Handballexpert

Tíz éve lesz már nyáron, hogy több új szabállyal jelentősebb változásokat hoztak a kézilabdába. A változások egy részéről minden további nélkül elmondhatjuk, hogy beváltak. Drasztikusan visszaesett pl. az ápolások száma, és nem lett ezzel együtt több a komolyabb sérülés (ami esetleg az elmaradt orvosi beavatkozás következménye lehetne).

Látványosan félrement viszont a passzív játékra vonatkozó változás. Erről már az imént hivatkozott cikkben is olvashattak, és az azóta eltelt újabb öt év erre még jobban ráerősített. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) is érzi ezt, több ponton korrigálták is a szabályt, de az igazán nagy lépésre eddig nem szánták rá magukat.

A szabályváltozás

Miről is volt szó? Talán fiatalabb olvasóink közül már nem is mindenki emlékszik: 2016-ig, ha a játékvezetők feltették passzív játékra a kezüket, csak hosszabban körülírt szabályok rendelkeztek arról, mikor is kell ténylegesen elvenniük a labdát a támadó csapattól. Ez esetenként még feltett kéz mellett is hosszan elhúzódó támadásokat eredményezett, amivel sokan elégedetlenek voltak.

Bevezettek tehát egy új kritériumot: maximum 6 átadás. Az eredeti tervben még 8 szerepelt, végül a bevezetésre ebből 6 lett, amit 2022-ben tovább csökkentettek, azóta csak 4 passz engedélyezett. Ha már elfogytak a passzok, de a védők még a kapuralövési kísérlet előtt szabálytalankodnak, a megítélt szabaddobást nem kell egyből kapura lőni, hanem egy átadás még engedélyezett.

Amikor ezt bevezették, minden korábbi, a passzív játék megítélésre vonatkozó szabály érvényben maradt, és az IHF kommunikációja is kiemelte: a korábbi kritériumok fennmaradtak, csak egy új szigorítást vezetnek be.

Objektív kritérium

A dolog teljesen visszafelé sült el. Az érdeklődők, résztvevők szinte egységesen, az IHF eredeti szándékávan ellentétesen, a maximum 6 átadást a passzv játékra vonatkozó objektív kritériumként értelmezték. Azaz úgy fogták fel: ezután, ha a bíró felteszi a kezét, pont 6-ot lehet passzolni, se többet (kivéve, ha szabaddobást kapunk), se kevesebbet.

Magában a szabályváltozásban ilyen nem volt. Az IHF is folyamatosan azt kommunikálta: akár már egyetlen passz után is el lehet venni a labdát, ha a támadó csapat nem törekszik a kapuralövésre. Ennek ellenére sokan félreértették a változást, elvárták, és mind a mai napig elvárják: a játékvezető ne vegye el a labdát, ha van még passz.

Ezzel ugyan még mindig nem lenne objektív a passzív játék megítélése, hiszen a játékvezető, némi túlzással, akkor teszi fel a kezét, amikor akarja, objektív kritériuma ennek pedig tényleg nincs. De legalább félmegoldás, gondolják sokan. A játékveztőkre is nyomás nehezedik: ha már odáig eljutottál, hogy feltetted a kezed, várd ki a hat (majd 2022 után a négy) passzt!

A játékvezetés

A játékvezetőknek rendszeresen vizsgázniuk kell szabályismeretből. Bár láttunk mi már sok mindent, azért afelől nincs kétségünk, hogy a profi versenyeken közreműködő játékvezetők megfelelően ismerik a szabályokat, köztük a passzívra vonatkozóakat is. És azért alapvetően ez nem is újdonság, hogy egyesek még bizonytalanok lehetnének, itt most nem is a legapróbb finomságokról beszélünk, hanem nagy vonalakban a 2016-ban bevezetett változásról. Amögött pedig az akkor nem megváltoztatott, évtizedek óta fennálló kritériumokról.

És mégis: a legritkább esetben látunk olyat, hogy volna még passz, mégis elveszik. Néha egészen extrém esetekbe futunk bele, tiszta ziccerből a saját térfélre passzolva folytathatta a labdát birtokló csapat a játékot például egy mérkőzésen a Bajnokok Ligájában. Minden létező szabály szerint le kellene ezt fújni, mégis a legkevesebben teszik ezt csak meg.

Az pedig, hogy a támadó, de az idő húzásában érdekelt csapat szabaddobások végtelen láncolatára játszik, mára kifejezetten tipikusnak mondható. Elfogytak a passzok, a labdás játékos elindul bármiféle komolyabb elkpzelés nélkül előre. Nyilván nem fognak előle félreállni, jön egy fault, szabaddobás. A szabaddobás után egy játékos megkapja a labdát, elindul előre – és ez ismétlődik újra, és újra, és újra, a kapuralövés legcsekélyebb szándéka nélkül. A női mezőnyben mára teljesen általánossá vált az ilyen játék, de a férfiaknál se számít rendkívülinek.

Félrement intézkedés

Tizenöt évvel ezelőtt legkésőbb a második ilyen nekifutásnál lefújták volna passzívért az akciót és elvették volna a támadó csapattól a labdát. Ma megtarthatják, és addig játszhatják ezt, amíg egyszer el nem rontják. A szabályváltozás, melynek célja a passzív játék visszaszorítása lett volna, pont az ellenkezőjére fordult. Az objektivitásra való törekvés, a passzok számolása, a végtelenségig húzott teljesen passzív támadások alapjává vált.

Azt gondolom, nincs jól így. Azt is gondolom, nem vagyok én olyan zseniális, hogy a világon ezt csak én vettem volna észre, szóval alighanem az IHF-nél is látják a problémát. Csak hát, velem ellentétben, akinek a 2016-os szabályokhoz semmi köze nincs, nekik a saját intézkedésükről kellene kimondaniuk, hogy az nem vált be. Még akkor is, ha a tíz évvel ezelőtti döntéshozók közül ma nem sokan vannak már pozícióban.

Aki futott már, akár csak egészen hétköznapi helyzetekben, abba bele, milyen nehéz is elismerni a saját tévedésünket, alighanem érzi a szituáció nehézségét.

A kiút

Valamit viszont, azt gondolom, lépni kellene. A játékvezetők lelkére való rábeszélés, mondván: igenis fújd le, nem kell kivárnod, tíz évig nem vált be, ezután se fog. Arról nem is beszélve, a szurkolók, játékosok is megszokták már a mostani rendet, ha változna a gyakorlat, nem értenék, miért.

Újra lehetne írni a passzív játékot kompletten. Be lehetne vezetni a támadóidőt, mint más sportágakban. Úgy gondolom, a támadóidő abszolút tévút volna, de ezt talán majd egy külön cikkben fejtem ki.

De volna egy lehetőség is, amivel a mostani kereteken belül maradva lehetne, ha nem is minden problémát megoldani, de legalább a legkritikusabb kérdést kezelni. Nevezetesen, el kellene törölni azt a kitételt, hogy, ha már nincs több átadása a labdát birtokló csapatnak, de kapnak egy szabaddobást, akkor kapnak még egy passzolási lehetőséget. Ezzel, ha már megvolt a négy passz, a szabaddobást már nem lehetne lepasszolni, hanem rögtön kapura kellene lőni.

Kivétel természetesen, ha olyan súlyos szabálytalanság történik, amit a játékvezetők progresszív büntetéssel (sárga lap, kiállítás, kizárás) büntetnek. Ilyenkor a passzív játék végetér (hivatalos fogalmazással: új támadás kezdődik). Ez is érvényben maradhatna, de a sima szabaddobásnál, ha nincs progresszív támadás, elveszne a ma még ajándékba kapott plusz egy passz.

Ez csak egy javaslat, lehetséges más megoldás is, talán a kedves olvasónak is van más ötlete. De attól, hogy a labdát birtokló csapat, a játékvezetők feltett keze mellett, még öt, hat szabaddobást provokálhasson ki igazi kapuralövési szándék nélkül, meg kellene szabadulni. És akkor utána vehetjük a passzív játék többi problémáját. Lehet, hogy azokon akár tényleg segíthetne a rábeszélés.

Kép: Armin Kuebelbeck, CC BY-SA 3.0, via Wikimedia Commons