Handballexpert

Minden, ami kézilabda

A nagy bravúr nem jött össze, de pontot szerzett a Szeged a Barca ellen

Az utolsó másodpercekig volt esély a győzelemre.

Némileg foghíjas összeállításban, hiányzókkal érkezett a Barca Szegedre, ám ha van olyan klub, amely még szűk rotációval is képes bárhol nyerni, az feltétlenül a katalán gárda, így nem várt könnyű meccs a februárban komoly gödörbe kerülő Szegedre. Amelynek játékosai viszont előzetesen fogadkoztak, hogy épp a gyengébb eredmények miatt olyan mérkőzés ez, amelyen mindent bele kell majd adni.

A hazai együttes pedig ennek megfelelően is kezdett, hamar 5-2 állt az eredményjelzőn. A két hármast Gleb Kalarash és Jérémy Toto személyében két specialista védekezte, így sikerült is labdákat szerezni, amiből jöhettek a gyors gólok. Támadásban pedig működött Janus Smarasson előkészítő játéka, aminek köszönhetően Magnus Abelvik Röd tudott kétszer is helyzetbe kerülni, de volt olyan is, hogy hetest harcolt ki.

A mérkőzés ezt követően is jórészt ebben a mederben folyt, 12-8-nál Carlos Ortega időt kért, de ahelyett, hogy közelebb jöttek volna, csapata eladta a labdát, nem sokkal később tehát újabb szegedi gól született. A félidő végén azonban jól hajrázott a vendég együttes, így a szünetben csak három találat volt a különbség, ami rájuk nézve volt ekkor hízelgőbb.

Fotó: Márkus-Sinka Barbara

Nagy kérdés volt, hogy folytatódik a meccs a pihenőt követően, de nem az a forgatókönyv jött, amiben a magyar szurkolók reménykedtek, hiszen hamar csökkentette a hátrányát a Barca, sőt a 41. percben már a katalánok vezettek, ráadásul Bánhidi Bence piros lappal szállt ki a meccsből.

Ám a hazai csapatot dicséri, hogy ez nem törte meg őket, hamar sikerült visszavenni a vezetést, innentől pedig egy szoros, küzdelmes meccs alakult a találkozóból. A döntő szakaszra fordulva már inkább a szegediek vezettek, de két góllal nem sikerült elmenni. Bár Mikler Roland nem nyújtott rossz teljesítményt, a hajrára Tobias Thulinnal akarta meglepni az ellenfelet Michael Apelgren, ezzel párhuzamosan pedig nagyobb szerepet kapott a hét a hat elleni játék is. Thulin jött is egy nagy védéssel, Marin Jelinic gólja után hosszú idő után először vezetett kettővel a Szeged. Manuel Ortega gólja után azonban Lazar Kukic belemenést követett el, így a döntetlenért jöhetett a Barcelona, éltek is az eséllyel. Három másodperc alatt viszont már nem sikerült gólt szerezni a hazai gárdának, így döntetlennel zártak a csapatok. A Szeged csoportbeli helyezése az utolsó fordulótól függ.

OTP Bank-Pick Szeged-Barca 29-29 (17-14)

Legjobb gólszerzők: Sostaric 7 ill. Carlsbogard 5

Kapusok: Mikler 10/35 (29%), Thulin 1/5 (20%), Nielsen 13/42 (31%)

Egy hozzászólás a(z) “A nagy bravúr nem jött össze, de pontot szerzett a Szeged a Barca ellen” bejegyzéshez

  1. […] magyar csapat pontot szerzett, igaz, csak a veszprémiek lehettek maradéktalanul elégedettek. De lássuk, mi […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük