Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Szoros meccs-igazságos (?) döntetlen

A magyar válogatott eleinte védekezésben sokat hibázott, majd annak feljavulása után a támadójáték esett vissza, végül a mienk döntetlennel kezdték a világbajnokságot.

A magyar férfi kézilabda-válogatott előzetes célja a negyeddöntőbe jutás a világbajnokságon, ennek eléréséhez mindenképp győzelemmel kell kezdeni a világversenyt. A mieink 18 fős keretéből Hanusz Egon és Ancsin Gábor maradt ki Észak-Macedónia ellen.

A találkozó elején jól kezdett a magyar együttes, Ilic Zoran hét perc alatt négy alkalommal is betalált (5-2). Ezután az ellenfél kapusa Nikola Mitrevski elkapta a fonalat, sorozatban három védést is bemutatott, míg sajnos a magyar védekezés még nem igazán működött jól, Mikler Roland az első 15 percben nem tudott védeni (6-9). Chema Rodriguez kapuscserével és időkéréssel reagált a háromgólos hátrányra, de védekezésben továbbra sem sikerült megállítani az ellenfelet, viszont Palasics Kristóf több bravúrt is bemutatott. Kiril Lazarov időkérése után 7 a 6 ellen támadott az ellenfél, Lékai Máté labdaszerzés után az üres kapuba talált, így egyenlített a magyar együttes (14-14).

Az első félidő nagy részében a magyar védekezés még nem találta meg a megfelelő ellenszert, de Palasics Kristóf négy védése révén sikerült felzárkózni, támadásban Ilic Zoran 5 góllal volt a legeredményesebb magyar játékos, a túloldalon Filip Kuzmanovski 21 perc alatt hat alkalommal is betalált.

Palasics Kristóf kivételével a kezdőjátékosok tértek vissza a második játékrész elején. A 35. percben Bánhidi Bence harcolt ki emberelőnyt és hétméterest, amelyet Imre Bence értékesített (17-16). a magyar együttes védekezése feljavult, az ellenfél sokkal nehezebben került helyzetbe, de azokat viszont sajnos hatékonyan kihasználta. Ezután Szita Zoltán volt a főszereplő, aki a második gólját követően védekezésben piros lapot kapott (19-18). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, 21-22-nél időt kért Chema, amely után fordítottak a mieink. Az utolsó hét percben másodjára is elővette a 7 a 6 elleni játékot a magyar stáb, Bánhidi Bence azonnal emberelőnyt harcolt ki, de sajnos a vezetést nem sikerült megszerezni. Filip Kuzamovski 10. góljával Észak-Macedónia vezetett kevesebb, mint két perccel a vége előtt, majd Bodó Richárd lövését védte Nikola Mitrevski. Az ellenfél időkérése után sikerült labdát szerezni, majd Ligetvári Patrik egyenlített. A végeredmény 27-27 lett.

A mérkőzés legjobbjának a 10 gólig jutó Filip Kuzmanovskit választották, rajta kívül Nikola Mitrevski emelhető ki az ellenfél játékosai közül. A magyar együttesből Ilic Zoran 6, Bodó Richárd 5, míg Lékai Máté 3 gólig jutott. Palasics Kristóf remekül teljesített, 11 védéssel zárt (41%).

Fotó: MKSZ/Cseh Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük