Az Európa-liga idei kiírásának negyedik fordulójához érkezve a mosonmagyaróvári lányok továbbra is nyeretlenül várták az újabb találkozót.
A féltávnál háromból három vereséggel álló együttes elsődleges célja tehát továbbra is a pont, vagy pontok megszerzése volt. Erre ezúttal a franciaországi Dijon városában nyílt újabb lehetőség. A kisalföldi klub viharos elmúlt hetei és hónapjai azonban látszólag a fejekben is kárt okoztak, és nem könnyítették meg az amúgy is küzdelmes helyzetüket.
A találkozót a bordó mezben pályára lépő franciák kezdték, akik rögtön egy beállógóllal meg is szerezték a vezetést, erre Tóth Gabriella asszisztjából Pipy Wolf révén, szintén egy beálló találattal reagált a magyar együttes. Az első öt percre 4-3-as hazai előnnyel érkeztünk meg, egy kellőképp tempós, lerohanásokban és kombinatív játékban gazdag találkozón. Pipy Wolfs remekül kezdte a mérkőzést, a társak tíz perc alatt háromszor is megtalálták, melyekből két gólt szerzett. A mérkőzés harmadához érkezve továbbra is egy-két gólos hátrányban, szorosan loholt a magyar együttes a francia vetélytársa nyakában, az állás 15-13 volt ekkor. Ezt Ines Ivancok-Soltic gólja módosította 15-14-re, az osztrák átlövő jól szállt be.
A félidő végéhez közeledve rengeteg volt a mosonmagyaróvári eladott labda, emberelőnyben egy percen belül háromszor is idő előtt az ellenfélnek adták a labdát. Ám ezt a vendégek szerencséjére a hazai alakulat nem tudta minden vágya szerint kihasználni. Erre a rövid periódusra pedig az óvári lányok reagáltak jobban, akik gyorsan megrázták magukat, és háromgólos hátrányból pillanatok alatt felálltak, ezzel 17-17-re módosítva az állást. Kétgólos hátrányban, húsz másodperccel a félidő lezárulta előtt Stranigg Ferenc kért időt. A leheletnyi szünet alatt megbeszélteket a lányok kiválóan megvalósítva, Ines Ivancok-Soltic negyedik góljával egyre zárkóztak. A félidőben így egy volt a különbség a két gárda között.

A második játékrészt fehérben játszó vendégek kezdték, akik egyből megtalálták az elzárásból leváló Pipy Wolfs-t, aki a mai formájához hűen ezt is értékesítette. A mosonmagyaróvári eladott labdák száma továbbra is magas, így a hazaiak válasz nélkül, rövid időn belül három gólt is tudtak szerzeni. A mérkőzés harminchatodik percére először lett négy közte, 24-20. Az MKC az első komolyabb hullámvölgyébe került, erre Stranigg Ferenc egy időkéréssel próbált reagálni, amely nem hozott érdemi változást. Amikor az utolsó húsz percre már 26-20-as állással fordultak a csapatok, a vendég kapuba Caroline Martins érkezett Mélanie Halter helyett. A fehér mezes vendégek támadójátéka teljesen belassult, nem találták a területeket és kevés volt a labda nélküli mozgásuk. Negyedóra alatt mindössze három gólt szereztek, míg dijoni vetélytársaik nyolcat.
Ötven pernyi játék után már tíz gólos a hazai előny, ekkor Stranigg Zsófia szélsőbefutásból volt eredményes. Olyan mértékű szétesés lett megfigyelhető a móvári lányokon, amely még a korábbiakban sem volt tapasztalható. Az utolsó tíz percben tovább folyt a mérkőzés a magyar csapat számára hátrányos forgatókönyv szerint. Vendég védések továbbra sem jöttek, ezért Horváth Szofi érkezett a kapuba, aki öt lövésből kettőt hárítva zárta mai szereplését. Az utolsó támadással a Mosonmagyaróvár élhetett, időkérés után Faragó Luca volt eredményes, ezzel beállítva a 38-29-es végeredményt.
JDA Bourgogne Dijon Handball – Motherson Mosonmagyaróvári KC 38-29 (19-18)
Legjobb gólszerzők:
Bourgogne Dijon: Pintat, Sivertsen 6, Dury 5, Offendal 4
Motherson Mosonmagyaróvári KC: Tóth Eszter, Ines Ivancok-Soltic, Wolfs 5, Stranigg 4, Tóth G. 3
Kiemelt kép: MKC/Zengő Ferenc
Vélemény, hozzászólás?