Az Európa-liga ötödik fordulójához érkezve a mosonmagyaróvári lányok már igazán éhesek voltak a sikerre, s szerencsére ez a játékukon is megmutatkozott. Ellenfelük a csoportot vezető Zaglebie Lubin volt.
A Lubin eddig lejátszott négy találkozójából hármat megnyert. Egyetlen vereségük a német Blomberg-Lippe ellen akadt, később azonban a németeknek is sikerült visszavágniuk, így csoportjuk élén várták a találkozót. Az MKC pedig nyeretlenül, csoportja utolsó helyét elfoglalva várta a mérkőzést.
A találkozó első két percében nem született gól, lövések ugyan akadtak mindkét oldalon, de egyik együttesnek sem sikerült túljárnia a hálóőrök eszén. A csendes kezdés után a mérkőzés első gólját a lengyel alakulat szerezte Aneta Promis révén. Bő három perc után megszületett az első hazai gól is, az utóbbi időben jó formát mutató Ines Ivancok-Soltic talált a kapuba. Pontatlan mosonmagyaróvári kezdés után a tizedik percben 3-5 állt az eredményjelzőn. A tizenharmadik percben Mélanie Halter védett, majd a gyorsindítást követően Faragó Luca volt eredményes, egy gólra zárkózott a Móvár.
Az egyre pontosabbá váló hazai játék nyomán a tizenhatodik percre már a magyar együttesnél volt az előny. Harcos védekezés, de pontatlan támadójáték jellemezte az első húsz percben Stranigg Ferenc gárdáját. Hazai hétméteres, a vonalnál az addig onnan hibátlan Stranigg Zsófia áll, aki ezúttal is magabiztosan értékesítette a büntetőt, először volt két gól az előny.
Ezután Pipy Wolfs góljával már háromra nő a különbség, erre reagálva időt is kért a vendégek vezetőedzője. Újabb jó védekezés, újabb lerohanás gól, a sötétkék mezben játszó óvári lányok már hét lőtt gólnál járnak válasz nélkül, az eredmény 14-7. Harminc másodperc a félidőig, Stranigg Ferenc nyomta le a piros gombot, a felvázolt taktika adott volt. Azonban a Lubin hibára készteti ellenfelét, így esélyt kap a zárkózásra, de élni nem tud vele.

A vendég Lubin szerezte a második játékrész első gólját, ezzel zárkóztak négyre. Ezr követően Mélanie Halter ihletett formában védett, a metzi nevelésű hálóőr közel ötvenszázalékos hatékonysággal hárította a kapuja felé tartó lövéseket. Láthatóan megtörte a Mosonmagyaróvár játékát a vendégek 5-1-es nyitott védekezése, gyakran a félpályáig hátra szorították a hazaiak irányítóját, ezzel lelassítva a támadásszervezést. Erre Stranigg Ferenc időkéréssel reagált, az időkérés után továbbra is a Varga Emília, Kukely Anna Barbora Lancz belső hármassal támadt a Mosonmagyaróvár, mely trióból ezúttal Kukely Anna volt eredményes. Bravúrok a kapuban, jó befejezések elöl, négy góllal vezetett az MKC.
Az utolsó tíz percre érkezve ismét a félidei öt gólos különbség a csapatok között. Stranigg Zsófia továbbra is hatalmas magabiztossággal értékesítette a hétmétereseket, már tíz gólos a huszonnégy éves szélső. Az ötvenötödik percben, utolsó időkérésével is élt a vendégek edzője Karkut Bozena. Az időkérés után agresszív 4-2-es vendég védekezés, de a Mosonmagyaróvár győzelme már nem forgott veszélyben, hat gólos előnnyel várták az utolsó két percet a magyar lányok. Molnár Dorottya is a pályán volt, aki egyből egy gólpasszal szolgálta ki a már tizenkettedik gólját szerző Stranigg Zsófiát. A végszó a hazai csapaté, Molnár Dorottya szerezte meg első Európa-liga találatát, ezzel beállítva a 33-25-ös végeredményt. Így megszületett Stranigg Ferenc megbízott vezetőedző első győzelme is a kispadon.
MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC – KGHM MKS ZAGLEBIE LUBIN 33-25 (16-11)
Legjobb gólszerzők:
Motherson Mosonmagyaróvári KC: Stranigg 12, Ivancok-Soltic 5, Wolfs, Falusi-Udvardi 3
KGHM MKS Zaglebie Lubin: Przywara 6, Kochaniak-Sala 5, Cavo, Promis, Jakubowska 3
Kiemelt kép: MKC/Zengő Ferenc
Vélemény, hozzászólás?