Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Vállalható vereség Norvégiával szemben

Nyolcgólos vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott a Bécsben rendezett Európa-bajnoki elődöntőn Norvégiával szemben, így vasárnap a bronzéremért léphet pályára Golovin Vlagyimir csapata.

Elődöntőhöz illő hangulat fogadta a csapatokat, már a bemelegítésnél, aztán a csapat bemutatásánál teljes libabőr lett úrrá az ember, szinte hazai pályát teremtettek a hazai szurkolók. Elképesztő volt azt tapasztalni, hogy a parkolóban, a csarnok előtt a büfénél – egy szóval mindenhol – piros mezes szurkolókba botlott az ember. 

Sajnos a találkozó kezdéséről már nem mondhattuk el az “elképesztő” szót, hisz az ötödik percben 3-1-re a norvégok vezettek, majd a kilencedikre már öt kapott gólnál tartott a magyar válogatott. Igaz mellé lőtt hármat is, szóval mondhatjuk azt, hogy tartotta a távolságot, azonban védekezésben távolról lőtték szét a kapunkat, míg Henny Reistaddal nem bírtak a védőink. Mentségükre váljon a világon kevés csapat tudja őt levédekezni, hogy ártalmatlan legyen az ellenfél kapujára. 

A tizenharmadik percben 9-5-ös norvég előnynél érkezett Golovin Vlagyimir időkérése, ami helyre rakta a fejeket, ugyanis a folytatásban 3-1-es sorozatot produkált a magyar válogatott. Sőt volt labdánk a mínusz egyhez is, azonban Kuczora Csengének nem sikerült kihasználni a kínálkozó lehetőséget, aki hatalmas kötéssel a lábán folytatta a találkozót, hiszen már a tizedik percben ápolást kért a kispadon. 

A játékrész utolsó harmadára ötgóllal lépett el a norvég válogatott (8-13), ekkor úgy gondolhattuk, hogy ebből rosszul is kijöhetünk, valamint a cserék is bőven érkeztek a pálya mellől. Előbb Janurik Kinga váltotta Böde-Bíró Blankát, aki mindössze egy védést tudott felmutatni, de Petrus-Tóth-Simon és Bordás is játékban volt már ekkor. 

A hajrában aztán bravúros felzárkózást láthattunk; összeállt a védelem Janurik előtt, aki négy norvég lövést is hárítani tudott, majd Katrine Lunde eszén járt túl többször is Győri-Lukács Viktória, de Tóth Nikolett is egy okos találattal vette be a Vipers kapusának hálóját. Bár lett volna lehetőség a szorosabb félidei eredményre az utolsó másodpercekben nem jött össze a magyar támadás, így 11-13-as állással vonultak szünetre a csapatok. 

Fordulást követően egy sebességi fokozattal feljebb váltottak a norvégok, ezért 15-21-es állásnál Golovin-kapitánynak ki kellett kérni második idejét is, hiszen hamar elúszni látszott a szoros hajrá reménye. Sajnos a folytatás sem alakult jobban a magyar csapat számára, hiszen az 51. percben már kilencgólos volt a lemaradás, ekkor érkezett a harmadik időkérés is a magyar padról (17-26)
Igaz ekkor már a “cseresor” volt a pályán, s bár a különbség nőtt a 45. perchez képest a csapat játékára egyáltalán nem lehetett panasz, hisz minden labdára hatalmas lendülettel vetődtek. A hajrában aztán volt még lehetőség kozmetikázni az eredményt, azonban nyolcgólos vereséget szenvedett a válogatott (22-30), amivel vasárnap a bronzmérkőzésen lesz érdekelt. 

Szomorkodni aligha kell, ezt támasztják alá a játékosok nyilatkozatai és külső szemlélőként is abszolút vállalható mérkőzést hoztunk le a mezőny felett tartózkodó norvég válogatottal szemben. 

Henny Reistad hét gólig megsem állt, de Klujber Katrin is ötször volt eredményes, míg a mérkőzés emberének Katrine Lundét választották. 

Tóth Nikolett örül a kapott játékperceknek:

Vova azt kérte, hogy bátran szálljak be a mérkőzésbe, próbáljak meg egy-egyezni a kettes védőn, ha pedig a szélső fellép rám, akkor hozzam helyzetbe Vicát, ami szerintem többé kevésbé sikerült is, boldog vagyok, hogy ennyi időt tölthettem a pályán. Folyamatosan instrukciókkal látnak el a lányok, már a torna elejétől, nem volt ez máshogy ma sem, felhívták a figyelmem, hogy várjak ki Lundével szemben csak aztán lőjem a labdát, erre is csak azt tudom mondani, hogy többé kevésbé sikerült, hiszen voltak benne hibák. Második játékrészben már jobban rotált a kapitány, de ugyanúgy küzdöttünk; nem adtuk fel a végéig, még akkor sem, amikor már nagyobb volt a különbség a két együttes között. 
Még mindig nem fogom fel, hogy itt lehetek, ha pedig a szurkolókat említem, akkor csak a CSODÁLATOS  szó jut eszembe, ugyanis egy Eb elődöntőt játszhattunk Bécsben már-már hazai hangulatban. 

Norvégia más szinten van még. A védekezésük remek, jellemzően csak a kettes külső oldalán hagynak befejezést a belső posztokon, ahonnan nehezebb gólt lőni. Ráadásul támadásban is jól döntöttek, mi pedig sokszor lecsúsztunk róluk. Kingi ugyan ziccereket védett, de ez sem volt elég. Azért dolgozunk tovább, hogy egyszer mi is erre a szintre kerüljünk. Van még egy mérkőzésünk, azt meg kell nyerni!

Simon Petra a Ferencváros és magyar válogatott játékosa

Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, de a vereség ellenére nagyon boldog vagyok. A második félidőben sajnos éppen azokat a hibákat követtük el, amiket megbeszéltük, hogy el akarunk kerülni. Az 50. percben is úgy mentünk, mintha döntetlen körüli lenne az állás. A fiatalabb játékosoknak is mondtam, hogy élvezni kell a játékot! Az én karrieremben sok minden megadatott, de ez egy hihetetlen, csodálatos élmény volt. Nekünk, magyaroknak, mindig nagyobbat dobban a szívünk, vasárnap erre is építhetünk.

Janurik Kinga a Ferencváros és a magyar válogatott játékosa

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük