Nem jött össze az idegenbeli bravúr.
A Mosonmagyaróvár már tét nélkül lépett pályára a Blomberg-Lippe otthonában, a németek pedig más oldalról érezhették magukat páholyban, hiszen már biztos volt, hogy folytathatják az El-küzdelmeit. Nagy kérdés volt tehát, hogy a két csapat hogy áll majd ehhez a meccshez, de a Mosonmagyaróvár múlt heti sikere alapján számíthattunk arra, hogy most sem adják majd ingyen a németeknek a két pontot.
Ennek megfelelően kezdett is a magyar csapat, hamar 4-6 állt az eredményjelzőn, 6-9-nél pedig már hárommal mentek Strannig Ferenc tanítványai. A német hibákat jól használta ki a magyar csapat, ebből jöttek a gyors gólok, a védekezés pedig magas szinten funkcionált. Jött azonban egy rémületes periódus az óváriak számára, öt gólt dobtak egymás után a hazaiak, így már a Blomberg vezetett. Ekkor megfordult a meccs dinamikája, több volt a magyar hiba, ennek megfelelően a félidő második felében már végig a németek voltak előnyben.

Jól kezdte azonban a második félidőt a magyar együttes, hamar ismét döntetlen állt az eredményjelzőn. Ám megint egy olyan periódus következett, amikor nagyon könnyen adta el a labdát a magyar csapat, és bár a Lippe nem csinált semmi különöset, ez pont elég volt ahhoz, hogy eldöntsék a meccset, bebiztosítsák a csoportelsőséget. A német kapuban Zoe Ludwig 18 védéssel zárt, Laetitia Quist pedig 11 gólt szerzett.
A Mosomagyaróvár pedig úgy zárta az Európa-ligát, ahogy eddig is szerepelt: több volt a meccsben, de a hibák miatt a pontszerzésre nem volt valós esély.
Blomberg-Lippe-Mosonmagyaróvár 33-28 (15-13)
Legjobb gólszerzők: Quist 11 ill. Tóth G. 8
Kiemelt kép: Kisalföld
Vélemény, hozzászólás?