Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Fontos pontszerzés és hatalmas fordítás a női kézilabda NB I játéknapján

Kivételesen teljes hétvégi fordulót rendeztek a női kézilabda NB I-ben, ahol az edzőváltáson áteső Békéscsaba döntetlent ért el, de nyert a listavezető Ferencváros is. A tegnapi nap folyamán lejátszott egyetlen találkozón a Győr nagy arányban verte a fiatalokkal felálló Mosonmagyaróvár csapatát.

Budaörs – Ferencváros : 24-37 (18-18) 

A mérkőzés elején mindkét oldalon voltak hibák, a házigazda negyedóráig jól tartotta magát, de utána Allan Heine együttese iramot váltott, 12 perc alatt csak három gólt kaptak, s ezalatt nyolcszor vették be Vártok Ramóna kapuját. 
A második félidőben Janurik helyett Laura Glauser kezdett a kapuban, aki a 33. percben hárította Schneider Éva büntetőjét, a játékrész első gólját Beatrice Edwige szerezte. A 37. percben Buday Dániel kihasználta a második időkérését (17-21), de a Fradi ezután is növelni tudta az előnyét, így a 42. perc végén Buday kénytelen volt ismét letenni a T-betűt (18-25). Nem sokkal később már tízre duzzadt a különbség, ekkor már Bőle Maja állt a hazai kapuban. A Fradi végül magabiztos, 13 gólos győzelmet aratott (24-37). 

Valeria Maslova kilencszer talált be, míg a tegnapi szülinapos Angela Malestein is hét gólt jegyzett. 

Janurik Kinga: „Első félidőben egy picit beragadtunk, viszont a második félidőt jól lehoztuk. A győzelem volt a cél, így elégedettek lehetünk.”

Szöllősi-Schatzl Nadine: „Az első félidővel, illetve talán a második játékrész elejével elégedettek lehetünk. A következő két mérkőzés fontos lesz számunkra, előbb idegenben, majd hazai pályán is győzni szeretnénk, a heti edzések során már azokra a meccsekre is készültünk. A Magyar Kupa négyes döntő még messze van, de nagyon várjuk, sok játékos első alkalommal lehet ott.” 

Allan Heine: „Az első félidőben nagyon okosan játszott a Budaörs, ezzel alaposan megnehezítette a dolgunkat. Második félidőben váltottunk védekezésben, az már sokkal jobban működött, Valeria Maslova nagyon jól fejezte be a támadásainkat.”

Dunaújváros – MTK Budapest : 36-30 (17-16) 

Az első félidőben kétszer is megnyugtató előnyre tett szert a DKKA mindkét alkalommal feltudott zárkózni az MTK csapata, ráadásul a félidő másodikfele abszolút a fővárosiaknak állt. 13-6-os hátrányról sikerült 16-16-ra felzárkózniuk, azonban erre még volt válasza a hazaiaknak. Mire a második játékrészben olyan különbséget tudott kiépíteni az Újváros, amire nem volt válasza vendégeknek, amivel nem is forgott veszélyben Gulyás Péter alakulatának győzelme. Agócs Alexandra 11 gólt vállalt a sikerből, de Kellermann Dóra is hatszor volt eredményes, míg a kapuban Wéninger Alexa tíz védést mutatott be. 

Békéscsaba – Szombathely : 26-26 (14-15) 

Egy pillanatra sem engedte Herbert Gábor debütálásán a csapata, hogy nagyobb előnyt építsen ki a Szombathely, hiszen az egész találkozó alatt végig tapadt a Vas megyei alakulatra a hazai gárda. Hiába kezdett jobban a Békéscsaba 4-3-as vezetésről, 11-7-re fordított az SZKKA, amiből egy gólt meg is őrzött a szünetre. A folytatásban minimális különbség volt a csapatok között, bár a vendégek támadhattak a győzelemért gól nem született a támadásukból. Amit követően Herbert Gábor időkérése, majd Marija Lanistanin találata zárta le a mérkőzést. A szerb játékos Arany Vivien szélső passzát követően talált be, amivel egy pontot szerzett csapatának, ezzel pedig már nyolc egység áll a nevük mellett a bajnoki táblázaton. Pődör Rebeka ismét hozta a tíz gólos átlagát, míg a csabaiaktól Mariana Ferreira Lopes hétszer volt eredményes. 

DVSC Schaeffler – Vasas : 38-24 (18-13) 

Ha a mérkőzés előtt bárki megkérdezte volna a hazaiak szurkolóit a mérkőzés végeredményről, biztosan azt a választ adták volna, hogy mindegy hogyan, csak a két pontot tartsuk itthon. Ez sikerült is a DVSC-nek hiszen magabiztos győzelmet aratott a Vasas ellen, ráadásul kiemelkedő kapusteljesítménnyel, hiszen Jessica Ryde 40%-os hatékonyság körül zárt. A visszatérő Hámori Konszuéla is góllal hálálta meg a bizalmat, míg Töpfner Alexandra remekül büntetőzve lett a mérkőzés legjobbja. Ezzel a sikerrel a Loki előny már hét egységre nőtt a negyedik helyen a pontokat hullajtó szombathelyiek előtt. 

Fotó forrása: dvsckézilabda.hu

Kisvárda – Esztergom : 21-31 (8-13) 

Rengeteg hibával kezdték a találkozót a felek, ami jól látható volt az első negyedóra eredményéből, hiszen ekkor 6-4-re vezetett a vendég Esztergom. A folyatásban sem tudott javulni a hazai alakult hiába kért időt Józsa Krisztián, így már a szünetre ötgólos hátránnyal vonult a szabolcsi gárda. Faragó Lea góljaival folytatódott a második játékrész, ami azt is jelentette, hogy a vendégek a 38. percre már eldöntötték a két pont sorsát 9-19-es állásnál. Ezt az előnyt sikerült az összecsapás végéig megtartani, ami újabb fontos győzelmet hozott Elek Gáboréknak. Herczeg Lili tíz védése mellett Ballai Borbála és Faragó Lea egyaránt ötször volt eredményes, míg a kisvárdaiaktól Szabó Lili ötször talált be. 

Vác – Alba Fehérvár: 28-26 (11-14) 

Feszült pillanatokat élhettek át a Dunakanyarban a két csapat szimpatizánsai, hiszen a hazaiak 14-20-as állásról tudtak visszakapaszkodni a mérkőzésbe, majd egy elképesztő húsz perces hajrával megfordítani a találkozót. A váciaktól ki lehet emelni Zaj Klára kapusteljesítményét, valamint Afentaler Sára és Csíkos Luca mezőnyben nyújtott játékát. 

kiemelt fotó: Antal János – Békéscsabai Előre NKSE Facebook oldala

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük