Győzött és ezzel nagy lépést tett a negyeddöntő felé a Fradi, amely egyértelmű esélyesként érkezett Németországba, a Bajnokok Ligája Play-off első mérkőzésére, ahol a Borussia Dortmund látta vendégül Jesper Jensen csapatát.
Annak ellenére volt esélyes a Fradi, hogy felnőtt, klasszikus balátlövő nélkül volt kénytelen felállni, mivel Vogel és Kanor is sérüléssel bajlódik. A másik oldalon továbbra is a maródiak listáján volt Abbingh, valamint Sarah Wachter sem állt Henk Groener rendelkezésére.
Tranborg 54 másodperc után kétperces kiállítást kapott, ennek ellenére a budapesti zöld-fehérek szerezték az első gólt. Úgy tűnt, már a kezdésnél magához ragadja a kezdeményezést a Ferencváros, ám a Dortmund gyorsan rendezni tudta sorait és 4:4-nél egyenlítettek. Ahogy arra lehetett számítani, nem volt egetverő tempó, a hiányzók és a közelmúltban lejátszott fontos meccsek fényében ez nem volt meglepő. A Dortmund jól tartotta magát, hazai oldalon sok labda ment a balszélre, ám a helyzetkihasználás nem volt az igazi, míg a Ferencvárosban Dmitrieva folytatta jó szériáját. A félidő közepén, bár a Fradi irányított, nem tudott jelentős előnyre szert tenni, sőt 9:9-nél ismét egyenlítettek a hazaiak. Jesper Jensen időt kért, visszatért a pályára Simon Petra – utóbbi pihentetése kulcsfontosságúnak bizonyult, mivel gólokkal jelentkezett és a Fradi három góllal el is lépett. Ezt a különbséget meg is tartották, a félidőben 10:13 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész rossz játékkal kezdődött, mindkét csapat sokat hibázott, a tempó továbbra is alacsony volt. Kevés örömteli eseményt tudtunk ebben a szakaszban feljegyezni, ám Szeibert Anna első BL-gólja mindenképpen ezek közé tartozott. További névvel bővült a Fradi sérültjeinek listája, miután Dmitrieva vélhetően kényszerből nem lépett pályára a második harminc percben. Ennek ellenére is meglepő volt, hogy a Dortmund vissza tudott zárkózni, egyenlítettek a hazaiak, ám a zöld-fehérek vissza tudták állítani a korábbi különbséget.
A végjátékban a sárga-feketék elfogytak, Klujber és Simon mellé a kapuban Glauser is felnőtt, aki a padról érkezve 50%-hoz közeli teljesítményt nyújtott. A legnagyobb különbséget a végére sikerült beállítani, így Jesper Jensen lányai tényleg kihozták a legtöbbet a vasárnapi találkozóból.
Összességében elmondható, hogy a Ferencváros egy nem túl magas színvonalú meccsen szinte biztosan eldöntötte a továbbjutás kérdését. Simon Petra remekül játszott, a kapuscsere után Laura Glauser is sokat tett hozzá, és ki kell emelni Szeibert Anna játékát – a fiatal kézilabdázó három gólt szerzett. Amennyiben Dmitrieva sérülése nem súlyos, akkor maximálisan elégedettek lehetünk jelen körülmények közt az eredménnyel.
Végeredmény: Borussia Dortmund – FTC-Rail Cargo Hungaria 25:31 (10:13)


Vélemény, hozzászólás?