A férfi kézilabda világbajnokságon magyar válogatott második helyen jutott tovább a II. csoportból, s ezáltal a negyeddöntőben az IV. csoport győztesével, vagyis Horvátországgal csapott össze Zágrábban a négy közé jutásért. A Katar elleni mérkőzéshez képest a mieink 16 fős keretében egy változás történt, Hanusz Egon helyére Ónodi-Jánoskúti Máté került be.
A kezdőcsapatban történt egy jelentős változás, nem Palasics Kristóf, hanem Bartucz László kezdett a magyar kapuban. A találkozó első találatát a horvátok szerezték, de nem sokkal később Bartucz megszerezte élete első vb-védését, majd Fazekas Gergő gyorsan egyenlített. A hazaiak hamar önkívületi állapotba kerültek, de több, mint két góllal nem tudtak ellépni, sőt a 11. percben már nálunk volt az előny (4-5). Erre az ellenfél izlandi vezetőedzője, Dagur Sigurdsson úgy reagált, hogy teljesen lecserélte a belső hármasát, a 15. percben időt is kért (5-7). Bartucz ekkor már négy védésnél járt, Ivan Martinovic pedig sérülést szenvedett.
A 18. perc legvégén Ligetvári Patrik talált be a labdaszerzése után (6-10). Néhány támadással később már harmadszor volt eredményes kínaiból Chema Rodriguez együttese. Dagur Sigurdsson másfél perccel azután, hogy sárga lapot kapott, ismét reklamált, ami kétperces kiállítást ért, de ebből a horvátok jöttek ki jobban, hiszen 7 az 5 ellen játszottunk, amiből két üres kapus gólt is szereztek. A magyarok spanyol vezetőedzője a 28. percben kért először időt (15-15), de így is átvette a vezetést a házigazda. Bartucz László az első 16 percben öt védést is bemutatott, de ezt követően zsinórban 11 gólt kapott hárítás nélkül, de a dudaszó előtt nem sokkal sikerült bemutatnia egy bravúrt, s ezáltal döntetlennél vonultak az öltözőbe a felek (16-16).
Ilic Zoran négy, míg Filip Glavas ötször volt eredményes. Dominik Kuzmanovic öt alkalommal hárított. Végre sikerült az eddigieknél jobban kezdeni, de sajnos a sikertelen emberelőny megtörte a lendületet, így most sem jött össze a vezetés féltávnál.

A második játékrész első találatát Szita Zoltán szerezte. A 34. percben már hárommal is vezethettünk volna, de Rosta Miklós félmagas lövését Kuzmanovic védte, majd négy perccel később már náluk volt az előny (20-19). Imre Bence négy értékesített hétméteres után hibázott, hasonlóan a két elrontott Katar elleni büntetőhöz, fölé pattintott, viszont Lékainak a 45. percben sikerült ebből betalálnia (21-22). A következő horvát támadás során piros lapot kapott Ligetvári Patrik, de másodpercekkel később Bartucz hárítani tudott, ezúttal Chema együttese jött ki remekül az emberhátrányból. A második horvát időkérés a 48. percben történt (21-24), ami hazai szempontból eredményes volt, két perccel később már döntetlennél álltak a felek. A spanyol mester is lerakta a második T betűjét, ebből pedig a magyarok jöttek ki 3-0-val. A házigazdák kapust cseréltek, Dominik Kuzmanovic helyére Ivan Pesic érkezett, de Fazekas Gergő próbálkozását ő sem tudta hárítani (25-29). Sajnos az ellenfél innen is képes volt visszazárkózni, az 59. percben az egyenlítésért támadtak, passzívnál időt kért a horvát edző. A játékvezetők kétperces kiállítást adtak Sipos Adriánnak, így passzív nélkül folytatódott a mérkőzés, majd hétméteresből egyenlített Filip Glavas. 36 másodperccel a vége előtt időt kért Chema Rodriguez. A horvátok 26-30-ról megfordították a találkozót, a dudaszó előtt Marin Sipic góljával 31-30-ra nyertek.
Ilic Zoran nyolc, Fazekas Gergő és Imre Bence négy-négy alkalommal talált be. A másik oldalon Filip Glavas hat, Marin Sipic és Zvonimir Srna öt-öt gólt szerzett. Utóbbi játékost a mérkőzés emberének választották. Bartucz László 14, Dominik Kuzmanovic kilenc, Ivan Pesic pedig három védést mutatott be.
Kiemelt kép forrása: IHF
A többi kép forrása: Márkus-Sinka Barbara
Vélemény, hozzászólás?