Két mérkőzésen két vereség eddig a magyar csapatok mérlege.
Eltérő nyár után kezdte el BL-szereplését a két kék-fehér csapat. A hazaiak ezúttal a stabilitásra esküdtek, a Plocknál viszont ismét sok volt a változás, ami persze plusz nehézség az edzőnek, de enyhíti a terheket, hogy kizárólag minőségi játékosok érkeztek. Ezzel együtt bár azt tudtuk, hogy nem lesz ez könnyű mérkőzés, ezek tipikusan azok a találkozók, amiket hazai pályán hozni kell (ett volna), ha a Szeged valóban Kölnig akar nézelődni.
Északi belső hármassal kezdett a Szeged, azaz Janus Smarason és Magnus Röd mellett Jim Gottfridsson is a kezdőben kapott szerepet, ráadásul balátlövőként. És a támadójátékkal nem is voltak problémák a mérkőzés nagy részében, a Szeged színesen és hatékonyan támadott, nagyjából annyi eladott labdával és technikai hibával, ami egy ilyen mérkőzésen, főleg szeptemberben abszolút belefér. Michael Apelgren számtalan felállást kipróbált, ezzel együtt helyenként a támadás-védekezés cseréket, főleg a mérkőzés állásának tekintetében soknak érezhettük. A Szegednél támadásban a két szélsőt, Sebastian Frimmelt és Mario Sostaricot, valamint Imanol Garciandiát lehetett kiemelni.
A nagyobb gondok hátul adódtak, a Szeged a mérkőzés egyetlen periódusában sem tudta összerakni igazán a védekezését. Nagyon voltak a távolságok, nem volt meg az összhang a védők között, és a Plock nem ritkán nagyon egyszerű játékelemekkel tudott komoly zavart kelteni a hazaiak védekezésében. A második félidőben már az lehetett az érzésünk, hogy ha hátul nem tud legalább néhány percre nem javul a Szeged, nem lesz esély a pontszerzésre. Persze a kapuból sem jött komoly segítség, de nagyon nehéz ennyi ziccer ellen hatékonyan védeni. A lengyelek támadójátékának irányító poszton fontos láncszeme volt Fazekas Gergő és például Szergej Koszorotov is, de az igazi sztár Melvyn Richardson volt, aki élvezte, hogy itt igazi sztár lehet.
A végén egy nagy hajrával lehetett volna esélye a Szegednek legalább egy pontot elhozni, de a meccs egésze alapján megérdemelten nyert a Plock, tovább tart az Apelgren-legénység hazai rossz sorozata.
OTP Bank-Pick Szeged – Wisla Plock 33-34 (16-16)
Legjobb gólszerzők: Sostaric 9 ill. Richardson 12
Kapusok: Mikler 8/26 (31%), Thulin 3/19 (16%) ill. Bergerud 6/33 (18%), Alilovic 0/6
Kiemelt kép: OTP Bank-Pick Szeged


Vélemény, hozzászólás?