A magyar női kézilabda-válogatott két nappal ezelőtt legyőzte Romániát, amivel biztossá vált, hogy 2012 után ismét a legjobb négy között jut a kontinenstornán.
Az utolsó debreceni játéknapon a miénket megelőző mérkőzésen Lengyelország 29-24-re legyőzte Romániát, így eldőlt, hogy az I. középdöntőben előbbi válogatott az 5., utóbbi pedig a 6. helyen végez. Ennek az eredménynek a svédek is örülhettek, mivel így nekik az egygólos győzelem is elég lesz Montenegró ellen ahhoz, hogy az ötödik helyért játsszanak pénteken.
A franciák elleni mérkőzésnek a csoportelsőség volt a tétje. A jobb gólkülönbség miatt annak a tudatában várhattuk a meccset, hogy döntetlen esetén Golovin Vlagyimir csapata végezne a csoport élén, ezáltal elkerülve Norvégiát az elődöntőben, ami azonban sajnos nem sikerült.
A magyarok keretébe bekerült Juhász Gréta, így immáron már három kimaradó volt, Janurik Kinga, illetve két balátlövő, Csíkos Luca és Kácsor Gréta.
A két kapuban Szemerey Zsófi és Laura Glauser kezdett. A mieink kezdték a találkozót. Az első gólt, a harmadik percben, passzívnál szerezte Zaadi. Az első nyolc perc magyar gól nélkül telt, még az üres kapuba sem sikerült betalálni, így Golovin kénytelen volt időt kérni (0-4). Ezt követően Klujber Katrin hétméteresével szerencsére sikerült megtörni a jeget.
16 perc után 4-7 állt az eredményjelzőn, addig Vámos és Klujber 2-2 találatot szerzett, Szemerey meg éppen ennyi védést mutatott be. 6-10-nél ismét magyar időkérés következett. Ezután Juhász Gréta passza után Győri-Lukács Viktória talált be, így ő lett a harmadik magyar gólszerző ezen a meccsen. Szemerey az ötödik védése után szépen indította a jobbszélsőnket, aki ismét betalált, majd a következő francia támadás végén kapusunk újabb bravúrt mutatott be.
A 26. percben Juhász Gréta lőtt gólt, majd egy perccel később Klujber a negyedik büntetőjét is belőtte, így egy találatra zárkóztunk, amit a gallok egy időkéréssel reagáltak le (10-11). Győri-Lukács Viktória harmadik és negyedik gólja is egyenlítést ért, a félidőben 13-13 volt az állás.

Az első félidőben rengeteg hibával játszott Golovin Vlagyimir együttese, de a második időkérés után erőre kaptak a magyarok, így sikerült utolérni a franciákat. Az első játékrész során Klujber öt, Győri-Lukács Viktória négy gólt szerzett. A másik oldalon négy játékos is két-két találatot jegyzett. Szemerey Zsófi hét alkalommal védett (35%), ráadásul egy üres kapus gólt is szerzett. Glauser három védést mutatott be (23%).
A második játékrész Foppa góljával és Sako védésével kezdődött. Kuczora Csenge negyedik labdaeladása után már 16-13-ra vezettek a gallok. Szemerey sérülése miatt Böde-Bíró Blanka állt be a magyar kapuba, aki rögtön egy védéssel nyitott. A mieink vért izzadtak a gólokért, míg a másik oldalon pillanatok alatt ziccerbe kerültek a franciák.
13-15-től 22-25-ig kettő és három gól között mozgott a különbség, de a 49. percben négy góllal ellépett az ellenfél. Szemerey ekkor váltotta Böde-Bíró Blankát. Az 53. percben Golovin kihasználta az utolsó időkérését (23-27). Ezt Juhász Gréta bombagólja követte. Az 55. perc végén Sebastien Gardillou másodszor kért időt. 25-28-nál sajnos Szemerey kezéről bepattant a labda (videózás után ítélték meg a gólt a bírók). Ezt követően sikerült két gólra felkapaszkodni, de Ondono gólja és Sako védései eldöntötték a találkozót. A végeredmény 27-30 lett.
A mérkőzés emberének Klujber Katrint választották, aki összesen kilenc gólt szerzett, mind a hét büntetőjét értékesítve. Győri-Lukács Viktória négy, Vámos Petra és Márton Gréta három-három találatot szerzett. A legeredményesebb francia Valentini és Foppa volt öt-öt góllal. Szemerey Zsófi kilenc, Böde-Bíró Blanka két védést mutatott be, míg Sako hét (33,33%), Glauser pedig három alkalommal tudott hárítani.

Az elődöntőben, pénteken Norvégia lesz az ellenfél, ahol természetesen nem a magyarok a favoritok, de nem szabad feltett kézzel pályára lépni.
A magyarok számára ez a találkozó volt az utolsó a debreceni Főnix Arénában ezen az Eb–n, hiszen a végjátékot már nem Magyarországon, hanem az osztrák fővárosban, a 10000 férőhelyes Wiener Stadthalle-ben rendezik.
Fotók: MKSZ/Kovács Anikó
Vélemény, hozzászólás?