Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a 2023/24-es szezonban mutatott teljesítményéért Európa legjobb fiatal női játékosának választotta a Ferencváros játékosát, Simon Petrát. A díjat az EHF ráadásul pont november 12-én, Simon 20. születésnapján jelentette be (az egybeesés minden bizonnyal véletlen, a férfiaknál díjazott portugál Martim Costa születésnapja nem erre a napra esik).
A fiatal játékos minden bizonnyal örült a váratlan születésnapi ajándéknak. De az örömbe alighanem egy kis keserűség is vegyült. Simon ugyanis, míg tavaly, ha egyértelműen kiegészítő emberként is (18-19 évesen ebben semmi rossz nincs), de folyamatosan játszott a Ferencvárosban, addig az idén leginkább a padot koptatja. Bár a lőtt gólok száma semmiképpen nem lehet az egyetlen mércéje egy irányító teljesítményének, így is felűnő, miszerint Simon tavaly 39 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, az idei szezon első 7 mérkőzésén összesen is csak 2-t. Ha így folytatja, az egyenes kieséses szakaszra eljuthat akár 5-6 gólig is… A bajnokságban a játékos egy árnyalattal több lehetőséget kap, a jelen cikk írásáig lejátszott 8 mérkőzésen 14 találatot szerzett (mire Ön ezt olvassa, mindkét szám valamivel nagyobb lehet), a tavalyi bajnokcsapatban 26 mérkőzésen 106 gólig jutott.
Természetesen hosszú még a szezon, amikor ezeket a sorokat írom, november közepét mutatja a naptár. Lehetséges, hogy az Európa-bajnokság után a Fradi szakvezetése jobban számít majd Simon Petrára, az őszi szezon azonban kétségkívül arra utal, jövőre aligha ő lesz a díjazott. Bár Lionel Messi százhuszonhetedik aranylabdája után már nehéz bármi meglepőt mutatni, mégse számítanánk arra, hogy jövőre azt díjazzák majd, Simon Petra milyen szép egyenes derékkal ült a kispadon.
Hoszú éveken át volt büszke az FTC kézilabdaszakosztálya a döntő részben magyar játékosokra épült csapatára. A szurkolók számára se volt közömbös a külföldi játékosok számának korlátozása, arról nem is beszélve, hogy sokan, akiknek alapvetően nem zöld-fehér a vérük, éppen emiatt szurkoltak a Ferencvárosnak (és tették ezt szigorúan csak a női kézilabdában). Sokszor élhettük át, ahogy a fradisták az ETO külföldi játékosain gúnyolódtak, az egymás elleni rangadókon rendszeresen felharsant a Ria-Ria-Hungária.
A Fradi már az előző szezonban is legfeljebb jóindulattal volt döntőrészt magyarnak nevezhető, az idei szezonra pedig ebből gyakorlatilag semmi nem maradt. Bár néhány szurkoló görcsösen igyekszik bizonygatni, náluk csak 9 külföldi játékos van, Győrben bezzeg 14, én azt gondolom, ez már legfeljebb mennyiségi, de nem minőségi különbség.
Eközben a reálisan a harmadik helyre hajtó Debrecen is bevásárolt külföldiekből, Szilágyi Zoltán vezetőedző jelenleg 7 külföldi játékost tud bevetni. Ezzel a magyar élmezőny csapataiban már határozottan a külföldi játékosok dominálnak. Kétségkívül van ebben némi kényszer is, ahogy erről már ITT korábban is írtunk, a külföldre távozó magyar játékosokat nem könnyű a hazai mezőnyből pótolni jelentős minőségromlás nélkül. A franciaországi Metzben játszó Vámos Petrát (róla pl. ITT is írtunk) a DVSC szívesen megtartotta volna, és egy időben a Fradi is vitte volna – bár mindkettőnél egyszerre aligha játszhatott volna, de így egyiküknél sincs. De a dolog éppen fordítva is működik: a tartósan kispadra szoruló Simon Petra számára esetleg egy külföldi igazolás jelenthet kiutat. Persze az se gyógyír mindenre – erre még visszatérünk.
Ha a fentebb említett minőségi különbséget keressük a klubok játékospolitikájában, akkor éppen a Népligetben találunk egy kellemetlen jelenséget. Győrben az elmúlt években is inkább a magyar második, vagy akár harmadik vonalba tartozó játékosok padoztak. A külföldiekre építő gondolkodással nem szimpatizálók például Ogonovszky Esztert biztathatták, keresse máshol a jövőjét. A Fradiban viszont a magyar válogatott meghatározó játékosai kerültek a kispadra – sőt, néha oda se. Míg korábban többen büszkén emlegették, a válogatott mindkét kapusa a Fradiban játszik, ma leginkább arról beszélhetünk, hogy felváltva, egyikük a kispadról, másikuk a díszpáholyból nézi a meccseket. Egy időben a posztján az olimpia legjobbjának jelölt Klujber Katrint is jegelte Allan Heine vezetőedző. Ő végül újra rendszeresen pályára került. Bár a szóbeszéd szerint a szakvezető nem teljesen önkéntes alapon döntött Klujber újbóli bevetése mellett, például a Bukarestben szerzett 11 gólja arra látszik utalni, mégse feltétlenül volt ez így hülyeség. Ezzel együtt, míg az ETO legfeljebb azzal dolgozik a magyar válogatott ellen, hogy nem szerződtet válogatott játékosokat, addig a Ferencvárosnál ezek a játékosok keretben vannak, csak éppen nem játszanak.
Ez kapusfronton különösen nehézzé teszi az Európa-bajnokság előtt Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány helyzetét. A válogatottnál az utóbbi időben számba vett kapusok közül Janurik Kinga és Böde-Bíró Blanka helyzetét fentebb ecseteltük. Szemerey Zsófi nagy reményekkel igazolt Vámos csapattársaként Metzbe – hogy aztán pár héttel később eléje igazolják Cléopatre Darleux-t. Lám, külföldön se mindig szép az élet.
Azt gondolom, nem várható el egyetlen klubtól se, hogy a válogatott érdekeit nézze. A kluboknak nem ez a feladata. Más országokban sem, ezt látjuk pl. a már többször említett Metznél is, ahol Vámos mellett a francia női kézilabda feltörekvő csillaga, Léna Grandveau, mellékszereplővé vált. Ami elvárható, hogy a szurkolók, szimpatizánsok is belássák, a fővárosi zöld-fehérek cseppet sem segítik a válogatottat azzal, ha a nemzeti csapat játékosai náluk nézhetik az első sorból a meccseket. Ha viszont ők elunják a semmittevést, és máshová szerződnek (határon innen vagy túl, mindegy is), azzal végképp nemzetközivé fog válni a Ferencváros is.
A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságig a klubok többségének, így a Fradinak is, csak két mérkőzése van hátra. Még ha ezeket Simon Petra végig is játszhatná (amit kétlek), az se sokat változtatna a cikkben leírt képen. A következő szezonra meg úgyis túl idős lenne ehhez a díjhoz (még ha egy akkor 20-21 éves játékosra talán nem is ez a legmegfelelőbb jelző). És persze az EHF Excellence Awards amúgyis az a kategória, amit megtapsolunk, aztán három nap alatt elfelejtjük, és ez jól is van így. Az egész történet igazából nem erről szól. De azért szimbolikus lenne, ha Simon Petra a kispadon ülve venné át a díjat.
Nyitókép: EHF
Vélemény, hozzászólás?