A bakonyi klub nagyarányú győzelemmel kezdte a 2025-ös BL-évet.
A Veszprém a Dinamo Bukarest ellen, idegenben játssza az első BL-mérkőzését 2025-ben. Bjarki Már Elísson és Nedim Remili kisebb sérülés miatt nem került meccskeretbe. A magyar klub négy pontos előnnyel vág neki a csoportkör utolsó négy fordulójának.
A találkozó első találatát Hugo Descat szerezte hétméteresből, majd Andrei Nicusor Negru egyenlített. Ezt követően egy percen belül Sergei Mark Kosorotov kétszer is betalált (2-3). Hat perc után 5-4-re vezetett a román alakulat, de ekkor még egyáltalán nem állt le a gyors gólgyártás, bő két perccel később már 7-7-nél álltak a felek. 8-10-nél alakult ki először kétgólos különbség, ekkor Hugo Descat már három találatot szerzett, mindegyiket büntetőből. Ludovic Fabregas negyedik gólja után 9-13-at mutatott az eredményjelző. A 13. perc után csak négyszer talált be az első játékrész során a Dinamo Bukarest, így a bakonyiak elléptek, 13-18-as állásnál vonultak az öltözőbe a játékosok.

Hugo Descat és Ludovic Fabregas négy-négy, Lukas Sandell és Kosorotov három-három gól. A másik oldalon Andrii Akimenko volt a legeredményesebb, négyszer sikerült bevennie Rodrigo Corrales kapuját, aki a félidő során összesen hét védést mutatott be. Az egykor még Veszprémben játszó Vladimir Cupara öt alkalommal hárított.
A második félidő első bő négy és fél percében egyik csapat sem volt eredményes, ezt követően Hugo Descat talált be hétméteresből. 15-23-ről, négy perc alatt zsinórban ötször talált be David Davis együttese, ezt időkéréssel reagálta le Xavier Pascual. A vendégek gólcsendjét Descat első szélről történő lövése törte meg. A veszprémiek támadójátéka továbbra is akadozott, így a hét a hat elleni játékot is bevetették. A magyar klub megrázta magát, így az 53. perc végén már 22-30-ra vezetett. A találkozó végén, ami végül 26-33-mal ért véget, Janowszky Botond Sándor és Hoffmann Balázs is lehetőséghez jutott. A hazaiak csak egyszer találtak be zsinórban több, mint kétszer, így az egy 5-0-ás román rohanással együtt is nagyarányú győzelmet tudott aratni Xavier Pascual együttese.

Hugo Descat kilenc, Lukas Sandell, Ludovic Fabregas, illetve Branko Vujovic és Haniel Vinicius Inoue Langaro is öt-öt alkalommal talált be. Rodrigo Corrales 14, Vladimir Cupara pedig 10 védéssel zárt.
Képek forrása: Istvánfi Szilvia
Vélemény, hozzászólás?