Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Ukrajnát fogadja nőnapon a magyar válogatott

Az Európa-bajnoki bronzérmes csapatból kilenc hiányzó is lesz, így a fiatalok előtt a lehetőség a bizonyításra.

A hét mérkőzései

Magdeburg – Szeged szerda 18:45 Sport1

Michael Apelgren együttese számára még elérhető a csoport negyedik helye, ehhez azonban bravúrra lesz szükség. Magdeburgban zárja az alapszakaszt a szegedi csapat. Ősszel hazai pályán 31-29-re sikerült nyerni, így szerdán olyan eredményre lesz szükség, hogy a két csapat egymás elleni mérlege a magyar együttes felé billenjen. Ezért is kár a Barcelona ellen elvesztett egy pont, főleg annak tudatában, hogy a németek kikaptak Norvégiában. A másik csoportban még több a nyitott kérdés, de az már látszik hogy negyedikként végezve sikerülne elkerülni a Sporting, Füchse Berlin, PSG hármast a negyeddöntőbe jutásért.

Wisla Plock – Sporting csütörtök 20:45

A Veszprém mögött még nyílt a küzdelem a biztos negyeddöntőt érő helyért. A Sporting sorsa a saját kezében van, ugyanis ha sikerül nyerniük Lengyelországban biztos második helyen zárnak. Cseppet sem lesz azonban ez olyan egyszerű számukra, mivel a Wisla Plock remekel eddig az új évben. Nyerni tudtak Párizsban és a Füchse Berlint is sikerült legyőzniük hazai pályán. Szeptemberben a lisszaboni mérkőzést a portugálok nyerték 34-29-re. Mindkét csapat kőkemény bajnoki rangadót vívott a hétvégén. A Sporting hazai pályán fogadta a Portot, 30-30- lett a végeredmény. Fazekasék pedig a Kielce otthonában kaptak ki 25-24-re.

Magyarország – Ukrajna szombat 14:15 Duna World

A sikeres Európa-bajnoki szereplésnek köszönhetően a magyar válogatott biztos résztvevője a következő világbajnokságnak, ami remek lehetőséget teremtett a szakmai stábnak arra, hogy kipróbálja azokat a fiatalokat, akik a jövőben akár meghatározó szerepet is betölthetnek a válogatottban. Elsősorban a Szombathely irányítójáról Pődör Rebekáról és az Esztergom balátlövőjéről Faragó Leáról van szó. Pődör jelenleg 155 góllal vezeti a magyar bajnokság góllövőlistáját a második helyen áll Faragó Lea 108 találattal. A kapuban Szemerey Zsófi mellett két váci hálóőr kaphat lehetőséget Zaj Klára és Bukovszky Anna személyében. Ukrajna jelenleg nem képvisel komoly játékerőt, az Európa-bajnokságon három vereséget követően búcsúztak.   

Férfi Európa Liga

A Tatabánya számára már csak a tisztes búcsú maradt hátra, jelenleg a magyar csapat nem szerzett még pontot a tizenhat csapat közül. Vladan Matics bravúros pontszerzéssel mutatkozott be a Vojvodina kispadján, amennyiben az újvidékiek hazai pályán legyőzik a Portot tovább jutnak a csoportból. A Kiel – Melsungen rangadó tétje a csoportelsőség. A Melsungen csak győzelem esetén végezhet az első helyen.

Kedd

18:45 Flensburg – Gummersbach

18:45 GOG – Granollers

18:45 Kriens – Montpellier

18:45 Tatabánya – Toulouse (Sport2)

20:45 Benfica – Bidasoa

20:45 Kiel – Melsungen

20:45 Limoges – Ystads

20:45 Vojvodina – Porto

Férfi Bajnokok Ligája

Szerda

18:45 Barcelona – Kolstad

18:45 Magdeburg – Szeged (Sport1)

18:45 Zágráb – Kielce

20:45 Nantes – Aalborg

Csütörtök

18:45 Fredericia – Dinamo Bukarest

18:45 Veszprém – Füchse Berlin (Sport1)

20:45 Pelister – PSG

20:45 Wisla Plock – Sporting

Férfi NB1

Péntek

18:00 Győr – PLER

Szombat

17:00 Budakalász – NEKA

18:00 Balatonfüred – Ferencváros

18:00 Dabas – Komló

18:00 Eger – Szeged

Vasárnap

16:00 Tatabánya – Gyöngyös

18:00 Csurgó – Veszprém

Bundesliga

Csütörtök

19:00 Lemgo – Erlangen

19:00 Potsdam – Stuttgart

Péntek

19:00 Gummersbach – Bietigheim

20:00 Melsungen – Leipzig

Szombat

19:00 Göppingen – Flensburg

20:30 Eisenach – Magdeburg

Vasárnap

16:30 Hannover – Hamburg

16:30 Kiel – Rhein-Neckar

Női Golden League

Szombat

13:30 Lengyelország – Norvégia

16:15 Hollandia – Dánia

Vasárnap

13:30 Lengyelország – Dánia

16:15 Hollandia – Norvégia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük