Handballexpert

A legutóbbi férfi kézilabda Európa-bajnokság elődöntője után a vesztes svéd válogatott óvást nyújtott be. Erről akkor írtunk is, az óvást pedig annak rendje és módja szerint el is utasították. Kézilabdában rengeteg az elutasított óvás, és ezzel kapcsolatosan joggal merül fel a kérdés: akkor tulajdonképpen mi miatt lehet óvni?

A vicceskedést elkerülvén leszögezném: óvni tulajdonképpen bármi miatt lehet, ha benyújtunk egy óvást, arra hivatkozva, hogy az ellenfél 17-es számú játékosának kék a szeme (s arca csupa derű), és megfelelünk a formai követelményeknek, hát rendben van. Ezt az óvást persze rögtön el fogják utasítani, de benyújtani éppen be lehet. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért a „lehet óvni” kifejezést olyan értelemben fogjuk használni, hogy „az ilyen óvást el lehet fogadni”.

Óvást egy mérkőzéssel kapcsolatosan benyújtani mindig az adott mérkőzést rendező kézilabda-szövetségnél kell, ez lehet a magyar (MKSZ), az európai (EHF) vagy a nemzetközi (IHF) szövetség, egy vármegyei, vagy más országokban értelemszerűen a helyi országos vagy regionális szövetség. Míg a kézilabda szabályai nemzetközileg többé-kevésbé egységesek, az óvási előírásoknál ahány ház, annyi szokás. Ez részben logikus, egy európa-bajnoki csoportmeccsnél nem engedhető meg 7 naptári nap határidő, egy amatőr alsóbb osztályú bajnokságban pedig ez akár még túl szorosnak is tűnhet. A pozitívan elbírált óvás következményei sem egységesek, pl. nem mindenhol ugyanolyan gólkülönbséggel írják jóvá a mérkőzést a vétlen csapat javára.

Az azonban nagy vonalakban egyezik, hogy mik azok az óvási indokok, amiket legalábbis meg kell vizsgálni.

Vegyük előre a legegyszerűbbet, ez a játékos jogosulatlan szereplése. Ha a meccs után (vagy már közben) valaki észreveszi, az ellenfél valamely játékosa igazából nem volna jogosult ezen a mérkőzésen részt venni, erre hivatkozva a mérkőzést meg lehet óvni. Ha pedig az észrevétel helyes, akkor az óvást el is fogják fogadni. Itt fontos kiemelni, hogy a kézilabdában a cseréket nem jegyzőkönyvezik, és óvás esetén sem vizsgálják meg videón, a vitatott játékos ténylegesen pályára lépett-e. Ha szerepel a neve a jegyzőkönyvben, az jogosulatlan szereplés. De mégis hogy kerülhet valaki jogtalanul egy mérkőzésre? Ennek több oka lehet, pl. lejárt sportorvosi engedély, lejárt játékengedély (pl. kölcsönadás esetén). Ilyen lehet utánpótlásban, ha a játékos nem felel meg az adott korosztálynak. A legtriviálisabb pedig, ha el van tiltva, mégis ott van. Halasztott mérkőzések esetén szokott még előfordulni, hogy azokon csak olyan játékos szerepelhet, aki az eredeti időpontban is játékjogosult lett volna, ha tehát egy, az eredeti és a halasztott időpont közt igazolt játékost nevez be valamelyik csapat, az is jogosulatlan szereplés. Persze, ha a technikai vezető jól végzi a feladatát, akkor ilyen nem fordulhat elő – no, de azért láttunk már rá példát, hogy nem végezte jól.

És akkor a komplikáltabb: a játékvezetői hiba. Ahogy arról korábban is írtunk már: a játékvezetők ténybéli tévedése sosem lehet óvás alapja. Legyen szó apróságról, vagy mérkőzést eldöntő óriási hibáról, mindegy, a ténybeli tévedésre alapozott óvást el kell utasítani, érdemi vizsgálat nélkül. Nem vet jó fényt a játékvezetésre, ha látványos és eredményt befolyásoló hibát vét, de a károsult csapatnak nincs módja ezt utólagosan felülvizsgáltani, ilyen óvást nem szabad elfogadni.

Olyan játékvezetői hiba, ami miatt ténylegesen óvni lehet, szerencsére elég ritka, de azért időnként előfordul. Alapvetően arról van szó, ha a játékvezető olyan ítéletet hoz, amit semmilyen körülmények közt nem hozhatott volna, bármit is látott vagy nem látott. Ez a legtöbbször két, egymással ellentétben álló, egymást kizáró ítélet. Ilyen például, ha szabálytalan csere miatt egy játékost kiállítanak, de ezt követően a kiállított játékos csapata folytathatja a játékot – a szabály szerint az ellenfél következik szabaddobással. Meg lehet óvni egy mérkőzést, ha az utolsó harminc másodpercben a játékvezető piros lapot ad egy szabaddobás elvégzésének akadályozásáért, de nem ítél büntetőt. Ha nem fúj semmit, ha le se fújja a súlyos sportszerűtlenséget, akkor nincs óvásra lehetőség (ténybeli tévedés, nem látta, nem észlelte helyesen), ha lefújja, és piros van, hetes nincs, az viszont olyan hiba, ami óvási alap lehet. Alsóbb osztályokban előfordulnak időnként egészen humoros ítéletek is, amik nem is igen hasonlítanak a szabálykönyvre, amiből aztán adott esetben akár óvás is lehet. Láttunk már arra példát, hogy egy amatőr-bajnokságban egy óvást azért fogadtak el, mert a játékvezető mindenki által hallhatóan bemondta, mely, valójában nem létező, szabály alapján hozta meg a döntését. Ilyesmi azért az NB I-ben vagy nemzetközi mérkőzéseken nemigen jellemző.

Nem gyakori, de előfordul, hogy a játékvezető megítél egy gólt, a játék ennek megfelelően középkezdéssel folytatódik, de a gólt nem jegyzik be a jegyzőkönyvbe. Esetleg, éppen ellenkezőleg, beírnak egy, a játékvezető által meg nem ítélt gólt. Ilyen esetekben az óvást szinte mindig elfogadják (ld. a megjegyzést még két bekezdéssel lejjebb).

Az utóbbi évtizedek egyik leglátványosabb sikeres óvását egy, a férfi EHF-kupában néhány éve egy orosz és egy izlandi csapat közti oda-visszavágós párharc hozta el. A két mérkőzés után az eredmény döntetlen volt, az akkori versenykiírás szerint egyből hétmétereseket kellett volna dobni. Azonban a játékvezetők és az EHF-küldött sem készültek fel megfelelően, és ténylegesen hosszabbítás következett. A vesztes csapat óvott, és ezt az óvást bizony elfogadták. A mérkőzést nem játszatták újra, de az EHF elrendelte a hétméteresdobások elvégzését. Az izlandiak tehát elutaztak Szentpétervárra, hogy ledobják a heteseket.

Ahogy fentebb láttuk, valójában a szabályalkalmazási hibák, amik óváshoz vezethetnek, sok esetben jóval kisebb súlyúak, mint egy-egy látványos játékvezetői ténybeli tévedés, ami miatt viszont nem lehet sikerrel óvni. Tehát sosem az a döntő faktor, hogy a hiba mennyire súlyos, vagy mennyire befolyásolja az eredményt. A döntő kérdés mindig az: ténybeli tévedés, vagy, a közbeszédben műhibának nevezett, a szabályokkal összhangban nem álló ítélet.

Egyes szövetségek még az amúgy jogos óvások esetében is vizsgálják, befolyásolta-e a játékvezető ítélete a mérkőzést. Ha pl. a vesztes csapat egy, az utolsó másodpercekben történt eset alapján óv, bár a mérkőzést 14 góllal veszítette el, az óvást elutasítják, mondván, jogos, de nem befolyásolta érdemben az eredményt.

Az esetlegesen elrendelendő újrajátszás lehetősége viszont, legalábbis elvben, nem vehető figyelembe. Tehát nem lehet egyetlen óvást se elutasítani arra hivatkozva, hogy nincs mód a mérkőzés újrajátszására. Természetesen, szerencsére, az időben kritikus meccseken, pl. a Magyar Kupa elődöntőjében vagy egy európa-bajnoki csoportmeccsen, nagyon, nagyon ritkán történnek olyan hibák, amik miatt esetleg egy óvást el kellene fogadni. De, ha mégis, akkor nincs mese, el kell fogadni, aztán ki kell találni, hogyan tovább.

Persze, ne legyünk álszentek, a rendező szövetségek elemi érdeke, hogy ilyen óvás ne legyen. Ezért aztán ilyenkor nagyon alaposan figyelnek a formai követelményekre, ha valaki lekéste négy másodperccel a határidőt, rossz helyen írta alá, vagy bármi más ok miatt formai okokból el lehet utasítani az óvást, akkor azt garantáltan nem fogják már vizsgálni. És, ugyan nem látunk a színfalak mögé, de alighanem másodpercekkel a játékvezető hibája után beindul a sportdiplomácia is. Láttunk már sorsdöntő műhibát kiemelt európa-bajnoki mérkőzésen. A közreműködő, addig amúgy erősen támogatott játékvezető-párost kivonták a forgalomból, de óvás nem volt, a mérkőzés hivatalos eredménye a pályán elért eredmény lett. Ha a vesztes csapat óvott volna, azt muszáj lett volna elfogadni, és borzasztó nagy botrány lett volna. Nem óvtak. De megismételném, amit fentebb már írtam: ez egy rendkívüli eset volt, ezeken a szinteken ilyen játékvezetői hibák sok évente egyszer fordulnak elő.

Valójában vesztes csapatok meglepően sűrűn óvnak ténybeli tévedések miatt. Ennek több oka lehet. Egyrészt a reflektorfényben zajló mérkőzéseken rendszerint nagyon rövid az óvási határidő, a Magyar Kupa elődöntőin pl. harminc perc, másutt akár ennél is rövidebb. Ilyenkor nincs idő alapos megfontolásra, jobb ötletnek tűnhet beadni az óvást, legfeljebb az óvási díjat lehet elveszíteni, aztán hátha mégis elfogadják. Másrészt ezek az óvások sokszor inkább a sajtónak, a nyilvánosságnak, a szurkolóknak, közvéleménynek szólnak, úgymond demonstrálják, hogy igazságtalanul vesztett a csapat. Sok esetben éppen az óvással lehet címlapra kerülni a sajtóban. A legtöbb szurkoló pedig nem ismeri ki magát jól, és simán elhiszi, hogy megfelelő óvási alap lehet a húsz másodperccel a vége előtt be nem fújt lépéshiba (bár, akik elolvasták ezt a cikket, máris jobban átlátnak a szitán), és csakis az MKSZ/EHF/IHF gonoszságának köszönhető az óvás elutasítása.

Ahogy láthattuk, nagyon ritkák az olyan esetek, amikor tényleg joggal lehet óvni – és az ilyen hibák nagyobb része is a kevés szurkoló által követett, alacsonyabb szintű vagy korosztályos mérkőzéseken történik. Ha pedig a benyújtott óvást nem fogadják el, az a legtöbbször nem az illetékes kézilabda-szövetség rosszindulatának a jele.

Címkép: Steffen Prößdorf, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons. A kép illusztráció!