Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Dániában sem talált legyőzőre a Győri Audi ETO 

A csoport első helye volt a tét a Bajnokok Ligájában az Esbjerg és a Győr csapata számára, ahol az utóbbi aratott győzelmet egy kiváló első félidőt követően. 

Bár dán találattal indult az összecsapás, majd két percet kellett várni az első ETO találatra – amit Dione Housheer szerzett – a kilencedik percre már Per Johansson lányainál volt az előny (4-5).  
A folytatásban két könnyű gólt is tudott szerezni a magyar alakulat, ezek mellett Bruna de Paula betörésből is betalált, amivel 6-8-ra módosította az állást. Mindössze a tizenegyedik minutumban jártunk, amikor már a brazil játékos négy gólnál tartott, a megforduló mérkőzéskép miatt pedig Tomás Axnér időt is kért. 

Negyedóra játékot követően továbbra is kettővel vezetett a Győr (7-9), a védekezése pedig elképesztően működött, hiszen az Esbjerg nem talált utat Sandra Toft kapujáig. Ha pedig lőhettek, a piros mezes játékosok rendre a szélre kényszerültek, ahonnan a dán hálóőr megálljt parancsolt az ellenfél játékosainak.  

A 21. percre már öt volt a különbség a felek között (8-13), ekkor az éppen pályára kerülő Fodor Csenge talált be egy szép leválást követően, ilyen hátrányban pedig Axnér második időkérését is elégette.  
Bár már volt hat is a differencia a csapatok között 9-15-nél a félidőre 12-15-ös eredménnyel mehettek a játékosok. Ez idő alatt a győriek támadójátéka megakadt, illetve a hazaiak védelme is felerősödött főleg a beálló körül. 

A fordulást követően is az első két találat az Esbjerg nevéhez fűződött, amivel egyre zárkóztak a dánok, de Győri-Lukács Viktória megtörte a kilenc és fél percig tartó gólcsendet, amivel újra lendületbe jött az ETO (14-16)

Innen alakult ki újra egy nagyobb különbség a Rába-partiak javára. Előbb 16-19-re duzzadt az előny, majd 16-21-nél Tomás Axnér kénytelen volt kikérni harmadik idejét is, mindössze a 41. percben. Azonban ezzel sem tudta játékosait kimozdítani a gödörből, ráadásul csapata támadásban eladta a labdát, amiből a győriek tudtak eredményesek lenni 16-22-nél.  

Ha pedig nem lett volna elég gondja a piros mezes együttesnek érkezett de Paula, aki pároslábról felugorva, kínai figurából, vagy betöréséből is eredményes tudott lenni, amivel 18-24-nél végleg megpecsételte a hazaiak sorsát.  
Hiába volt hátra ekkor még tíz perc, a találkozó ritmusában egyáltalán nem volt benne a dán feltámadás, ráadásul a hajrában Toft is elképesztő védéseket mutatott be a kapuban. Amivel az eddig remeklő és több mint 31-es gólátlaggal álló Esbjerget mattolta, mind a kapuban, mind támadásban a Győr.  

Végül egy tekintélyt parancsoló játékkal hatgólos 29-23-as sikert ért el Dániában az ETO, amivel bebiztosította a csoport első helyét. 

Bruna de Paula nyolc találatig jutott, míg Sandra Toft a kapuban 14 védést mutatott be, amivel 37%-os hatékonyságot ért el. 

fotó: Győri Audi ETO KC – Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük