Két nagy visszatérő kíséretében fogadta hazai pályán az ETO a Vasas együttesét, újra pályán volt a gyermekáldásból visszatérő Veronica Kristiansen és a még a decemberi Európa Bajnokságon serülést szenvedett Kristine Breistöl is.
A találkozót a zöld mezben pályára lépő győriek kezdték, ám az első akcióból nem született gól, így az elsőgólt a vendég együttes szerezte Dombi Katalin révén. Szűk egy perccel később Ryu Eun Hee volt eredményes, a dél-koreai játékos betörésből talált a kapuba, majd erre reagált vendég oldalról Szilovics Fanni.
Ezt követően percekig nem született találat, a gólcsendet Bruna De Paula törte meg, 2-2. Pontatlanság és kapkodás jellemezte az első tíz perc játékát, mindkét csapat
idegesen kezdett. A tizedik perc kezdetén 3-3 állt az eredményjelzőn, meglepően gólszegény kezdést produkált mindkét alakulat.
Nagy visszatérő a pályán, a tizennegyedik percben pályára került Veronica
Kristiansen. A norvég klasszis második gyermeke születése után két hónappal tért vissza. Nem kellett sokatvárni Vikki első góljára, alig két perccel beállását követően, egy indulócsellel megverte védőjét majd a hálóba helyezte a játékszert. Ezekben a percekben a győri lányok kapcsoltak egyet a tempón és gyorsan közzé tettek hét
gólt, 11-3. Tíz győri gól vendég válasz nélkül, Ryu Eun Hee kapufára lőtt hetese után, a kipattanó Emilie Hovdené, aki már a harmadik gólját szerezte.
A félidő utolsó percei Fodor Csengéről szóltak, először egy akrobatikus mozdulat után talált a kapuba, majd szélről vett lendületet és fejezett be hibátlanul. Kristina
Jörgensen szerezte a félidő utolsó találatát, így a félidőben Győri Audi ETO KC – Vasas SC 21-8.

A vendég együttes kezdte a második játékrészt, ahol négy perc után egy-egy gólt szereztek a csapatok. A huszonnegyedik győri találat szerzője ismét a fürge léptű norvég jobbszélső, Emilie Hovden már az ötödik gólját lőtte, 24-9.
Húsz gólos a győri vezetés, Ryu góljával már húsz gólt tett közzé a Győr, az angyalföldiek a teljesösszeomlás képét mutatták, a második félidő derekáig mindössze két gólt tudtak szerezni. Ötven perc játék után Anna Lagerquist
harmadszor volt eredményes, a szezon során szerződtetett svéd beálló egyelőre meggyőző képet mutat a Rába-parti klub színeiben.
Az utolsó öt percre 38-12-es eredménnyel fordultak a csapatok, technikás győri befejezésekhez silány módon megkomponált vendég találatok társultak eddig a mérkőzésen. Az utolsó gólt egy egészen parádésegészpályás Sako indításból szerzi Emilie Hovden, ezzel beállítva a 42-15-ös végeredményt.
Győri Audi ETO KC – Vasas SC 42-15 (21-8)
Legjobb gólszerzők:
Győri Audi ETO KC: Bruna De Paula, Linn Blohm 7, Fodor Csenge, Emilie Hovden 6 (Sako 59%, Toft 50%)
Vasas SC: Varjas Lara, Szilovics Fanni 3, Mihály Petra 2, (Mészáros 30%, Zsigmond 19%)
Képek forrása: Kovács Anikó/Győri Audi ETO KC
Tóth Péter
Vélemény, hozzászólás?