Handballexpert

Minden, ami kézilabda

A számok nyelvén: HUN-MKD

A magyar férfi válogatott Észak-Macedónia ellen kezdte meg a 2025-ös világbajnokság küzdelmeit. Jó szokásunkat követve ezúttal is megpróbáljuk áttekinteni, mit árulnak el a mérkőzésről a statisztikai adatok.

A mérkőzés közismerten döntetlen, 27-27 eredménnyel végződött, és a statisztikai adatsorok is eléggé kiegyensúlyozottak. A kapuralövések száma 45-44, azaz mezőnyben nem mutatkozott jelentős különbség a két csapat közt. Ezen belül az átlövések száma 19-20, megintcsak nem érdemi különbség. Mindkét csapat 2-2 gólt szerzett üres kapura. Persze egy döntetlennél eleve nem azt keressük a táblázatokban, hogy miért győzött az egyik vagy a másik csapat, most inkább azt nézhetjük, miért is nem sikerült a favorizált szerep ellenére sem megnyerni a mérkőzést.

A leglátványosabb hiba, probléma, a magyar kapuban volt. Chema Rodriguez szövetségi kaputány Mikler Rolandot állította a kezdőbe, a rutinos, negyven esztendős kapus azonban egyetlen labdát sem védett ki, 9 gólt kapott védés nélkül. Ez különösen is feltűnő volt, mert az első félidő közepén a magyar támadójáték teljesen megállt, a 7-17. percek közt összesen Fazekas Gergő lőtt egy gólt, és ennyi. Ugyanebben az időszakban Észak-Macedónia 8 találatot szerzett, ami akkor is sok volna, ha közben a magyarok is lőttek volna párat. Mondhatjuk, hogy ez a szakasz alapvetően meghatározta a mérkőzést. Az első félidő legvégén sikerült kiegyenlíteni, a második játékrész pedig végig kiegyenlített volt, sosem volt egy gólnál nagyobb a különbség, sosem lőtt egyik csapat sem kettőnél több gólt egymás után.

Ami még feltűnő, az két olyan poszt gyenge teljesítménye, amik korábban a magyar válogatott erősségei voltak. Beállóból már egy éve az Eb-n se voltunk sikeresek, és most ezt sikerült folytatni: összesen 1 gól és 1 kiharcolt hetes a magyar beállók mérlege (konkrétan Rosta Miklós neve mellett egyetlen bejegyzés sincs). Eleve nem is skerült megjátszani a beállót, nem volt sok hibája labdával, leginkább nem is volt nála a labda.

Feltűnő még a szélek eredményessége. A jobb oldalról Imre Bence 3 lövést is elhibázott – a 3 gólja egyike sem szélsőhelyzetből születet. Balszélről pedig összesen 1 kapuralövés, az ugyan bement, de ez így se sok.

Persze egy döntetlenre végződött meccsen bármelyik hibára rá lehet mondani, hogy azon múlt, mert, ha az nincs, nyerünk. Bármelyikre. De hol látunk, a már említetteken kívül, nem egyetlen hibát, hanem meghatározó rossz teljesítményt? A már említett kapuson kívül talán az irányítókat nézzük meg: Fazekas Gergő és Lékai Máté összesen 1 gólpasszt adott. Az nem sok.

Egyénileg nézve Fazekasnak ezen kívül volt 2 rontott lövése (2/4) és 4 eladott labdája. A magyar csapat 8 hibájának fele az ő nevéhez kötődik – másik 2 pedig Lékaihoz. 1 gólpassz és 6 technikai hiba az irányítóktól igen rossz arány.

Ilić Zoran volt a válogatott legjobb góllövője, a 6/9 egy átlövőtől teljesen rendben van, ezen kívül adott 3 kulcspasszt is (csak 1-ből lett gól). De talán még jobban kiemelhető Bodó Richárd, 5/8, és 4 gólpassz, ez kiváló. A többieknél leginkább 0-2 lövéseket látunk, a 45 lövésből 30 Imre, Lékai, Bodó és Ilić nevéhez fűződik.

A kapuscsere után Palasics Kristóf 10 lövést kivédett 26-ból (38%), volt több látványos bravúrja, a távoli lövésekből viszont csak 2/10, ott lehetett volna még egy-két labdát fogni. És persze egyetlen statisztikai adat se mutatja, ha a papíron legjobb védekező játékosunk mellől lövik sorra a gólokat. Filip Kuzmanovski 10 gólt lőtt, rajta kívül minden észak-macedón játékos maximum 3-at.

Ilić nagyon sokat, 52 percet töltött pályán. Egy védekezésben is jó balkezes átlövő aranyat ér, gondolhatta Chema Rodriguez. A többiek terhelése jól oszlik el, maximum taktikai okokból, vagy a pályán lévők gyenge teljesítménye miatt merülhet fel, hogy pl. Rosta miért csak 3, Krakovszki Zsolt 6 percet játszott.

Van tehát miben előre lépni. Igazán ezt majd a harmadik, Hollandia elleni csoportmérkőzésen mérhetjük le.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük