Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Nantes-i henger, kielcei bravúr – a negyedik BL-forduló összefoglalója

A két magyar csapat magabiztos győzelme mellett hat mérkőzést rendeztek a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, ahol a német bajnok Magdeburg hazai pályán botlott a Kielce ellen, Fazekas Gergőék majdnem meglepetést okoztak a Berlin otthonában, míg a Nantes őrületes rekordokat döntve ütötte ki a Kolstadot.

PSG – Fredericia 38-30 (18-15)

A párizsiak már a legelején megmutatták, nem kívánnak lapot osztani a dán ezüstérmesnek a Pierre de Coubertinben. A rendkívül magabiztos kezdés azonban nem tartott sokáig, a 19. percben már egyenlő volt az állás, ezt pedig a félidő utolsó néhány percéig tartották is a csapatok. A szünetre azonban ismét nagyobb különbséget alakított ki a PSG (18-15), amit a második játékrész elején sem sikerült jelentősen csökkentenie a Fredericiának. A meccs végére a négy-ötgólos különbség nyolcra is duzzadt, a végeredmény is ennyi lett. A PSG legeredményesebbje Elohim Prandi lett kilenc góllal, de őt szorosan követte Syprzak nyolc találattal. A két kapuban ezúttal nem volt számottevő teljesítmény, a Párizsnál Palicka hétszer, Green kétszer mattolta az ellenfél támadóit, míg a dán kapuban Frandsen öt, Friis három védést mutatott be.

Eurofarm Pelister – Sporting 24-24 (15-13)

A két zöld-fehér csapat összecsapása tűnt előzetesen egy fokkal izgalmasabbnak a szerda esti sávban, de azért egyértelműen a vendégek számítottak esélyesnek. Ennek ellenére az észak-macedónok az egész első félidőben vezettek, a Sportingnak pedig láthatóan nem ízlett a Pelister harcos stílusa. Bár a 21. percben néhány bitolai hibának köszönhetően átvették a vezetést a portugálok, Branislav Angelovskinak sikerült ezt megállítani egy jó ütemű időkéréssel, így a félidőre ismét a hazaiaknál volt az előny (15-13).

A második játékrészben aztán lassacskán apadt a Pelister előnye és magabiztossága is és a 49. percben utol is érte ellenfelét a Sporting. Annak ellenére, hogy majd’ 12 percig nem talált be a Pelister, mégsem ment el teljesen a meccs. 58:36-nál, 21-24-es állásnál kért időt az észak-macedón edző, innen pedig egy hihetetlen talpraállást láthattunk. Radivojevic gólját követően Gurri adta el a labdát, amit Uros Borzas büntetett meg. 59:32-nél időt kért a Sporting, de ez a támadás egy belemenéssel végződött, Atanasievikj pedig kiegyenlített, így megosztoztak a pontokon.

Támadásban mindkét csapatban ötgólosak voltak a legeredményesebbek (Radivojevic, Kuzmanovski és Peshevski, valamint Gurri és Salvador Salvador). A kapuban mindkét oldalon kilenc védést láthattunk. Meg kell jegyezni azt is, hogy a mérkőzést a Marton Balázs-Horváth Péter páros vezette.

Füchse Berlin – Wisla Plock 25-24 (12-12)

Mondhatjuk, hogy a „védelmek domináltak”: kiélezett csata és kevés gól jellemezte a lengyel bajnok berlini vendégjátékát, ahol az eddig pont nélküli Sabate-alakulat mindent feltett egy lapra, hogy az első három forduló csalódást keltő produkcióját feledtesse. A kapusok, Milosavljev és Hallgrimsson remek teljesítményt nyújottak a mérkőzés elején, az első félidő végén pedig döntetlent mutatott az eredményjelző Fazekas Gergő utolsó másodperces góljával (12-12). A fordulást követően többnyire a Plocknál volt az előny, de Milosavljev továbbra is gondoskodott róla, hogy játékban maradjon a hazai csapat, akik így fokozatosan át is vették az irányítást, és ezzel a vezetést is a meccsen. A vége egy „egylabdás” találkozó lett, ahol Tim Cokan egyenlítő góljával reménykedhetett a pontszerzésben a lengyel csapat, de Tollbring válaszolni tudott három másodperccel a vége előtt, így a Berlin, ha nehezen is, de behúzta a kötelező győzelmet, míg Szita Zoltánék továbbra is pont nélkül állnak a csoport végén, egyedül a Fredericiát megelőzve.

Gólszerzők: Gidsel 6, Marsenic 6, Reichmann 5, Tollbring 3, Wiede 2, Langhoff 2, Lichtlein 1 ill. Cokan 5, Fazekas 4, Piroch 3, Janc 3, Dawydzik 3, Serdio 2, Mihic 2, Krajewski 1, Szita 1

Kapusok: Milosavljev 12/36 (33%) ill. Hallgrimsson 8/31 (26%), Alilovic 2/3 (67%)

Barca – Aalborg 35-27 (16-13)

A hét meccsén az utolsó 100%-os csapat, a Barcelona fogadta az eddig felemás teljesítményt nyújtó Aalborgot a tavalyi kölni döntő visszavágóján. A Barca ezúttal sem hagyott kérdést, és magabiztosan győzött, az előnyt fokozatosan növelve. A dánok továbbra sem azt a formát mutatják, amellyel a korábbi években előkelő helyen végeztek már a csoportkörben, és ez ebben a B-csoportban még problémát is okozhat nekik a végelszámolásnál. Az első félidőből a Barca beálló játéka emelendő ki (Frade 5 góljával), valamint Emil Nielsen az egész mérkőzésen parádés teljesítményt nyújtott 40% körüli védési hatékonysággal. A dánok legeredményesebb járékosa Marinus Munk volt 8 góllal, de a második félidőben Miguel Martins is remekül játszott, azonban a Barca otthonában ez még egy szűkebb vereségre sem volt elegendő.

Gólszerzők: A. Gomez 5, Frade 5, Arino 4, Wanne 4, Cikusa 4, Carlsbogard 3, Mem 3, Richardson 3, N’Guessan 2, Makuc 1, Rodriguez Moreno 1 ill. Munk 8, Martins 5, Thurin 3, Vlah 3, Barthold 2, Larsen 2, Möller 2, Björnsen 1, Juul 1

Kapusok: Nielsen 17/44 (39%) ill. Norsten 17/49 (35%)

Nantes – Kolstad 44-27 (26-11)

A Nantes olyan teljesítménnyel rukkolt elő, amelyre biztosan kevesen számítottak: A Sagosent nélkülöző Kolstad elleni meccs már bőven eldőlt az első félidőben, a hazaiak beállították az egy félidőben lőtt legtöbb gól rekordját is (26-11). A második félidő így már csak formalitás volt, a Nantes támadói 44 gólig jutottak, míg hátul Biosca nyújtott kiváló támaszt a társaknak, ami azt jelentette, hogy nem a Veszprém aratta a forduló legnagyobb győzelmét, a Nantes pedig ezzel az erődemonstrációval komolyan bejelentkezhet a B-csoport előkelőbb helyeiért, ha ezt a formát tudják folytatni a következő hetekben.

Gólszerzők: Minne 6, Odriozola 6, Tournat 5, Briet 4, Avelange Demouge 4, Bos 4, De la Breteche 4, Noam 4, Yoshida 2, Rivera 2, Bonnefond 1, Abdi 1, Pesic 1 ill. Aalberg 8, Jepsson 5, Gudjonsson 4, Gullerud 2, Lyse 2, Hald 1, Oskarsson 1, Sondena 1, Stolefjell 1, Hernes Hovde 1, Johnsen 1

Magdeburg – Kielce 26-27 (15-19)

A nap második német-lengyel párharcát rendezték csütörtök este Magdeburgban, ahol az eddigi eredmények, a hazai pálya és a Kielce sérültjei miatt mindenképpen a német bajnok tűnt esélyesnek. Ehhez képest már az első félidőben remek teljesítmény nyújtottak Talant Dujshebaev játékosai, kiépítettek egy magabiztos előnyt, amelyet meg is tartottak a félidőig Monar és Daniel Dujshebaev vezérletével (15-19). A fordulást követően a németek mindent megtettek, hogy megfordítsák az állást, de ez is csak arra volt elegendő, hogy szoros legyen a végjáték. Többször egy gólra jöttek fel, de az irányítást nem sikerült átvenni Hernandez jó teljesítménye ellenére sem. A győztes gólt Dylan Nahi szerezte a Kielce javára, így tehát ismét egy gól döntött a német és a lengyel csapat között, ezúttal azonban a vendégek örülhettek.

Gólszerzők: Magnusson 7, Kristjansson 6, Zehnder 3, Weber 3, Saugstrup 3, Lagergren 2, Mertens 1, O’Sullivan 1 ill. D. Dujshebaev 7, Nahi 5, Moryto 4, Karalek 4, Olejniczak 3, Monar 3, Maqueda 1

Kapusok: Hernandez 13/40 (33%) ill. Mestric 4/20 (20%), Walach 1/11 (9%)

A következő fordulót október 16-17-én rendezik. A veszprémi csoportban a PSG a Dinamo Bukarestet fogadja, a Füchse Berlin pedig Lisszabonba utazik, míg a másik nyolcasban a Kolstad hazai pályán, a Kielce ellen köszörülheti ki az elszenvedett hatalmas csorbát.

Kiemelt kép forrása: Foto Lächler, eurohandball.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük