Az ETO sikere egy pillanatra sem volt veszélyben.
A Ludwigsburg egy veszélyes csapat, amely (és amelynek jogelődje) már többször is okozott nehéz pillanatokat a Győrnek, épp ezért annak ellenére sem számíthattunk könnyű mérkőzésre, hogy az ETO az elmúlt hetekben eredményesen játszott a BL-ben.
Arra a kezdésre pedig talán senki sem számíthatott, amit a Győr produkált ezen a mérkőzésen. 5-0 után szerezte meg az első gólját a vendég gárda, majd 10-1 is állt az eredményjelzőn. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a találkozó érdemi része már ekkor eldőlt. A Győr elképesztően hatékonyan védekezett, a kapuban Hatadou Sako nagyon élt egy ilyen védelem mögött, támadásban pedig gyakorlatilag minden ült, amihez a hazai gárda nyúlt. A félidőben kilenc volt a két csapat közötti különbség.
A szünet után jött az a lassulás Per Johansson lányainak játékában, ennek köszönhetően 19-13-ra is felzárkózott a Ludwigsburg, és bár a végső győzelem nem forgott veszélyben, érezhetően rendet kellett tenni egy kicsit a győri fejekben. Szépen lassan azonban az ETO vissza tudott pörögni arra az élességi szintre, ami korábban jellemezte a zöld-fehéreket, és nagyon úgy tűnt, hogy Jakob Vestergaard is beletörődött csapata sorsába, így német oldalon is jöttek a cserék, aminek köszönhetően megint nyílhatott az olló. Győri oldalon külön öröm volt Anna Lagerquist bemutatkozása, amit egy góllal is megkoronázott a svéd beálló. A hazai együttes végül a BL-szezon számukra legsimább győzelmét aratta, jövő héten az Esbjerg ellen játszhatnak csoportdöntőt Johansson tanítványai.
Győri Audi ETO-Ludwigsburg 32-19 (17-8)
Legjobb gólszerzők: Győri-Lukács 6 ill. Thomaier 5
Kapusok: Sako 15/34 (44%) ill. Bundsen 12/34 (35%), Roth 1/11 (9%)
Kiemelt kép: Eurosport
Vélemény, hozzászólás?