A Szeged egygólos hátrányból várta a PSG elleni visszavágót a BL-playoffban, és olyat kellett tennie, ami eddig nem sikerült, legyőzni a francia csapatot Párizsban.
A franciák az elmúlt 11 évben mindig bejutottak a negyeddöntőbe, így nehéz feladat várt a Szegedre. Ráadásul a bajnokságban nagy meglepetésre kikaptak a Győrtől, így rossz előjelekkel várták a második mérkőzést.
Az első pár perc a kapusokról szólt, a harmadik minutumban Bánhidi beállóból talált be először a kapuba, az ellenfél is ebből a pozícióból volt eredményes, így öt perc után 1-1 állt az eredményjelzőn. A szegediek támadásban hibáztak többet, és bár ellenfelük is messze játszott tudása legjavától, 4-2-es előnyre tettek szert a 10. percre. Azonban csupán 30 másodperccel később Sostaric lerohanásgólja, már döntetlent eredményezett. A párizsiak két gyors góllal 6-4-re léptek el, a kékek védekezése gyakran kihagyott, azonban támadásban többnyire eredményesek tudtak lenni.
Az egy-két gólos különbség állandósulni látszott, 8-6-ról viszont Sostaric két hetes gólja ismét az egyenlítést jelentette, a 18. percben. Mikler Roland ziccert hárított a hazaik időkérése után, majd támadásban Lazar Kukic passzából Bánhidi szerezte meg a vezetést ismét, 1-0 után. A Tisza-partiakhoz beállt Kukic hasznos játéka, és Mikler védései esélyt adtak arra, hogy a párharcban először kettővel vezethessen a Szeged. Michael Apelgren időkérését követően ez megtörtént. 11-9-re vezetett a Szeged, és továbbjutásra állt a félidő hajrájához közelítve. A védekezésben szerzett labdákból, és a kipattanókból szerzett indulásgólokból a szegediek 14-10-es előnyt építettek ki a játékrész utolsó négy percére.
Egészen álomszerűen alakult a folytatás. A párharc háromnegyede után a szegediek összesítésben öt góllal vezettek, a találkozón pedig hattal, 17-11-re.
A feljavuló védekezés mellett Mikler 35%-os teljesítménye is kellet ahhoz, hogy csupán három gólt engedélyezett ellenfelének a Szeged a játékrész felétől. Támadásban, ugyanezen periódus alatt 11-szer találtak be, köszönhetően Lazar Kukicnak, aki góllal, kiharcolt hetesekkel, asszisztokkal vetette észre magát. Bánhidi négy és Sostaric öt gólja is kellett a 17-11-es félidei álláshoz.
A szegediek a párharc utolsó 30 percére fordulva kettős emberelőnybe kerültek. Azonban védekezésben először Kalarash kapott két percet, majd Frimmel is, így 2-2 játékossal kevesebbel játszottak a felek. A 36. perben emberhátrányból is eredményes volt Kukic, és már héttel, 20-13-ra lépett el, az ezekben a percekben Mikler vezette Szeged. A magyar kapus hattal többet védett, mint párizsi kollégája, a kékek előnye pedig már nyolcra duzzadt. Bodó második találata már 23-14-es előnyt jelentett a 40. percben. A párizsiak hét a hat elleni játékukkal, és az elkapkodott szegedi középkezdés miatt hatra zárkóztak, 23-17-re. Azonban jött két jó védekezés és két üres kapus gól, 25-17-re módosította az állást Sostaric hetedik góljával. A Szajna-partiakon bizonytalanság uralkodott el, Mikler védett, a támadások rendre góllal végződtek, és bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt először tízzel vezetett a Szeged 28-18-ra. Kalarash megkapta harmadik kiállítását, de a helyére beállók jól pótolták őt. Az 51. percben összesítésben 10-zel Miklerék, a mérkőzésen pedig 30-19-re vezettek. A szegedieknek szinte minden, míg a franciáknak semmi nem jött össze.
Lényegi kérdések nem maradtak az utolsó 10 percre. 34-22 is állt már az eredményjelzőn, és csak a pontos végeredmény volt kérdéses. 35-25-tel ért véget a mérkőzés, a párharc pedig szegedi továbbjutással.
A magyar csapat olyan sikert ért el, mint még soha. Az első mérkőzésen összeszedett hátrányt korábban nem sikerült ledolgozni. Eddig. A negyeddöntőben a spanyol Barcelona lesz a Szeged ellenfele.
Paris Saint-Germain Handball — OTP Bank – PICK Szeged 25 – 35 (11-17)
Összesítésben: 56-65, továbbjutott a Szeged.
Legjobb góllövők: Syprzak 8, Sostaric 7, Frimmel, Bánhidi 4-4
kép forrása: PICK Szeged Handball Team – Facebook
Nagy Ádám
Vélemény, hozzászólás?