Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott

Az első félidőben akadozott a magyarok játéka, de a második játékrészben magabiztos játékkal sikerült bebiztosítani a negyeddöntős részvételt.

A magyar válogatott az utolsó középdöntős mérkőzését Katar ellen játszotta. A 37-37-tel végződő Hollandia – Ausztria találkozó azt jelentette, hogy Katar ellen Chema Rodriguez együttese annak a tudatában lép pályára, hogy döntetlennel nem kerülünk közelebb a továbbjutáshoz. Azzal a mérkőzéssel az is biztossá vált, hogy rögtön a lefújás után csak győzelem esetén ünnepelhetne a válogatott nyolc közé jutást.

A magyarok keretébe visszakerült Hanusz Egon, és Ancsin Gábor is a 16 fős meccskeret tagja volt ezúttal, az előző mérkőzéshez képest Ónodi-Jánoskúti Máté és Krakovszki Bence került ki.

A találkozót az ázsiai csapat kezdte jobban, már 3-0-ra is vezettek, de Chema nem kért időt, bízott benne, hogy anélkül is vissza tud zárkózni a válogatott, de Katar tartotta a 2-3 gólos előnyét, ráadásul a 19. percben már néggyel is vezetett (7-3), így végül időt kért a spanyol vezetőedző. Ez valamennyire meghozta az áttörést, hiszen a 25. perc legelején Bodó Richárd góljával egyre zárkóztak honfitársaink (8-7), majd néhány támadással később gyorsindítás után Sipos Adrián egyenlített (10-10), de a katariak az időkérésük után visszavették a vezetést. Az első játékrész utolsó gólszerzője Lékai Máté volt, mivel Nowraddine Denguir Amir utolsó pillanatokban eleresztett lövését Ligetvári Patrik blokkolta. Ezáltal döntetlennél vonultak az öltözőbe a felek (12-12).

Az első félidő során csak két magyar játékos szerzett több, mint egy találatot, Imre Bence öt, Lékai Máté pedig két alkalommal talált be. A másik oldalon négy kétgólos, valamint négy egygólos kézilabdázó volt. Palasics Kristóf öt, Sulijakovic Anadin nyolc védést mutatott be.

A második játékrészt 4-1-es sorozattal kezdtük, a félidő első gólja Bánhidi Bence nevéhez fűződött. Imre Bence a negyedik büntetőjét nem tudta értékesíteni, de mivel Sulijakovic védése után az oldalvonalon ment ki a labda, így újra mi jöhettünk, s Szita Zoltán be is talált (14-17). A magyar válogatott lendületesen tudott játszani, kapott gólok után is sikerült pillanatok alatt betalálni. Bő 15 perc alatt sikerült annyi gólt szerezni, mint az egész első félidőben (20-24), ráadásul a védések számában Palasics megelőzte az ellenfél hálóőrét.

A következő két magyar hétméteresből sem született gól, Imre Bence hibázott még egyet, valamint Lékainak sem sikerült ezt gólra váltania. Ez nem igazán volt kulcsjelentőségű, csak annyiban mutatkozott meg, hogy sokáig nem sikerült hattal vezetni, de végül Imre Bence 9. találatával ez is összejött az 58. percben, majd Bodó hétre növelte a különbséget. A végeredmény 29-23 lett a magyarok javára.

Imre Bence kilenc, Szita Zoltán és Bóka Bendegúz négy-négy alkalommal talált be. A másik oldalon Markovic Zarko hat, Altaieb Ali Youssef öt gólt szerzett. A mérkőzés legjobb játékosának Palasics Kristófot választották, aki 14 védéssel zárta a mérkőzést. A katari kapusok összesen 11 alkalommal hárítottak.

A magyar válogatott jövő hét kedden, Zágrábban fogja játszani a negyeddöntőjét. Az ellenfél a IV. csoport első helyezettje lesz.

Képek forrása: Márkus-Sinka Barbara

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük