33%), Perez de Vargas 0/1
Dinamo Bukarest – Eurofarm Pelister 34-25 (19-13)
Szépen lépdel a BL-ben a Dinamo Bukarest, bár persze az is igaz, hogy a sorsolás is kegyes hozzájuk. A mostani rivális, az Eurofarm Pelister mindenesetre a meccs elején jól tartotta magát, nem tudott könnyen ellépni David Davis csapata. 13-9-nél aztán nagyobb lélegzetvételnyi előnyre tettek szert, és a szünetig tovább tudták növelni a különbséget, ami a lényegi dolgokat el is döntötte. Sőt, a fordulást követően hamar jöttek az újabb gólok, 25-15-nél már tíz is volt közte, innen csak a különbség volt a kérdés. Hazai oldalon Rosta Miklós volt hét góllal a legeredményesebb játékos, a vendégeknél Kuzmanovski kilencig jutott. A románok két kapusa hét védést mutatott be, a másik oldalon Mitrevski tizennégyszer védett.
Fredericia – Füchse Berlin 32-28 (17-17)
Nagyon úgy tűnt, hogy a Fredericia nagy meglepetést okoz majd, azonban a Berlin a végén tudta hozni a kötelezőt. A találkozót azonban a dánok kezdték jobban, majd szépen lassan előnybe került Jaron Siewert együttese, 5-9-re is elhúztak, a vendéglátó azonban nagyon szépen visszajött, bizonyították, hogy BL-szinten is képesek komoly teljesítménye. A félidő végén vezetni is tudtak, végül döntetlennel vonulhattak az öltözőbe, de egyértelmű, hogy ez volt a Fredericia eddigi legjobb félideje a mostani BL-ben. A szünet után viszont már nem tudták tartani magukat, a második félidőben szépen lassan felőrölte ellenfelét a német csapat, de ez összesésében egy vállalható teljesítmény volt a dánoktól. A Fredericia színeiben Pevnov lőtt hatot, a vendégeknél nyolc góljával Lasse Anderson még Mathias Gidselt is megelőzte. A hazai teljesítmény értékét növeli, hogy úgy játszottak szoros meccset, hogy kapujukban mindössze két védés született, míg 12-vel és 27%-os hatékonysággal zárt.
Wisla Plock-PSG 23-24 (13-13)
Nagy kérdés, hogy mikor talál magára a grandiózus célokat megfogalmazó Plock, merthogy a harmadik meccsük után is pont nélkül állnak. A PSG ellen végül közel voltak a meglepetéshez, bár a meccs egésze alapján a franciák érdemelték meg jobban a két pontot. Pedig jobban kezdtek a lengyelek, 7-4-re is elhúztak, és ezt a különbséget egészen tartották a félidő végéig, amikor viszont jól hajrázott a vendég csapat. A szünet után újabb fordulat következett, már a hazaiak vezettek, és szinte végig ők irányítottak szűken a második félidőben. Végül azonban szerencse és két remek védés is kellett ahhoz, hogy náluk maradjon a két pont. Fazekas Gergő kettő, Szita Zoltán három góllal zárt, a legeredményesebb plocki Daszek lett nyolccal, a vengédeknél Syprzak jutott hétig, de a remek védések mellett Andreas Palicka is lőtt két gólt (a plocki kapuba Viktor Halgrímsson is kitűnően teljesített).
Kiemelt kép: EHF
Vélemény, hozzászólás?