Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Fölényes győzelemmel hangolt az ETO a Debrecen elleni bajnokira

A női K&H Liga tizenhetedik fordulójában a tabella élén álló Győri Audi ETO KC fogadta a Kisvárda Master Good SE csapatát az Audi Arénában. Ahol a hazaiak igazi közönségszórakoztató győzelmet arattak az ország túloldaláról érkezett vendég együttessel szemben.

A találkozót hazai oldalról kihagyni kényszerült a héten megsérült holland balszélső Bo Van Wetering, továbbá a kimaradók táborát erősítette még Kristine Breistöl, Kelly Dulfer, Győri-Lukács Viktória, Dione Housheer és Győri Alexa. 

A találkozót a fehér mezben pályára lépő kisvárdai együttes kezdte, akik meglepően jól indították a mérkőzést és pár perc után vezettek is 1-3-ra. Ám ekkor elkezdett egyre élesebb lenni a hazai csapat játéka és könnyedén szórták a gólokat, a tizenötödik percre egy 8-0-ás szériával már 9-3-ra módosították az eredményt Per Johansson tanítványai. Erre reagálva Józsa Krisztián már a második időkérését is kihasználta, de játékosai az ez utáni támadásból sem tudtak a hálóba találni. Végül a tizenkilencedik percben Bucsi Lili révén hétméteresből tört meg a több mint tizennégy percen át tartó vendég gólcsend. 

A huszonharmadik percben a fiatal jobbszélső Varga Dalma is betalált, ezzel módosítva 13-6-ra az állást. Az első játékrész utolsó öt percének derekán Per Johansson is időt kért, az ezt követő támadást pedig Ryu Eun Hee fejezte be góllal. A huszonötödik percben Rédecsi Polett is pályára került, a tizenkilenc éves játékos ekkor a balszélen kapott lehetőséget. Estelle Nze-Minko leleményes kipattanóból megkaparintott labdájából szerezte újabb gólját az ETO, ezzel kilenc gólos differenciát kialakítva. Az utolsó percben nem született újabb találat, így a félidőben Győri Audi ETO KC – Kisvárda Master Good SE 16-7.

A második félidő első találatát a vendégek szerezték, Bucsi Lili zörgette meg a hálót Sandra Toft kapujában. Harmincöt percnyi játék után a negyedik gólját szerezte Ryu Eun Hee, a dél-Koreai jobbátlövő, csapata egyik legeredményesebb játékosa volt a mai napon. Pár perccel később a harmadik, egyben utolsó időkérését is felhasználta a vendégek edzője Józsa Krisztián, hiszen csapata már tizenkét gólos hátrányban volt alig több mint negyven perc eltelte után. Fodor Csenge szerzi az újabb győri találatot, akinek az utóbbi időben válogatott ügyétől volt hangos a hazai sajtó.

Az utolsó negyedórára fordulva Kristina Jörgensen révén már tizenöt gólos a hazai előny, a dán irányító a negyedik gólját szerezte. Töretlen hazai játékkedv és vendég szenvedés jellemezte a találkozó utolsó szakaszát, a szabolcsi együttes a fokozódó fáradtság tüneteit mutatta. Ryu Eun Hee igazán ihletett formában szerezte a gólokat, kilenc perccel a hármassípszó előtt már nyolcadik gólját lőtte. Kisvárdai oldalról Bucsi Lili és a fiatal kapus Mátéfi Dalma nyújtotta a legjobb teljesítményt. 

Az ötvenharmadik percben Keceli-Mészáros Renáta is megkapta a bizalmat a svéd és szlovén edzőpárostól, egyszerre volt a pályán Keceli, Rédecsi és Varga is. Kiváló lehetőség volt ez a számukra, hogy tapasztalatot gyűjtsenek. A harminchetedik gólt szimbolikusan a harminchetes mezben játszó Rédecsi Polett szerezte, a fiatal irányító a két hármas védő között találta meg a rést. A végszó Bruna De Pauláé volt, aki a kisalföldi alakulat harminckilencedik találatát szerezte.

Győri Audi ETO KC – Kisvárda Master Good SE 39-17 (16-7)

Legjobb gólszerzők:

Győri Audi ETO KC: Ryu Eun Hee 9, Bruna De Paula 6, Estelle Nze-Minko 5 (Sako 59%)

Kisvárda Master Good SE: Bucsi Lili 5, Larissa Kalaus 3, Mérai Maja 2 (Mátéfi 43%)

Fotó: Győri Audi ETO KC/Kovács Anikó

Tóth Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük