Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Egyeduralkodója lehet a Magyar Kupának

Jelenleg egyaránt tizenöt elsőséggel büszkélkedik az FTC és a Győr is, papírforma szerint vasárnap az egyik zöld-fehér csapat átveszi a vezetést az örökranglistán.

A hét mérkőzései

Szeged – Barcelona csütörtök 18:45 Sport1

Két fordulóval a csoportkör vége előtt a Barcelona sikere kellett ahhoz a Kielce ellen, hogy a Szeged biztos továbbjutó helyen végezzen. Michael Apelgren együttese a balatonfüredi vereség után komoly hullámvölgybe került, és ha nem sikerül rendezni a sorokat könnyen előfordulhat, hogy négy vereséggel fejezi be az alapszakaszt. A címvédő Barcelona négy pont előnnyel vezeti a csoportot, hétvégén pihenhettek is mivel az Ademar elleni bajnoki elmaradt. Az első fordulóban a Magdeburg ellen mutatott játékot kellene megismételnie a kékeknek, hogy legyen esélyük a pontszerzésre, de az őszi barcelonai mérkőzés második játékrésze is támpont lehet, amit 18-11-re sikerült megnyerni.

PSG – Veszprém csütörtök 20:45 Sport1

A Veszprém két fordulóval a befejezés előtt biztosította csoportelsőségét, így teher nélkül utazhat a francia fővárosba. A PSG számára viszont nagyon kellene a győzelem, a jelenleg második franciák mögött szorosan ott van a Sporting és a Berlin is, így még teljesen nyílt, hogy ki jut tovább közvetlen a negyeddöntőbe. A PSG hazai mérlege nem túl acélos, a Plock és a Berlin ellen is vereséget szenvedtek. A két együttes mérkőzései rendszeresen gólesőt hoznak, legutóbbi öt mérkőzésük gólátlaga hetvenegy. Ősszel a Veszprém tizenhárom góllal nyert.

MK döntő vasárnap 15:45 M4Sport

A Ferencváros zsinórban háromszor hódította el a trófeát a Győr ellen, így nem meglepő hogy a közelmúltban az egymás elleni mérkőzések tekintetében a fővárosi zöld-fehérek jobban állnak. Tíz mérkőzésből hétszer is győzni tudtak. Szombaton a Ferencvárosnak lehet nehezebb dolga a Mosonmagyaróvár ellen, de minden bizonnyal mindkét sztárcsapat sikeresen megvívja az elődöntőt és sorozatban negyedszer találkozhatnak a fináléban, a Győr a Budaörs ellen lép pályára. A tatabányai döntő vízválasztó lehet, mivel eddig az FTC és az ETO is tizenöt alkalommal nyerte meg a serleget, így a hétvége legnagyobb kérdése, hogy melyik együttes lesz az 1951 óta íródó sorozat legsikeresebb csapata. A két együttes eddig tíz döntőt vívott egymással, hatszor nyert a Győr és négyszer a Ferencváros.

Női Magyar Kupa

Szombat

15:00 Győr – Budaörs (Duna World)

17:30 Ferencváros – Mosonmagyaróvár (Duna World)

Vasárnap

13:00 3. helyért (M4Sport)

15:45 Döntő (M4Sport)

Férfi Európa Liga

Kedd

18:45 Gummersbach – Tatabánya (Sport1)

18:45 Toulouse – Flensburg

18:45 Ystads – Benfica

20:45 Bidasoa – Limoges

20:45 Granollers – Kriens

20:45 Melsungen – Vojvodina

20:45 Montpellier – GOG

20:45 Porto – Kiel (Sport1)

Férfi Bajnokok Ligája

Szerda

18:45 Aalborg – Zágráb

18:45 Dinamo Bukarest – Wisla Plock (Sport1)

20:45 Kielce – Nantes

20:45 Sporting – Fredericia

Csütörtök

18:45 Kolstad – Magdeburg

18:45 Szeged – Barcelona (Sport1)

20:45 Füchse Berlin – Pelister

20:45 PSG – Veszprém (Sport1)

Férfi NB1

Péntek

A 17. forduló két jó formában lévő együttes mérkőzésével kezdődik, amely kivívta a televízió érdeklődését is. Az utolsó öt forduló eredményeit nézve a PLER a negyedik legjobban teljesítő együttes, de a Csurgó is javuló formát mutat. Alem Toskic visszatérése remekül sikerült, kiélezett mérkőzés várható hisz csak két pont a különbség a két csapat között. Ősszel 27-27-es döntetlent játszottak Csurgón. Nehéz megjósolni mire megy egymással a hetek óta magabiztos teljesítményt nyújtó NEKA, és a Szegedet legyőző Balatonfüred.

17:00 PLER – Csurgó (M4Sport)

18:00 Ferencváros – Dabas

Szombat

18:00 Gyöngyös – Győr

18:00 Komló – Tatabánya

18:00 NEKA – Balatonfüred

18:00 Szeged – Budakalász

18:00 Veszprém – Eger

Női NB1

Kedd

18:00 Szombathely – Győr

Bundesliga

Szerda

19:00 Rhein Neckar – Göppingen

Csütörtök

19:00 Hamburg – Gummersbach

19:00 Leipzig – Potsdam

19:00 Stuttgart – Lemgo

20:00 Wetzlar – Eisenach

Péntek

20:00 Bietigheim – Kiel

Szombat

19:00 Flensburg – Melsungen (Sport2)

Vasárnap

15:00 Erlangen – Hannover

16:30 Leipzig – Füchse Berlin

18:30 Magdeburg – Potsdam

Lengyel bajnokság

Vasárnap

12:30 Kielce – Wisla Plock

Portugál bajnokság

Szombat

19:00 Sporting – Porto

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük